Detroit: Become Human

Számomra kicsit csalódás a játék a Beyond: Two Souls után. Leginkább a történettel van bajom és azzal, hogy valamiért egyáltalán nem voltam képes azonosulni egyetlen androiddal sem. Egyik sem volt annyira szimpatikus, hogy érdekeljen a sorsa. Maga a játék viszont hozza a tipikus Quantic színvonalat, technikailag is a helyén van, a színészek is odatették magukat. Viszont az irányítás ismét csak pont annyira lett jó, hogy ne legyen rossz. A mozgást néha elég nehézkesnek találtam.

Kettesben játszottuk végig a feleségemmel, és nagyon élveztük. Persze, a történet nem túl egyedi és eredeti, de szórakoztató, nem egy meglepetéssel. A kivitelezés fantasztikus, a játékmenet a megszokott. Nekem jobban tetszett, mint a Beyond, de a Heavy Raint és a Fahrenheitet nem tudta überelni.

Pozitívum, hogy a szereplők nagy részével tudtam azonosulni. (Lehet, ebben az is közrejátszott, hogy most élem a szentimentális korszakomat.) Persze itt sok függ a készítőktől is, milyen lehetőségeket hagynak. Pl. mikor kitartóan békésen léptem fel, azt vártam, hogy az arcomba tolják, hogy néha nincs más választás, mint az erőszak.

A másik a választások sokfélesége, amik ténylegesen befolyásolják a történetet. Érdekes volt látni, kik hogyan választottak globálisan, de a Steam ismerősök választásit lehet látni. Ennek okán nem egy egyszer végigjátszós darab.

Sokat dobott rajta a mimika (erre nagy hangsúlyt fektettek). Amúgy a kinézete még ennyi év után is hatásos. Külön tetszett az az apróság, hogy a kezdőképernyőn lévő android beszél hozzánk, néha választás elé is állít.

Ami még jobban segített a beleélésben, az a szinkron, ami a SzinkronSarok érdeme. Profi módon megvalósított munkáról van szó, mindenképpen
érdemes kipróbálni.

Negatívumként történetét tudom megemlíteni. Nem
rossz, de azért bőven vannak benne logikátlanságok, illetve sokszor
ellaposodik, klisés lesz. De meglepő fordulatokkal találkozhatunk, amik
feldobják ilyenkor a sztorit.