Szinte napra pontosan hét évvel az első rész megjelenése után megérkezett a debil pokoljárás folytatásának frissített demója, amire rá is vetettük magunkat, hogy immár a mennyek kapuján dörömbölhessünk.
Az eredeti játék egy alig kétórás agymenés volt, ami két dologról volt leginkább nevezetes: a meglepően szép, kézzel rajzolt grafikájáról, meg a roppant idétlen humoráról, ami nem kímélte a ’90-es évek klasszikusait (ez leginkább abban merült ki, hogy simán előfordult, hogy pölö összefutottunk Bennel a Full Throttle-ből a roppant meleg klímájú tájakon), és simán kiparodizálta a kor teljes politikai életét (ó, a jó öreg covid előtti idők…). A rövidsége, a kiforratlan fejtörői és szinte csak a gegekre épülő sztorija miatt nemhogy új kultklasszikust nem köszönthettünk a személyében, hanem egészen változatos módon nem kedvelték, akik végigszerencsétlenkedték magukat rajta. Hát, innen szép nyernie egy folytatásnak.
Szerencsére a fogadtatás nem tántorította el a készítőket abban, hogy ha ennyi évet kihagyva is, de elkészítsék a második részt, amivel kapcsolatban remélhetőleg megfogadták az eredeti produktumot érintő kismillió kritikát. Az alábbi betűrengetegből kiderül, hogy a szintén nagyjából kétórás demó alapján így van-e.
A második rész elvileg ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első véget ért (annó sajnos nem volt idegzetem elnyomkodni a végéig, így ezt elhiszem a sajtóanyagnak), avagy Angelo, a totál sikertelen vlogger a pokol bejárása után új barátjával, (a nem túl okos, de annál cinikusabb) démonnal, mármint Deemonnal immár a mennyekbe vezető kapukon dörömböl, hogy ugyan engedjék már be szépen őket. Ez természetesen nem megy olyan könnyedén, mint hiszik, elvégre oda belépni csak teljesen makulátlan lélekkel, meg khm…, megfelelően leélt életút után lehetséges. Ezek pedig egy vloggernél azért nem annyira adottak, egy félig-meddig bukott ördögnél meg pláne nem.
A dolgot még az is bonyolítja, hogy a modern világnak köszönhetően nem elég Szent Péternél bizonygatniuk jóságos mivoltukat, hanem egy teljes mértékben komputerizált rendszert kell átverniük meggyőzniük róla. Ehhez pedig a maguk sajátos módján segíteniük kell néhány megoldatlan problémával küszködő léleknek (a demóban ez egy-egy esetet jelent hőseinkként), miközben a mennyországi váróban dekkolókkal is összehaverkodhatnak, vagy éppen hogy kihasználhatják a naivitásukat a nemes cél érdekében.
Ezen célt gyakorlatilag pedig úgy fogjuk megvalósítani, hogy bejárjuk a mennyei várótermet, aminak az egyes nagyobb részei a különféle mennyei kapukon és a modern Mario-játékokból valahogyan idekeveredett átlátszó csőrendszeren keresztül áthaladva érhetőek el. Eközben persze zsebrevágunk mindent, ami nincs lecsavarozva (néha még azt is), dumálgatunk az idetévedt lelkekkel, és megpróbálunk rájönni a továbbjutás kulcsára, ami pedig nem is mindig lesz olyan könnyű feladat. Régen találkoztam olyan hagyományos point and click kalanddal, aminek a játékmenete ennyire megkövetelte volna egy kifacsart logika elsajátítását.
Mondanék is egy gyönyörű példát: a gépesített mennyország természetesen nem lehet meg különféle robotok nélkül, akik közül az egyik itt szolgál a váróban amolyan turisztikai segítőtőként. Az egyik feladvány megoldásaként nyomtatnunk kell vele egy könyvet, mire Angelo megjegyzi a kábé a Wall-E Eve-jére hasonlító, hordóforma robotnak, hogy „You are so hot. I mean when you are doing that.” Ezzel pedig arra utal némileg szóviccelve, hogy miként is kéne az egy ideje a zsebünkben hordozott jéghideg kávét megmelegíteni. Na, hasonló színvonalon kell végig törnünk a kobakunkat, ha szeretnénk bejuttatni két hősünket a túlvilágra. Mivel a demó cselekménye 99 %-ban megegyezik azzal, amit már tavaly láthattunk valamelyik Steam Next Festen, szerencsére bármikor felüthetünk egy gameplayt a Jútúbon, hogy ellessük, mit is kell csinálni, ha nagyon elakadnánk.
Na de ha ez a demonstráció már egyszer játszható volt, akkor mért is érdemes most megtekinteni? Egyrészt azért, mert a november eleji megjelenés bejelentésekor a fejlesztők újra elérhetővé tették gondolva azokra, akiknek eddig kimaradt volna. Másrészt reszeltek rajta még annyit, hogy ha nem is ad új élményt azoknak, akiknek már volt szerencséjük hozzá, ők is láthatják, hogy milyen lesz maga a végleges produktum. Ugyanis frissítésre került az engine (ami amúgy maradt ugyanúgy Unity, aminek ellenére meglepően stabilan és szépen fut Gamenative-val droidos eszközökön, csupán akkor crashelte össze magát, amikor kiléptem belőle a Steambe…). Kifinomultabbá váltak az animációi (amikbe még mindig nem fért bele, hogy hőseink ténylegesen interakcióba lépjenek a tárgyakkal azok elrakása vagy használata közben), és apró csinosításon estek át a hátterek és a GUI is (átkerült a tárgylista a képernyő egyik oldaláról a másikra - LOL).
Emellett bekerült még egy kontrolleres irányítás is, ami teljes mértékben szokványosnak mondható: a bal analóggal mozgatjuk Angelót vagy éppen Demoont attól függően, mint kíván a haza, mármint a sztori, mintha csak egy RPG-ben lennénk, és az A-val/X-szel indíthatunk beszélgetéseket, vehetjük fel a tárgyakat, stb. A két felső hátsó ravasszal lehet váltogatni a képernyőn lévő hotspotok között, az alsókkal pedig a nálunk lévő tárgyakat böngészhetjük, nem szükséges külön megnyitni ehhez az inventoryt az Y-nal/háromszöggel. Van persze egeres irányítás is, ha valaki arra fanyalodna, de annak mibenlétét szerintem nem szükséges ecsetelni.
Ami nincsen, az sajnos a beszéd; minden egyes szereplő tipikus indie-játék-módon cérnavékony hangon karattyol. Ez azért is fájó, mert az első részben kifejezetten remek szinkron volt hallható, ami szintekkel dobta meg a hangulatot. Az egyik fejlesztő még tavaly azt nyilatkozta, hogy ha marad elég pénzük rá a büdzséből, akkor a teljes verzióban lesz rendes duma, ellenben alig pár hónappal a megjelenés előtt ez még mindig nem került tisztázásra. Anélkül pedig az audiószekció erőteljes visszalépés lenne az első részhez képest, főleg, hogy a zenei anyag is olyan semmilyenke, hogy konkrétan be kellett most töltenem egy állást, hogy megnézzem, szól-e bármiféle muzsika menetközben. Szól, csak tényleg totál semmi kimagasló nincs benne.
A grafika is felemásnak néz ki, bár egyáltalán nem csúnyának. Mivel most már nem a pokolban fogunk ténykedni, a látványvilág jóval világosabb, pasztelesebb színekre épül, mint az elődjében, cserébe, mintha kevesebb részlettel dolgozna. Felüdülés persze a sok pixelpornó után a szemnek jóval kellemesebb kézzel rajzolt helyszíneket meg szereplőket bámulni, de azért jó lenne, ha ma már egy ilyen játék kinézete legalább alulról nyalogatná a 14-15 évvel ezelőtti Daedalic-szintet, ha az már nem is elvárható, hogy meg is ugorja azt.
Az Angelo and Deemon 2 a frissített demója alapján, ha nem is lesz az év kalandjának mondható, de az már most biztos, hogy az első részhez képest kiforrottabb és szórakoztatóbb programot köszönthetünk benne, amiben még a debilséget is pont annyira tekerték vissza, hogy jóval befogadhatóbb legyen. Szerintem mindenképpen érdemes lesz vetni rá majd egy pillantást.
A cikk játéka
Olvasd el ezt is
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Írd le a véleményedet a témában!