Beyond: Two Souls

A kezdetektől nyomon követem a Quantic Dream munkásságát és számomra minden játékukkal egyre jobbak és jobbak lesznek. Nincs ez máshogy a Beyond-al sem. Nagyon vártam a játékot, így amint megjelent rögtön meg is vettem. A nem lineáris történetvezetése először nagyon zavaró volt, de aztán rájöttem, hogy ez így alkot egy kerek egészet. Örülök neki, hogy elszakadtak a Fahrenheit és a Heavy Rain idegesítő QTE részeitől és itt már sokkal folyékonyabb a játékmenet, viszont kapunk helyette szellemes akció részeket amiket én mindenképp kihagytam volna belőle, ha már egyszer egy interaktív filmet adok a játékosoknak. A történet brilliáns, elgondolkodtató és megható, de nem klisés és végképp nem kiszámítható. A valós színészek bevonása a játékba az évtized gémer ötlete volt (bár igazából ezt már David Bowie-val az Omikron-ban picit más formában kipróbálták), amit azóta már lassan minden nagyobb fejlesztőcsapat majmol. Na és van Ellen Page-es zuhanyzós jelenet, úgyhogy már ezért megéri kijátszani! :)

A legtöbb kritikussal ellentétben nekem bejött a játék. Tetszett a történet és az is, hogy ebben a részben én magam nem találkoztam olyan szerencsétlen plot hole-lal a történetben, mint a Heavy Rainben. Tetszett magának a történetnek a tálalása is, ahogy az időben ugráltunk, hol gyerekként, hol felnőttként követtük az eseményeket. Bár ez a rész már sokkal jobban koncentrált magára az interaktív filmélményre, mint magára a játékra, de a választási lehetőségek azért ott voltak ebben is. Bár igazából, mintha csak a befejezésre lettek volna hatással ezek a választások, a színészi alakítások nálam feledtették az összes ilyesfajta hiányosságot.