Old Skies teszt

Az Old Skies különlegessége, hogy ismét saját munka, és a fantasztikus Unavowed után bizony nem kevés elvárással ült le az ember eléje. A téma ezúttal felettébb távol áll a dark fantasytől, ugyanis a legfrissebb fejlesztés az időutazásra fókuszál, legalábbis első blikkre. A tudományos-fantasztikus körítés mögött ott húzódnak ugyanis a sokkal kézzelfoghatóbb, hétköznapi dolgok, amik átszövik a szereplők életét.

Az időutazás immár valóság

A nem is oly távoli jövőben, 2062-ben járunk, egy évtizeddel az időutazás feltalálása után. Persze, ez is csak egy sima szolgáltatás, amit a kiváltságosak (értsd: gazdagok) érhetnek el. A ChronoZen nevű ügynökség a vagyonos ügyfeleknek ugyanis lehetőséget biztosít, hogy valamit visszautazzanak a múltba, ehhez pedig egy időügynököt küldenek a terepre, vagy az ügyféllel, vagy nélküle, ha bizonyos téridő-kontinuumbeli problémák léphetnek fel. Akár arra is kapnak lehetőséget, hogy változtatva a múlton egy megváltozott jelenbe csöppenjenek.

Még mielőtt bárki megörülne, hogy mondjuk így de könnyen el lehetne tenni Hitlert láb alól, ez nem így működik. Az időutazásnak szigorú szabályai vannak, ok-okozati összefüggésekkel. Gyakorlatilag mindenkinél meg van határozva, mennyire fontos a történelemben betöltött szerepe, és ha ez az érték kellőképp magas, akkor bizony tabu ahhoz hozzányúlni, nem számít, hogy az illető pozitív vagy negatív személyiség. Minden időutazási szándékot alaposan kivizsgálnak tehát, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket.

A fentiekből persze az is következik, hogy lényegtelen, a történelemre zéró vagy kevés ráhatással bíró személyeknél nincs ekkora szigor, amit persze szeretnének is egyesek kihasználni, de mint bármelyik standard szolgáltatónál, itt is mindenki másért fizet. Valaki egy hibás döntést szeretne megváltoztatni, más egy jót nosztalgiázna egy rég bezárt kajáldában, megint más csak egy titokzatos személy kilétét szeretné megfejteni. És itt jövünk mi a képbe, Fia Quinn időügynök megtestesítőiként, akinek mindent meg kell tenni egyrészt az ügyfél elégedettségéért, másrészt figyelniük is kell rájuk, hisz a delikvensek akarva-akaratlanul is elkövethetnek bármi hülyeséget.

Az időügynökök élete nem csak játék és mese

Időügynöknek lenni persze nem egyszerű, hisz gyakorlatilag egy folyamatosan változó világban élsz, amikre a múltbeli apró akciók könyörtelenül kihatnak: simán eltűnhetnek egy pillanat alatt személyek, tárgyak és helyszínek, mert igazából sosem voltak. Fia és két társa azonban biztonságban van a helyi ügynökségnél, hisz ők úgymond az időn kívül léteznek, nem válnak kámforrá el semmilyen beavatkozás hatására, más kérdés, hogy a személyes életüket körülvevő tényezők folyton folyvást cserélődnek. Sokszor nehéz is követniük, hogy mi volt, vagy mi van, de hát ez a munkakör csak olyanoknak való, akik el tudják fogadni, hogy igazán nincs is önálló életük, és teljesen hidegen hagyja őket mindennemű változás. Nem is célszerű az épp aktuális személyi adataik között turkálni, de hát ki bír ennek ellenállni? Az efféle félélet persze egyáltalán nem egyszerű, úgyhogy elég sok időt költenek közösen a Jay V’s nevű bár koktéljai felett, ami szintén védett a változásoktól, hogy legyen egy állandó pont, ahol kikapcsolódhatnak a megfáradt ügynökök.

Duffy Fiához hasonlóan terepen dolgozik, egyfajta mentorként is funkcionálva, Nozzo ellenben afféle operátor, aki a jelenből kíséri figyelemmel az ügynökök ténykedését, felméri az ügyféligényeket, kutakodik, valamint aktiválja a vészhelyzeti protokollt, ha valami miatt az ügynök fűbe harapna. És ez jó párszor így is lesz, higgyétek el nekem, nem egyszer maga a halál, illetve annak elkerülése is a megoldandó fejtörő része lesz, ami nem csak kreativitást, hanem frissességet is csempész a játékba. Nozzo amúgy arra is szolgál, hogy segítséget kérjünk tőle, ha elakadnánk; ha ez megtörténne, próbálja Fiát terelgetni a megoldás felé. Én amúgy a normál végigjátszás során egyszer sem fordultam hozzá tanácsért, ugyanis a megoldandó feladatok között bár akad pár trükkösebb, semmi agyament vagy totál logikátlan dolgot nem kell csinálnunk, vagyis Dave továbbra is remekül balanszíroz az ideális nehézség mezsgyéjén.

A kezdés amúgy klasszikus, ám némileg elcsépelt: a történet egy későbbi pontjába pillanthatunk bele, majd visszaugrunk az időben és a játék során ismerjük meg, miképp jutunk el a kiindulásnál látható jelenetig. Az oda vezető útról azonban nem mesélnék részletesebben, hisz a játék legfőbb erősségének mindenképp maga a sztori, és annak felépítése tekinthető. Legyen elég annyi, hogy a fejezetek változatosak, az alapszituációk és a környezetek egyediek, a szereplők emlékezetesek, a cselekmény pedig mindig érdekesen alakul, amiben természetesen lesznek meghökkentő pillanatok is. Nincs min szépíteni: irtózatosan könnyen magával tudott ragadni a játék, mindössze négy nap alatt kivégeztem, holott játszottam vele vagy 16 órát.

Nem Unavowed 2.0

Ami számomra többször is nehéznek bizonyult, hogy elvonatkoztassak az Unavowedtól. Pedig muszáj, más koncepcióban született. Nincs szabadon választott előtörténet, nincsenek szabadon megválasztott társak, így a feladatokat is egyféleképpen lehet megoldani. Visszalépés? Talán, de előrehaladva a játékban egyre inkább úgy éreztem, hogy inkább a direkt másolás elkerülése volt a cél. Persze, az időutazós témakör sci-fi jellege alapból gyökeresen eltér Gilbert eddigi iránycsapásától. Bizonyos szempontból mondhatnánk azt is, hogy veszélyes terepre tévedt, mert a téma kapcsán szívesen kötnek bele a legkisebb logikátlanságba azok, akik szigorúan tudományos szemmel próbálják megközelíteni. Mivel én alapvetően a szórakoztató oldaláról közelítem meg a témakört, alapvetően nem zavart semmi; a játék saját logikáján belül teljesen jól tárja elénk az időutazás barátságos, illetve zord oldalát.

Amit viszont kicsit rosszallok, hogy a történet teljesen lineárisan halad a végcél felé. Igen, a történetvezetés és -kifuttatás megköveteli, mégis sajnálatos, hogy bizonyos helyzetekben nem dönthetünk komoly dolgokról, ez az Unavowednál ugyanis remekül működött. Néha ugyan megkapjuk ennek látszatát, de igazából csak egy önmagába futó hurkot kapunk, ami elég nagy kapufa, és amit Adrian Chmilearz a kalandjátékok hét halálos főbűne közt tart nyilván. Persze, a koncepcióba összességében beleillik, hisz végül is nem csak a kliens követhet el az ügynökség számára nem tetsző dolgokat, csak igazából kár a látszatát kelteni. Kihagyott ziccernek érzem, hogy nem lehet legalább mellékdolgokban eltérő kimeneteket produkálni, amire jó példa az első demóban látható első fejezet vége.

Amiben még nagyban különbözik Gilbert előző munkájától, az a prezentáció. Ez ugyanis a fejlesztő első próbálkozása, hogy az AGS-motorra ne pixelkalandot húzzon (az Emerald City Confidentalt egy másik program hajtja, ne feledjük), hanem egy teljes HD-ben pompázó, kézzel rajzolt játékot. A törekvés dicséretes, de a végeredmény felemás. Bár stílusos a maga módján, azért egyes animációk, snittek elég bénán hatnak (Fia alámerülése az időalagútba például, ott mintha nem is az ő arcát látnánk), messze nem olyan hangulatos, mint az Unavowed, bár a szereplők mozgásának animálása ott sem volt túl jó. A karakterek túlontúl hasonlóak, és néha a méretarányokkal is szemmel láthatóan van némi gond; ezen felül vannak eléggé puritán hátterek, ami azért is fura, mert bizonyos helyszínek és tárgyak ellenben meg nagyon szépen ki vannak dolgozva. Lesz ez még jobb is, de szerencsére azért a játék hangulatát nem vágja haza.

Az audioszekció hál’ istennek sokkal jobb, mondhatni a megszokott színvonalat hozza. Egyrészt újra csatasorba állították Thomas Regin zeneszerzőt, másrészt minden eddiginél nagyobb szinkronstábot hívott össze a csapat a szereplők életre keltéséhez. Lesznek persze ismerős arcok… vagyis hangok, hisz legtöbbjük nem csak a Wadjet Eye-jal dolgozott korábban, hanem csomó egyéb kalandjátékban is megfordultak, de amíg ilyen kiváló teljesítményt nyújtanak, bánja kánya! És hát ismét ügyesen megspóroltak egy csomó felolvasást azáltal, hogy nem kell külön a tárgyakat megfigyelni, elég, ha ráállunk a kurzorral és már írja is ki a program a fontos infót. Ezt sose feledjük, mert bizony pár helyen csak így tudunk továbbjutni!

Nem zsibbasztja le az agyat

Már korábban említettem, hogy a fejtörők nehézsége kapcsán ismét sikerült az arany középutat megtalálni. Fontos, hogy mindenkivel beszéljünk, és mindent nézzünk át alaposan, fiókot, szemetest például, hisz nem tudhatjuk, hol vár ránk valami hasznos dolog vagy információ. Attól sosem kell tartanunk, hogy tele lesz a tárgylistánk minden hülyeséggel, hisz meglehetősen korlátozott számban találhatók csak felvehető tárgyak, amiknek a használatát is könnyű kiókumlálni.

Az információszerzésnek lesz még egy fontos módja: különböző kulcsszavakra kereshetünk rá az időügynökség adatbázisában, amit egy külön ablakban érhetünk el. Ha Fia kinyomozza valakinek mondjuk a család- és keresztnevét, megtudhatunk az illetőről dolgokat, ami fontos lehet. Vagy ha a keresett személynek például nyoma sincs, az szintén felvethet kérdéseket. Ezt a lehetőséget sose felejtsük soha használni! Amúgy ugyanitt található pár alap információ az időutazás mikéntjéről és szabályairól, érdemes ezeket is átnyálazni, hogy minden kontextusba kerüljön.

A legszórakoztatóbb feladatok amúgy az idő bizgerálásához köthetők, például a már említett hogyan kerüljük el, hogy meghaljunk egy adott szituációban típusúak. Alapvetően ezúttal is minden megoldandó rejtvény beleillik a történetbe, így tényleg nem lehet gond, ha az ember alapos. Mindehhez természetesen pofonegyszerű kezelhetőség társul, a bal egérgombon kívül nem is lesz szükségünk másra, hacsak nem akarjuk átléptetni a szövegeket vagy kiemelni az interakciós pontokat. Azért hogy megnyugtassam a rutinos kalandorokat, hiába hat logikusnak kvázi minden, akadnak komplexebb fejtörők is, amiknek külön öröm rájönni a nyitjára. Lehet, hogy ha évtizedekkel ezelőtt nem a nyakatekert, józan ésszel kvázi megfejthetetlen hülyeségek dominálnak a játékokban, teljesen másképp alakul a kalandjátékok története.