Sokan megpróbálkoztak már izgalmas történetet kreálni az időutazásról, de bármennyire is tűnik egyszerűnek a téma, valójában rettentő odafigyelést igényel. A legtöbb írónak beletörik a bicskája a helyes logikai következmények tálalásába és nem egyszer akaratlanul is történeti lyukakat hoznak létre, vagy más érthetetlen és logikátlan cselekményi szálakat fonnak a teljes képbe, hogy végül, valami úton-módon lenyelhető sztorit kapjon az olvasó.
Sokuk éppen ezért nem igazán megy bele az időutazás technikai részébe, egyszerűen csak a véletlennek, vagy egy előre letisztázott felfedezésnek állítják be az utazást. Aztán vannak, akik csak felhasználják, hogy egy romantikus/családi drámát, vagy valamilyen történelmi fantasy-t kerekítsenek köré. Na és persze vannak a kőkemény sci-fik, amik vagy korrekt módon lopkodnak a mai (vagy a novella írásakor épp aktuális) tudományos teóriákból (mivel az időutazást jelen ismereteink alapján lehetetlen véghezvinni, ezért csak az erről szóló elméleteket lehet továbbgondolni), vagy áthelyezik a történetet a távoli jövőbe, ahol aztán olyan technológiákat találnak ki, amilyenek csak szeretnének.
Az előbb felsoroltak miatt az utóbbi években elég óvatosan kezeltem ezt a témát, és kétkedve nyúltam az időutazós könyvekhez vagy filmekhez. Ebben a témában legutoljára Stephen King 11/22/63 című könyve volt rám nagyobb hatással, de például egyik időutazós film (Looper, DejaVu, Edge of Tomorrow, Source Code) sem nyerte el igazán a tetszésemet. A játékok terén már más a helyzet. Sok játékban volt szó időutazásról és időmanipulálásról, és voltak köztük, amik egészen érdekesre is sikeredtek. Hogy csak néhányat említsünk közülük: Life is Strange, Quantum Break, Shadow of Memories, 999: Nine Hours, Nine Persons, Nine Doors.
És persze itt van a Steins;Gate: egy 2009-ben megjelent, japán, vizuális novella, amit a műfaja miatt úgy kerülgettem, mint a forró kását. Utóbbi időben azonban rám tört egy kisebb fajta japán láz, aminek következtében egyre több keleti filmet, anime sorozatot és játékot igyekszek megnézni, illetve végigjátszani. Így jutott el hozzám a kritikusok által az utóbbi évek legjobbjának tartott Steins;Gate is. Kíváncsi voltam, hogy vajon igazak-e a róla olvasott és hallott mendemondák.
A játék első fél órája/órája volt a kritikus pont. Olyan szinten dob bele a mély vízbe, hogy lényegében csak ide-oda kapkodtam a fejem és nem igazán értettem, hogy mi is történik a képernyőn.
Mindennek van értelme ebben a játékban és szinte érződik, hogy minden apró részletre odafigyeltek. Voltak olyan jelenetek, amikor rendesen meglepődtem, hogy még erre is gondoltak és időt szántak. A karakterek mindegyike érdekes és olyan tulajdonsággal rendelkezik, amire szerintem még hónapokig, de lehet, hogy évekig is emlékezni fogok. Vegyük rögtön a 18 éves főszereplőt, Rintarou Okabét, a saját magát őrült tudósként leíró, paranoiás és téveszmés srácot. Bár butának egyáltalán nem mondható, sajnos teljesen antiszociális. Az emberekkel szinte egyáltalán nem tud normálisan kommunikálni és nem érti, hogy egyes durva kijelentései után miért csodálkoznak rajta annyian. A barátai már megszokták ezt a fajta viselkedését, ezért általában teljesen ignorálják őt, vagy csak úgy csinálnak, mintha azt tennék, amit Rintarou mond nekik. Ha mindez nem lenne elég, Rintarou egy teljesen fake háttértörténetet kreált magának egy hataloméhes, saját maga által csak Szervezetnek hívott csoportról, akik mindenáron meg akarják őt akadályozni a kutatásaiban. Mindebből persze semmi sem igaz, de Rintarou úgy gondolja, hogy ezt hangoztatva sokkal menőbbnek tűnik a barátai körében. Eleinte úgy éreztem, hogy nincs ki mind a négy kereke és az állandóan előtérbe törő, egyelőre tisztázatlan okból idegesítő karakterét nehéz lesz megszoknom. Azonban a játék végére érve és teljesen megismerve az ő és a többi szereplő háttértörténetét, minden apró képkocka a helyére került és értelmet nyert.
Néhány szó a többi fontos szereplőről:
Kurisu Makise – a világ egyik legjobb idegtudósa és mindössze 18 éves. Édesapjával nem ápol jó kapcsolatot, maga köré pedig egy komoly, felnőttes viselkedést húzott fel, ami mögé nem igazán enged betekintést. A történetnek Rintarou-n kívül ő az egyik legfontosabb szereplője.
Itaru Hashida – kiváló hekker és geek, aki egyelőre nem tudja eldönteni, hogy a 2D-s vagy a 3D-s lányokat kedveli-e jobban. Saját bevallása szerint azért nehéz ez a döntés, mert ő egy mindenre nyitott ember. Nem mellesleg elég perverz is.
Mayuri Shiina – Rintarou gyerekkori barátja. Szeret jelmezeket készíteni, illetve részmunkaidőben a May Queen Nyan-nyan nevű kosztümös étteremben dolgozik felszolgálóként. A személyisége a korához képest szinte extrém módon gyerekes és naiv.
Vannak még páran és bár mindegyikük különös és mondhatnánk, hogy a maguk módján őrültek egy kicsit, de egyikükre se tudnám azt mondani, hogy bárcsak kihagyták volna a novellából. Nagyon sokat hozzátesznek a sztorihoz, és némelyikükön hatalmasakat lehet szórakozni.
Most következne a történet részletezése, de időközben rájöttem, hogy bárhogy is próbálnám azt elétek tárni, azzal óriásit spoilereznék. Meg kell elégednetek azzal, amit máshol is olvasni fogtok róla: a történet tartalmas és, mint azt a könyveknél mondani szokás: letehetetlen. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ha teljesen ki akarjátok élvezni, akkor akár 50 óra is lehet a játékidő, nem beszélve a rengeteg apró döntésről, amik jelentős mértékben változtatnak a történeten és a befejezésen. Érdemes ezért mindenképpen megtartani a mentéseket – és okosan menteni – mert ha úgy érezzük, hogy rosszul alakult a történet, akkor bármikor visszamehetünk és változtathatunk rajta. És ez az érzés bizony elő fog jönni párszor, ebben biztosak lehettek. Ahogy Rintarou sorsa egyre megrázóbbá és szívszorítóbbá válik, úgy éljük bele mi is magunkat fokozatosan a novellába, mintha csak a kedvenc könyvünket olvasnánk. Mivel a történet nagyon lassan indul be, ezért eleinte a komolyság nem igazán jön át, de nem kérdés, hogy az írók felnőttes és érett történetet tárnak elénk, amely leginkább a barátságról, a technológiáról, az álnokságról, a pénzről, hatalomról és az egocentrikusságról szól.
Jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy ha lényegében egy novelláról van szó, akkor mégis hogyan működnek ezek a döntéshozatalok? Tatsuya Matsuharának, a Steins;Gate producerének volt az ötlete, hogy erre Rintarou mobiltelefonját használják fel. Úgy működik, hogy a történet során a karakterek rengeteg SMS-t és hívást váltanak egymással és a válaszaink alapján is változtathatunk egy kicsit a történeten. Azért csak egy kicsit, mert az igazi döntések a játék második felénél kezdődnek el igazán, amikor a telefonunk segítségével tudunk a különböző idősíkok között mozogni, azon igyekezvén, hogy kibogozzuk az időutazásaink által okozott káosz kesze-kusza szálait.
A Steins;Gate-ben rengeteg a kiparodizált, kigúnyolt terméknév és a technológiai szakszó, ezért a fejlesztők létrehoztak nekünk egy szójegyzetet a játék menüjében, ahol az összes ilyen szót visszakereshetjük. Nagyon hasznos tud lenni főleg azok számára, mint jómagam, akik még csak ismerkednek a japán kultúrával és az ottani megnevezésekkel.
Ha már a technológiai bla-bla-blánál tartunk, bizony lesz benne ilyen bőven. Mivel teljesen laikus vagyok ebben a témában, ezért néhol tényleg elég nehéz dolgom volt megkülönböztetni, hogy mely kijelentések valóságosak, illetve melyek állnának meg a lábukon mondjuk egy tudományos előadás szövegkörnyezetében. De mivel nem értek hozzá, ezért élveztem a dolgot. Persze a hiányos időutazásos ismereteimet valószínűleg nem ebből a novellából fogom kiegészíteni, de inkább utánanézek valamilyen hivatalos értekezésnek a témáról.
A vizuális novella egyik jellemzője, hogy a párbeszédeket általában szinkronizálni szokták és a háttérben mindig szól valamilyen hangulatfokozó zene. Én japán nyelven játszottam végig és bár nem értettem belőle egy kukkot se, attól még egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valamelyik színész hangja ne passzolt volna a karakteréhez. A háttérzene kellemes és a hangulattól függően változik. Néha vidám, néha borongósan sejtelmes, de sajnos a 30-50 óra alatt nagyon meglehet őket unni, főleg ha egyszerre daráljuk be a teljes novellát.
Tudtad-e?
Ha érdekelne benneteket a szereplők további sorsa, esetleg némi kiegészítés a játékhoz, akkor nem fogtok unatkozni. A játék megjelenésével majdnem egy időben jelent meg a novella manga változata, majd később anime sorozat és egész estés film is készült belőle (az animét akkor érdemes megnézni, ha valaki nem 30, hanem tized annyi idő alatt akarja az amúgy zseniális történetet magába szívni - Trish). De készült még internetes rádió show, dráma CD és asztali társasjáték is. Mindez nem is bizonyíthatja jobban a Steins;Gate mögött álló rajongó tábor nagyságát és azt a sok helyen és sokak által leírt tényt, hogy nagy valószínűséggel tényleg ez a világ egyik, ha nem a legjobb vizuális novellája.
Egy izgalmas vizuális novella egyébként kiválóan szolgál nyelvtanulásra és ez a Steins;Gate-tel sincs másképp. A szövege nem túlzottan nehéz, de akinek kevésbé menne jól az angol, annak sem kell lemondania róla. A novella szövegeit ugyanis a játékos lapozza tovább. Ez azt jelenti, hogy minden egyes mondat végén (ezt a lapozást át lehet kapcsolni automatikus lapozásra is), az applikáció szünetet tart és megvárja, hogy az olvasó parancsot adjon a továbbhaladásra. Ezekben a szünetekben pedig mindenki a saját gyorsasága szerint keresheti ki a weben vagy az otthoni kéziszótárában az adott szó magyar jelentését.
Amíg nem játszottam vizuális novellákkal, mindig azt hittem, hogy a képernyőn anime stílusban mozognak a karakterek és nagyon sok animációt látok majd. Ebből aztán gyorsan helyre is pofozott a valóság, mivel a Steins;Gate-ben is csak statikus képekkel szolgálnak nekünk a fejlesztők. Ami egyébként egyáltalán nem baj, mert a rajzok néhol így is egész szép részletességgel hatnak.