Megnézve a fejlesztők adatlapját eddig inkább kiadóként működtek, jellemzően foglalkozás szimulátorokat dobtak piacra (benzinkút, büfékocsi, drogdíler, stb.). Érzésem szerint nem végeztek rossz munkát, de akkor nézzük is sorjában, mit kapunk.
Játékmenetét tekintve egy elég hibrid alkotásról van szó, többféle elemet gyúrtak benne egybe. Vegyük először a történetet. Hogy jól működjön egy kalandjáték, ez elengedhetetlen. Indításként egy hölgyemény irányítását kapjuk meg (belső nézetes módban), akit elraboltak. Egy börtönszerű pincében ébredünk, ahol is egy nekünk szánt levélben randira hívnak minket. Elég bizarr és egyben rémisztő is, de kellően megalapozza a hangulatot. Rövid bolyongás után elérünk egy szobába, ahol ízelítőt kapunk az erotikus tartalomból néhány segédeszköz és bizarr szobor képében. Találkozunk elrablónkkal is és a rövid bevezető végén kapunk egy átvezető videót, ahol újabb furcsa képsorrokkal csigázzák fel kíváncsiságunkat. Ez után ugrunk egy évet, immár a férjet irányítva. Vele fogjuk végigvinni a kalandot.
Először is kapunk a feleségünktől egy levelet (nekem rögtön a Silent Hill 2. része ugrott be, de elárulom, nem olyan irányba megy a sztori). Ahogy az ilyen történetekben lenni szokott, megkér minket, hogy nehogy szóljunk bárkinek is, főleg a rendőrségnek ne, csak bízzunk meg benne és menjünk el egy ódon kastélyba, ahol további instrukciók várnak majd ránk. A kastély egy olyan szekta székhelye, ami nézete szerint/ ami azt vallja, miszerint léteznek párhuzamos világok. Ezek egyike a Lusst’ghaa, a végtelen öröm forrása. A szekta küldetése kaput nyitni erre a világra, amit féktelen orgiákkal is igyekeznek elősegíteni, ezzel energiát felhasználva a célra. Hogy elkerüljem az esetleges spoilereket és meghagyjam a játékosnak a felfedezés örömét, legyen elég ennyi.
Ha elég ügyesek vagyunk, sok plusz háttérinfót találhatunk különböző jegyzetekben és könyvekben.
Ha pedig minden történetdarabkát sikerül összegyűjtenünk, akkor ezeket a főmenüben narrációval aláfestett képekkel és plusz információkkal kiegészítve végignézhetjük. Én azt mondom, ezzel a résszel nincs nagy probléma, látszik, hogy igyekeztek egy jól összerakott világot létrehozni, aminek megvan a háttértörténete is. Nem mondom, hogy tökéletes, de van benne potenciál. (Ezt, elnézve a két későbbi rövid prológust –Lust from beyond prologue és Scarlet- sikerült is továbbvinniük.)
Ahogy már említettem, játékmechanikát tekintve több stílussal is találkozhatunk. Leginkább egy sétaszimulátorról van szó, ez jól passzol a játékhoz. Ezt próbálták feldobni néhány plusz dologgal.
Az egyik a lopakodás. Csak néhány helyen találkozhatunk ilyennel. Az elsőn kívül, ahol a kastélyba kell belopakodnunk észrevétlenül, egyik sem tartogat nagy kihívást. Sőt, Lusst’ghaa világában, mikor az ellenséges érzületű lények között kellene észrevétlenül átjutnunk, sokkal egyszerűbb és gyorsabb a rohanás. Azt kell mondjam, ez a rész még elég kezdetleges, van hová fejlődni.
Ugyancsak néhány alkalommal menekülnünk kell a szektavezér elől, de ezek is scriptelt jelenetek leginkább. Arra viszont jók, hogy megtörik a monoton mászkálást. Külön megemlíteném itt a főgonosz elleni küzdelmet. Nincs szó csatáról, hanem pár trükkel kell túljárnunk az ellen eszén. Láttunk ugyan már ilyet máshol is, akár jobban is kidolgozva, de ettől függetlenül feldobja a játékélményt.
Egy hasonló játék nem képzelhető el fejtörők nélkül. Itt is akad belőlük jónéhány. Nagyrészük ezeknek elég könnyen letudható, a többi sem okoz különösebb fejtörést. Találd meg, juss el ide meg oda, használd a tárgyat a megfelelő helyen, stb. Azért volt néhány emlékezetes is. Az egyik, mikor a másik dimenzióban egy fura ábrát kellet kirakni, ahol is az egyes részek külön-külön és együtt is forgathatóak voltak. (Ez úgy látszik a készítőknek is bejött, mert a korábban említett két kis rövid részben is van egy-egy ilyen feladvány.) A másik ötletes elem egy végtelen ösvény volt, ami természetesen csak addig végtelen, amíg rá nem jövünk a nyitjára. Van, hogy őrszemeket (szó szerint) kell kicseleznünk a megfelelő útvonal kiválasztásával. Összességében én ezt rendben találtam.
Szégyenkezve bár, de itt említem meg azt is, hogy a játék végéig nem jöttem rá, hogy Lusst’ghaa világában hogyan lehet feljegyzésekre bukkanni… Pedig volt rá tippem, de az adott helyen nem jött be, később pedig ezért nem is próbálkoztam vele.
Van viszont egy dolog, ami szinte teljesen felesleges és idegesítő. A bejárható területen elég sok tárgyat lehet találni. Ezeket „kézbe” is vehetjük, valamint megnézhetjük, megforgathatjuk őket. Ezzel nincs is gond, szépen kidolgozott tárgyakról van szó. A probléma, hogy 90%-uk teljesen feleslegesen van jelen. Egyszerűen csak vannak, mi meg nézegethetjük őket. Azért a huszadik váza már kicsit unalmas. Ráadásul ezt kombinálják azzal, hogy szekrényeket, fiókokat tudunk nagyon látványosan kinyitni (nagyjából úgy, ahogy az az úttörő Penumbrában is volt). Csakhogy ezekből sem pár darab van. A jó játékos nem akar elszalasztani semmit, minden kis jegyzetet össze szeretne szedni, aminek folyamatos fiókhúzogatás, tárgyforgatás és ajtónyitogatás a vége. Csapágyas lesz az ember csuklója...
Ha már itt tartunk, legyen a következő a grafika (egy 2018-as játékról van szó, nekem 2023-ban került a kezembe). Ahogy említettem, a tárgyak elég szépen kidolgozottak. Ugyanez nem mondható el minden részletről. Elég vegyes a felhozatal. Pl. belépve egy terembe jó az összbenyomás. Odamegyek az egyik könyvespolchoz megnézni, miket is olvasgatnak itt és pixelhalmaz fogad. A könyvek gerincét nézegetve (már amennyire ki lehetett venni) pedig az volt az érzésem, hogy tükörképként van rajta a szöveg. Biztos valami grafikai gixer, de kiábrándító. Arról nem is beszélve, hogy tizenegynéhány könyv van az egész kastélyban, de az számtalan példányban :-) Oké, értem, valahol kellet spórolni és nem is valószínű, hogy olyan sokaknak szúrta volna a szemét. Sok hasonlóval találkozhatunk szerte az alkotásban.
A készítők megemlítik Zdzisław Beksiński nevét, akinek a képei inspirálták őket a játék megalkotásakor. Ráguglizva elég „érdekes” alkotásokat találunk. Az említett művész stílusa nem igen jelenik meg a játékban, de inspirálónak valóban el tudom képzelni. Sokkal inkább szembetűnőbb, amit a kéj dimenziójában látunk. Nekem elsőre Giger ugrott be (pedig őt nem említik), de nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. Láthatóan próbáltak elrugaszkodni a valóságtól, ami szerintem sikerült is. Egy teljesen idegen világban érzi magát az ember. Ami kicsit zavaró volt – bár az a gyanúm, ez a grafikus motor sajátossága –, hogy túl fényesek voltak a felületek. Az egyértelmű, hogy ezzel azt akarták érzékeltetni, hogy minden élő anyagból van.
Hivatkoztak még Lovecraft munkásságára is, de én ezt nem igazán éreztem. Nem tudnám betenni ezt az ő világába. Persze néhány részlet passzol; ősi kúria, titkos tanok és szekták, ismeretlen dimenziók még ismeretlenebb lényekkel. De ezek inkább csak stílusjegyek, amik mintául szolgálhattak a csapatnak.
Zene vonatkozásában nem tudok sokat mondani. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a végigvitel után hónapokkal kezdtem el írni a játékról, így már néhány dolog csak haloványan dereng. Zene volt, de nem igazán ragadt meg az emlékezetemben. Most visszahallgattam pár számot és azt kell mondjam, hogy egész kellemes melódiák. Egy bizonyos Draco Nared művésznevű egyén követte el őket, aki már több játékhoz is szerzett zenéket. Zenekari előadásoknak tűnnek, némi gépi zenével fűszerezve. Fura, hogy nem figyeltem fel rájuk, pedig az élő hangszeres zenét szeretem (nagy kedvencem a régi Warhammer 40k Chaos Gate muzsikája). Talán csak azért nem tapadtak meg, mert jól beleilleszkedtek a szituációkba és tényleg csak a háttérben maradtak.
A főszereplőknek, illetve néhány NPC-nek is voltak szinkronhangjai, ami sokat tud dobni az élményen. Persze ajakmozgásra ne számítsunk, de itt az előnye annak, hogy legtöbbször maszkot hordanak az emberek. Minőséggel nincs probléma, bár a szektavezér torzított hanga a B kategóriás horrorokra emlékeztet.
Eddig csak kerülgettük a forró kását, úgyhogy jöjjön a tizennyolcas karikás rész. :-)
Mivel is fogunk találkozni? Láthatunk szépen megformált szobrokat meztelen alakokról, illetve kicsit bizarrabb teremtményekről is. Van néhány szexuális segédeszköz, amit akár kézbe is vehetünk (kizárólag megszemlélés céljából). Jónéhány meztelen NPC-t is látni fogunk, de egyik sem olyan kidolgozottságú, hogy hosszan érdemes legyen nézegetni. Igazi „akciót” csak pár alkalommal fogunk látni, sokszor azokat is csak távolról szemlélhetjük. Egy alkalommal belecsöppenünk egy orgiába, de véleményem szerint ez sem annyira durva. Kicsit olyan, mintha egy soft pornó jelenetet néznénk.
A kéj dimenziójában még ennyi sincs. Persze vannak fura szobrok, amik érdekes teremtményeket ábrázolnak nem szokványos nyúlványokkal és nyílásokkal. Tereptárgyak, amik emlékeztetnek erre-arra. Illetve itt is találkozunk egy csoportos jelenettel, amikor Lusst’ghaa teremtményei akadnak össze az emberekkel. Kicsit extrémebb a szituáció, de ez is kimerül pl. alaktalan masszába félig beleolvadó emberben, vagy fura csápok által átjárt testekben.
Összességében azt tudom mondani erről, hogy egyáltalán nem ezzel akarják eladni magukat (bár biztos ez is felkeltette a játékosok érdeklődését). A kitalált sztorihoz jól passzol. Ráadásul mindennek csak a szemlélői vagyunk, interaktivitásról szó sincs. Ezzel is elhatárolódik valamennyire a játékostól. Persze az is lehet, hogy már nagyobb az ingerküszöb nálam is (és úgy egészében a fogyasztókban), ezért nem találom zavarónak ezeket az elemeket. Van ennél sokkal rosszabb és igénytelenebb tálalása is a témának-elég csak a Steamen kicsit szétnézni...