Torn Away - Egy hangulatos történelmi dráma

A gyermeki létet jó esetben a boldogság, a gondtalanság, a felhőtlen móka és kacagás, a család szeretete és a sok-sok különböző játék, játszótárs tölti ki - no meg az iskola és a tanulás. De mi a helyzet akkor, ha te az 1940-es évek elején voltál gyerek a Szovjetunióban? Könnyen lehet, hogy akkor mindez múló idill csupán, és életed másról sem szól, csak a túlélésről. A perelesoq játéka a II. világháború borzalmait mutatja be nekünk a (kezdetben) tízéves Ászja szemszögéből, akinek idő előtt kell felnőnie és sok mindenen kell keresztülmennie a háború alatt. Nagy kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e életben maradnia a megpróbáltatások során. Sorsa csak rajtunk áll, az ő irányítása lesz a feladatunk.

Történetünk valójában 1941. június 22-én kezdődik Sztálingrádban, ahol Ászja békésen étkezik a szüleivel. A családi idillt nemsokára egy rádióadás szakítja meg: a németek figyelmeztetés nélkül megtámadták az országot (a Barbarossa hadművelet keretében), aminek következtében apukát már el is szólítja a haza és a kötelesség! Bár a bánat nyomja a kislány szívét, a háború igazi súlyát még nem érzi a következő hónapokban. Még nem.

Az irányítást ellenben csak 1942. augusztus 23-án vesszük át (innen dátumozza a játék a különböző eseményeket - ezt nevezi első napnak), ami egy nagyon fontos dátum Ászja életében: az édesanyja születésnapja. Próbálja összeírni, mit szeret, és ennek megfelelően megpróbál örömet szerezni neki. Ez pedig tulajdonképpen nem más, mint az oktatórész, ahol a játék irányítását tanulhatjuk meg. A kéthelyszínes lakásban képesek vagyunk mozogni a teljes térben, tárgyakat kell összegyűjtenünk, valamint pár minijátékot kell megcsinálnunk, többek között a kesztyűnket kell megvarrnunk, aki fontos társunk lesz utunk során. Gyermeki létünk kivetüléseként sokszor fogunk vele eszmecserét folytatni, ahogy a játék elején pár további játékkal is.

Alapvetően egy lineáris menetű interaktív novelláról beszélünk, tehát a kalandelemek kapcsán senki ne várjon túl bonyolult dolgokat! Ha valami valamivel kombinálható, azt a kislány automatikusan elvégzi. Inkább a felfedezésen van a hangsúly! Ászja képes ugrani és guggolni is, amelyek hasznosnak bizonyulhatnak adott helyzetekben - bizonyos dolgokat pl. csak így érhetünk el. Emellett egyes tárgyakkal interakcióba lehet lépni, tologatni, húzni, forgatni stb. lehet őket. A minijátékok esetén is inkább az ügyességre, no meg néha a türelemre terelődik a hangsúly. Ezek amúgy nagyon hangulatos részek, segítenek átélni a hol vidám, hol sanyarú gyereklétet.

Sajnos az említett augusztusi dátum nem csak erről híres. Aki jártas a történelemben, az tudja, hogy ekkor bombázták a németek Sztálingrádot, aminek köszönhetően legalább 90.000-en életüket vesztették, és több mint 60.000 civilt deportáltak munkatáborokba. Ez a sors vár Ászjára és édesanyjára is. Gondoltam, most jön az, amikor megismerhetem, mi történt velük a fogságban, ám a játék kétszer is meglepett hirtelenjében. Először azzal, hogy egy hirtelen ugrással az időben 1944. december 23-án találjuk magunkat, valahol Németországban, a hófedte táj, a nagy semmi közepén. Másodjára pedig azzal, hogy ezúttal egy oldalnézetes platformjátékos részt kaptam, ahol kulcsfontosságú szerepet játszik a lopakodás és a jó időzítés. Persze itt sem kell vért izzasztó dolgokra számítani, de nem egyszer kellett egy-egy szakasznak újra és újra nekiugranom. Talán mondanom sem kell, az ugrás és a guggolás ez esetben is nagyon hasznos tud lenni.

És akkor most húzok egy vonalat, ennél többet ugyanis nem ildomos elárulni a konkrét cselekményről, mivel a műfaji sajátosságból fakadóan az élményt kizárólag az adja, ha te magad éled át a történetet. Viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy a játékban vannak belső nézetes részek, amik talán leginkább a sétaszimulátorokra emlékeztetnek, de azoknál azért intenzívebb élményt nyújtanak. A kérdés tehát adott: mennyire működik ez a műfajkoktél?

Őszintén szólva, eleinte kicsit szkeptikus voltam a játékkal kapcsolatban. Nem éreztem benne különösebb kihívást, és kicsit ingerszegénynek is tartottam. Aztán a cselekmény egyre jobban berántott, s bár a játék nem igazán vált nehézzé, azért a platformos részek egyre több ügyességet kívántak. Kár, hogy nem igazán mentek el logikai irányba, szerintem dobott volna rajta - egyedül a vége felé van erre aprócska kísérlet, amikor már nem elég csak rohannunk egy irányba, de azért a szürkeállományt azt sem dolgoztatja meg különösebben. Ami viszont remekül sikerült, az a műfajok közötti váltás dinamikája, jó érzékkel ugrik egyikről a másikra a játék, ezzel is növelve a játékélményt.

A történet kapcsán ugyanez igaz, remekül működik a nyugodtabb és az intenzívebb részek közötti váltakozás, s mindemellett az érzéseinkkel is remekül játszik. Bár a II. világháború szörnyűségei kvázi a teljes játékra rátelepszenek, mégis vannak szívmelengető részek, amikor ezt az egész borzalmat képesek vagyunk az agyunk hátsó részébe száműzni, és inkább a szépre fókuszálunk. Megismerünk jó és rossz embereket is a történet során. Ugyanakkor a játék sosem rest a lelkünkbe rúgni egy jó nagyot, lesz pár katartikus pillanat. Ha nem is a történetmesélés csúcsát láthatjuk a Torn Awayben, de mindenképpen egy kiváló példát rá. Az egyetlen bánatom, hogy a játék nem túl hosszú - nekem nagyjából 4,5 óráig tartott végigjátszani -, cserébe viszont a történet fókuszált és végig lekötött. Másrészt talán ezt a nyomasztó hangulatot nem is lehetett volna sokkal tovább húzni, hogy ne menjen ezek kárára. Ennek ellenére azt mondom, a ’42 és ’44 közötti időszakból jó lett volna egy icipicikét több annál, mint amire Ászja visszaemlékezik.

A technikai része a játéknak szintén jól sikerült. Nyilvánvalóan nem egy valósághű, szemet gyönyörködtető csodáról beszélünk, ám a prezentáció stílusos és hangulatos, ahogy a képek is tükrözik. A 2D-s és a minimalista 3D-s stílus keveréke kiválóan átadja a hangulatot, és ez a legfontosabb. Viszont a játékon van valami vizuális hatás, ami a monitor előtt ülve számomra kissé zavaró volt. A szakkifejezések ismerete híján igyekszem egyszerűen megfogalmazni: egyes pixelek mintha pulzálnának két szín/állapot között, és ezzel egyfajta szemcsésséget és elmosódást állítanak elő képileg, ami kellemetlen volt a szememnek. Szerencsére a tévére kirakva a játékot ezt a probléma megszűnt, és amúgy is sokkal kényelmesebb volt játékvezérlővel játszani, mint a billentyűzet és egér kombinációjával.

A zene szintén csodálatosan sikerült, mindig illeszkedik az adott jelenetsorhoz, érzelmekhez, kellőképp változatos. Szinkronból kettő is van, a játék az „eredetit” ajánlja, ami nem más, mint autentikus orosz-német kettős, avagy minden szereplő az anyanyelvén szólal meg. Én hallgattam a készítőkre, szerintem sokat dobott a hangulaton, hogy nem angolul szólaltak meg a szereplők. A kesztyűt alakító szinkronszínészt külön is kiemelném, de a kislánytól kezdve a pármondatos öregemberig mindenki jól hozta a szerepét. Feliratból az angolon túl tizenkét egyéb nyelvre is futotta, sajnos a magyar nincs köztük, pedig az efféle játékokon egy jó fordítás szintén sokat tud dobni. Szerencsére a játék nyelvezete nem túl nehéz, így közepes nyelvtudással is maximálisan élvezhető.

Ami nem tetszett, hogy a játék egyes részeknél viszonylag ritkán ment - automatikus mentési rendszer van ugyanis. Az oktatórész során jártam úgy, hogy megcsináltam pár dolgot, majd hirtelen meg kellett szakítanom a játékot. Később, mikor folytatni akartam, meglepve vettem tudomásul, hogy hát ezt bizony elölről kell kezdenem, mivel a játék még nem mentett. Úgyhogy egy jótanács: tessék figyelni a kis óraikont, ami a mentést jelöli! Szerencsére az ügyességi részeknél, ahol meghalhatunk, elfoghatnak (ez kvázi annyit takar, hogy elsötétül a képernyő), sokkal megengedőbb a játék, ha hibázunk; de arra figyeljünk, hogy ott sem ment minden egyes leküzdött akadály után, tehát óvatosan a kilépéssel! Emellett egyes minijátékok voltak kicsit körülményesek, de ezeket, meg a már említett rövidséget leszámítva nem nagyon tudok mit felhozni a játék ellen.

A játékot a készítők a háborúban érintett gyermekeknek és civileknek ajánlják, továbbá egymás megsegítésére ösztökélnek. Bár a fejlesztő egy orosz csapat, a játék ízlésesen elkerüli, hogy propagandát toljon a képedbe, ki jó és ki rossz. Itt tényleg a kislányra fókuszál a történet, aki mindent megtesz a túlélésért, és ezért hihetetlen kalandokba keveredik. Tarts hát vele, ha kíváncsi vagy a történetére!