Burn With Me teszt

Paktum a Sátánnal

A Burn With Me egy okkult világba kalauzol, ahol a tét nem kevesebb, mint a saját üdvösségünk. E sötét mesében az asztal előtt ülve kell megküzdenünk a démoni ellenfelekkel, miközben a saját lapjainkat és megszerzett pontjainkat – na meg persze gyakran az életünket is – kell kockára tennünk. A történet szerint okkult egyetemisták egy csoportja tiltott varázslatokat hajt végre az egyik oktatójuk előtt.

A Balatróval ellentétben ennek a programnak van története is, ami nem is annyira rossz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a sztorit nem csupán átvezető videók mesélik el, hanem maga a rituálé (a játékmenet) is a cselekmény részét képezi. A történet középpontjában egy tanár áll, aki bevezet öt kiválasztott diákot a tiltott „művészetekbe”. Mindegyik hallgatónak megvan a maga mély, eltitkolt vágya, sérelme vagy beteljesületlen ambíciója. E vágyak beteljesítéséhez az egyetlen kiutat abban látják, ha megidézik a személyes démonukat, és itt jön képbe a rituálé mint narratív eszköz: a játékmenetbe oltott démonidézés és annak levezénylése.

A hallgatóknak egy pentagramma öt pontjára kell lehelyezniük a kártyáikat, hogy elérjenek egy adott pontszámot. Ugyanakkor megjelenik a szereplők mentális állapota is, szóval ha egy rituálé rosszul sül el, vagy nem tudják megtölteni a fiolát – vagyis elérni az adott pontszámot –, akkor a diákok mentálisan összeroppannak, ami a narratívában a démoni alkuk sötét oldalát mutatja be. Bár a démonokkal kötött alkuk meglepő módon végződhetnek jól is, a narratíva végig érezteti a körbelengő misztikum súlyát és a belső démonokkal való szembenézés nehézségeit. A lezárás nem feltétlenül jelent felhőtlen boldogságot.

Szerintem a kézzel rajzolt grafikára egy percig sem lehet panasz, hiszen a kékes-szürkés színek remekül passzolnak a játékból áradó baljóslatú hangulathoz; ráadásul még a fejlesztő kézfeje is szerephez jutott. Ritkán látni ilyet egy játékban, és talán még egy kicsit megidézi a 90-es évekbeli FMV/point-and-click kalandjátékok érzését is.

Agytorna a feláldozhatóság oltárán

Játékmenetét tekintve a Burn With Me szakít a klasszikus, végtelenített roguelike kártyajátékok hagyományaival. Itt a végkimenetel nem a véletlen szerencsén múlik vagy a végtelenített kombórendszeren, hanem a gondosan megtervezett paklin. Egyébként a játék kimondottan pörgős, és a központi mechanikáját a megfontolt kockázatvállalásra húzták rá: minden fejezetben más stílusban kell becserkészni a végső ellenfelet, ezért fejben – na meg persze a gyakorlatban is – tűpontosan kell felépíteni a paklit a győzelem érdekében, és emellett nem árt betervezni, mit és mikor áldozunk fel a siker érdekében. Sőt, a játék közepe felé már túl gyakran kerülünk olyan döntési helyzetekbe, amelyekben az azonnali előnyért cserébe fel kell áldoznunk valamit, hogy növelhessük a későbbi túlélési esélyeinket.

Az összes kártyának van egy alapértéke – pontokban mérve –, de akadnak olyan kártyalapok, amelyeknek az alappontokon felül már módosító hatásuk is van. Nyilván a legegyszerűbbekkel nyitunk az oktatómódban, ezek egyszerű szomszédsági hatásokkal bírnak. Például az Ursus kártya pontjai kettővel megnőnek, ha pontosan egy másik kártya szomszédságába kerül. A Vulpisnak pedig pontosan két szomszéd mellé kell kerülnie, ha 2x2 pontot szeretnél kapni pluszba. Szóval a lerakás sorrendje is számít, de ha úgy jön ki a lépés, érdemes a legjobb kártyákat viszonylag hamar kijátszani, nehogy el kelljen égetni feleslegesen. Természetesen a játékban előrehaladva egyre jobb/érdekesebb hatású kártyák kerülnek elő.

Hangulat és hangdizájn

A vizuális stílust kiválóan egészíti ki a minimális, de nagyon hatásos hangdizájn. A tűz pattogása, a kártyák suhanása, a démonok morgása és a baljós, morajló zene mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesen elmerüljünk ebben a sötét szeánszban.