Chromatic Memories

(Még mielőtt belekezdenék, előre felhívom arra a figyelmet, hogy nem teljes tesztről van szó, mivel a játék jelen állapotában nem vihető végig.)

Jó szokásomhoz híven emlékeim között keresni kezdtem valami hasonló után és rögtön a To the Moon ugrott be. A hasonlóság az emlékek manipulálása és az azokkal való szembenézés terén érhető tetten, de egész más megközelítéssel. Nayarát alakítjuk, aki főállásban gyakorolja az emlékekkel való bűvészkedést. Ez a tevékenység-bár gépekkel oldják meg-sokkal inkább művészi tevékenységnek számít. Nem véletlen kapta a játék ezt a nevet, olyan benyomásunk van, mintha egy festőt munkáját látnánk. A valóságban színes, határozott élekkel elkészített rajzra emlékeztet a kép, míg az emlékek közt kóricálva nekem vízfestékkel készített képek ugrottak be (ezt egy műértő biztosan szebb szakszavakkal fogalmazná meg). Valóban csak képek, mozgásra ne számítsunk, de ez nem von le az értékéből.

Kicsit elkalandoztam… Szóval Nayara elég rosszul áll munkaügyileg, mivel egyre kevesebb a páciense. Ennek oka, hogy a technika fejlődött, így már nincs szükség a magafajta munkájára. Ezért is lepődik meg, hogy nemrég használta a gépet. De mire is? Hát arra, hogy a saját emlékeit törölje. Hoppá! Pedig megfogadta, hogy ilyet nem tesz, mivel az anyja is ezt csinálta, mielőtt elhagyta őt. Nagyon nem érti ezt az egészet, így nekilát összerakni a kirakós darabajait. (Itt egy kicsit értetlenkedtem. Ha kitörölte az emlékeit, annak jó oka kellett, hogy legyen. Ha így van, akkor minek bolygassa azt, amit végül is saját maga döntött el? Ha meg tudta magáról, hogy nem bírja válaszok nélkül, akkor meg mire fel ez az egész? No de mi se bolygassuk ezt a kérdéskört. Olyan ez, mint a legtöbb időutazós történet, ahol mindig van valami apró logikátlanság.) Ezt pedig úgy tudja megtenni, hogy saját elméjébe fejest ugorva nekilát válaszokat keresni. Ehhez először valami olyan kell lerajzolni, ami az adott emlékhez kapcsolódik, mint pl. az első esetben a kávéscsésze. Ekkor mehetünk a gépünkhöz, ahol egy minijátékot kell végignyomkodnunk, ami rövid és sajnos semmi élmény nincs benne. Belépve az emlékbe kell keresnünk valamit, ami tovább viszi a gondolatmenetünket. Általában ezek tárgyak, amik színtelenül állnak a sok szín közepette. Ezeket kell befestenünk a hozzá illő festékkel. Kezdetben csak egy van, de folyamatosan bővül a repertoárunk. Tévedni nem lehet, mert csak egy szín a megfelelő. Van, hogy kilépve az emlékből kevernünk kell új színt, ami megint csak egy minijáték, de ez is elég sótlan.

A történetről még annyit, hogy amíg eljutottam, egészen szépen kezdett kibontakozni. Megtudtuk, hogy miért is maradtunk egyedül, hogy telt a gyerekkorunk, miért volt fontos nagyapánk (aki ugyancsak a színes álmok művésze volt). Illetve feltűnik egy ismeretlen, aki csak üres sziluettként jelenik meg (mert ugye töröltük), illetve hibaüzeneteket kapunk olyan szövegeknél is, ahol ugyancsak töröltük a kényes részeket. Sajnos egy hibának köszönhetően egy bizonyos ponton túl megakad a játék, így nem lehet továbbjutni. Ezért a történetvezetés egészéről nem tudok nyilatkozni.

Zene terén az ígéretnek megfelelően spanyolos dallamok csendülnek fel, megbújva a háttérben. Más hangra ne is nagyon számítsunk.

Néhány játékos elemről már volt szó. Ezeken kívül mászkálhatunk a lakásunk helyiségeiben, ahol néhány tárgyat meg is vizsgálhatunk, ilyenkor valami hosszabb-rövidebb megjegyzést kapunk. Feladatunk is lehet, ami kb. annyiból áll, hogy ha kávéra van szükségünk, akkor meg kell keresni a kávéfőzőt. Erről nincs emlékeztető és a szövegeket sem tudjuk visszanézni, de legfeljebb végigkattintunk mindent. Egy helyen választási lehetőégünk is van, hogy megöntözzük-e a kaktuszunk. Hogy ennek lenne-e később jelentősége, nem tudom. Az emlékekben sincs sok feladatunk, beszélgetünk, vagy rákattintunk az összes fellelhető tárgyra. Van, hogy többször kell visszamenni ugyanabba az emlékbe. Ilyenkor ugyanúgy végig kell kattintani minden szöveget, nem lehet őket átugorni. Ez elég időrabló és frusztráló tud lenni, főleg, ha rossz felé kutakodunk és még többször visszamegyünk ezekbe az emlékképekbe.

Sajnos eddig jutottam, mert egy bug miatt megakad a történetmenet (mostanában ez jutott nekem-a Neon Blood kapcsán ugyanebbe futottam bele). Úgy tűnik, hogy nem nagyon volt tesztelve a játék kiadás előtt, vagy csak sürgetett az idő, de rögtön a megjelenés utáni nap, valamint két nap múlva újra jött egy javítás. Sajnos még mindig maradtak (vagy jöttek elő a patch hatására, akárcsak a KRÉTA rendszerben…) kisebb nagyobb problémák, aminek a kijavítása nagyobb munkát igényel. Ezt a fejlesztők szépen le is kommunikálták kb. a megjelenés után egy hónappal. Ez volt 2024. július 18-án, a cikk írásakor fél éve. Becsületükre legyen mondva, mind emailben, mind a Discordon válaszoltak az üzeneteimre. Legutóbb januárban kérdeztem, mi a helyzet, akkor sajnálatukat kifejezve írták, hogy március előtt semmiképp nem lesz kész a hibajavítás. Ennek oka egyrészt technikai (aki csak ugatja a programozást velem együtt, az talán tudja, hogy egy összefüggő kódhalmazt nem egyszerű kijavítani), másrészt már folyamatban van egy újabb készülő játékuk. Az a gyanúm még, hogy nem is sokan lehetnek a csapatban (pontos infót erről nem találtam). Így érthető a csúszás. Másik oldalról pedig dühítő, hogy teljes árat kérnek érte (majd’ 10 euró), amikor végigjátszhatatlan. Plusz még mindig vannak benne eltűnő szövegek, néhol spanyol maradt a felirat és ilyesmik. Legjobb poén pedig, amikor az ember a „Continue” helyett a „New game” feliratra kattint egy macskaroham folyamányaként. A játék nem kérdezi, hogy „Biztos?”, csak indul elölről felülírva az automatikus mentést…

Az azért dicséretes, hogy mindenkinek, aki megvette e játékot, legalább valami aprósággal kedveskednek a kellemetlenségért cserébe. Ez egy plusz szabadon felhasználható kulcs a játékhoz, valami korábbi alkotásukból is kapunk egy példányt, az Alt254-ből (a cím kapcsán számítástechnikai ismeretekkel rendelkezők előnyben). Ez szó szerint egy pixelkaland, mivel egy pixel kalandjait követhetjük végig. :-)

No mindegy, túl jó a szívem, tekintsünk rá úgy, mint egy demóra. Ennek következtében nem is pontoznám. Ha nem erőltetik (vagy akár ki is veszik) a nem túl jól sikerült játékos elemeket, akkor egy vizuális novellaként még látok esélyt, hogy élvezhető legyen. A témára még visszatérünk, ha sikerül végigvinnem.