Kipróbáltuk a Little Big Adventure – Twinsen's Quest demóját

Kevés olyan demó jelenik meg, amit kvázi azonnal kipróbálok, pedig alapvetően sok minden érdekel, de hát annyi inger ér, hogy az ember háttérkatalógusa akarva-akaratlanul is egyre csak növekszik. Nos, a Twinsen’s Quest pont a kivétel, amit szerda 10:20-kor már töltöttem is le, hogy nem sokkal 11 után meglássam a vége feliratot. Mégis csak egy őshatásról beszélhetek a magam részéről. Igazából annyi mindenről tudnék érni, de hát akkor mi marad majd a teljes játék ismertetőjére? Ezen okból kifolyólag próbálom lényegretörően megfogalmazni, mi tetszett és mi nem ebben az ízelítőben.

Parázs hangulatot okozott például némelyeknél, hogy Twinsen ezúttal nem párja, Zoé, hanem húga, Luna megmentésére indul, ezzel a változtatással azonban szerintem első blikkre nincs különösebb gond. Rögtön van az elején egy vicces jelenete, összességében meg egy hiperaktív nyolcéves kiscsajnak tűnik, amit valamiért üldöznek a klónok. Rajta segít Twinsen, aki ezzel a felelőtlen cselekedetével átvállalta a foglyul ejtett szerepét. Az nem derül ki, miért üldözték Lunát, de ezzel eléggé belenyúltak abba az alapfelütésbe, hogy Twinsent a látomasái miatt zárják a diliházba.

Innentől kezdve – vagyis a szökésünktől – azonban kvázi az ismert dolgok jönnek szembe, leszámítva már az említett szerepcserét. Ugyanúgy tudunk megszökni, ugyanazt tapasztaljuk a városban (pontosan ugyanazok árulnak el, akik az eredetiben is, ha beszélünk velük), csak mindezt mai külsővel, egy modernizált, amúgy tetszetős dizájnnal. A térkép ezúttal már egy nagy helyszín, viszont a nézetet egy az egyben megtartották. Ezzel nincs baj, viszont én vártam volna, hogy legalább a TARDIS-effektust korrigálják, avagy az összes épület nagyobb belülről, mint kívülről. Emellett több lakóépületet is el bírtam volna viselni, ha már kvázi minden szereplőt nevesítettek, és akik esetén jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis hol a fészkes fenében laknak…

Nem fogja viszont jobban a kezedet a játék, mint anno, tehát ugyanúgy nem árulja el a program, hol kezdj neki Luna keresésének. Persze, most már van egy naplónk, ami követi az eseményeket, de piros nyilat továbbra se keressünk a térképen, hogy oda kell menni, meghagyták nekünk a felfedezés örömét. Ellenben komoly változáson ment át Twinsen négyállapotos mozgáskultúrája, ami nem feltétlenül baj, de azért szokni kell, hogy főhősünk már ennyire rugalmas. Egyedül a diszkrét állapotban lévő varázsgömbhajítás hiánya fáj – és pont az efféle támadás amúgy most az irányítás rákfenéje. Fura az is, hogy csak életerőcsíkunk van, mágia nincs, de ami nem változott, hogy Twinsen továbbra sem tud úszni. Sajnos nem mentették át a második részből, hogy vízbe fúláskor egy lóherét automatikusan beáldoz a program, hogy megmentsen a Game Over felirattól.

David Gasman csatasorba állítása szimpatikus húzás, hangszíne azonban sokat változott az évek során, ezért csak kevés nosztalgikus pillanatot tudott okozni Twinsenként. Volt egy hangbeakadásom is, aminek hatására séta közben úgy nyögdécselt, mintha vernék – vagy csak becsípődött a dereka? Hiányzott még, hogy az ellenfelekből meg nem hullanak ki csillagok sérüléskor, így nem tudjuk, hatásosak voltunk-e velük szemben; bár az is lehet, hogy ennek már nem lesz úgy jelentősége, mint régen, de fura lenne, ha rögtön nekimehetnénk a magasabb szintű grobóknak.

Az apró morgásaim ellenére azonnal folytattam volna a játékot, ha lehetőségem lett volna rá. Hogy rövidre zárjam: nem tökéletes, de alapvetően pozitív az összkép, és egy szemernyi kétségem sincs afelől, hogy azonnal belefogok a teljes játékba, amint elérhető lesz.