Már eleve rosszul kezdődnek a dolgok, mert főhősünk Lee kénytelen az őt szállító zsaru marhaságait hallgatni, aztán ezt megtetézve jól elgázolnak egy embert, aki zombi. Ebből a fajtából pár perccel később már jóval több darab tör főhősünk életére, aki aztán egy közeli családi házban lel menedékre. Legalábbis addig amíg ismét egy zombi nem akar belőle egy falatot akit végül egy kislány, Clementine segítségével ver pépesre. A kis hölgy persze mellénk szegődik és lényegében vele kell végigküzdenünk mind az öt részt, dacolva a nehézségekkel amelyek ránk várnak. Közben persze megismerkedünk még egy pár emberrel és az első rész végén összeáll egy kis csapat, amelynek tagjai nem feltétlenül maradnak meg mellettünk. Hogy kivel mi fog történni, az részben rajtunk is múlik, részben pedig az előre megírt forgatókönyvön, amely jónéhány meglepetést tartogat a számunkra.

A történet középpontjában ezek az undorító, megállás nélkül hőbőrgő zombik állnak. Eleinte néhány darabba botlunk bele, de a sztori előrehaladásával már inkább hordákban járnak-kelnek, sőt nem lesz ritka amikor özönszerűen lepnek majd el minket, szabályos halálfélelmet okozva. Persze annyira nem kell megijedni tőlük, hiszen ha nem vagyunk teljesen botkezűek, akkor szinte mindig el tudunk menekülni előlük a könnyen teljesíthető QTE feladatoknak, és a bőrkeményedést okozó gombütlegeléseknek hála. Ezen felül a zombik nem csak kötelező kellékek az antagonizmus kirakatában, hanem egyfajta metaforái az emberi renyheségnek és gonoszságnak is. Bár látszólag előlük menekülnek hőseink a játék egészében, úgy éreztem, hogy a főbb mondanivalónak csupán az árnyékait jelentik ezek a lények. Konfliktusok, álláspontok, döntések ütköznek egymásnak és bár a történet fősodrába nincs beleszólásunk, az apró részletek összefonása mégis a mi feladatunk lesz. Emellett a karakterekkel való kapcsolat az ami meglepően jól működik a játékban. Jópár olyan helyzet adódik majd ahol a végletekig kiélezik a feszültséget bizonyos személyek között és nem egy esetben nekünk kell kimondani a végszót amivel még súlyosabbnak érezzük majd az ebből fakadó következményeket. A Telltale szándékosan szorít minket sarokba, ráadásul barátaink szélsőséges megnyílvánulásait a döntési lehetőségek kiválasztásának rövid idejével és a közben folyamatosan pörgő párbeszédekkel hatványozza. Pontosan olyan miliőt teremt ezáltal az alkotás mintha a való életben vennénk részt ilyen helyzetekben. Minden karakternek megvan a maga tulajdonsága, egyikük túl makacs, másikuk törekvő, harmadikuk csak követ minket mindenhova, de van olyan is aki csak szimplán egy idegbeteg barom és folyton azon munkálkodik, hogy kihozzon a sodrunkból. Ha ez nem lenne elég, még ott van a túlélésre való törekvés amely folyamatosan csak bonyolítja a helyzetet, nem beszélve arról, hogy már a játék elején felelősséget vállaltunk Clementinenal (nem mintha lett volna más lehetőségünk). A kislánnyal való érzékeny kapcsolat csak tovább fűszerezi a játék tulajdonságait, és ennek (is) köszönhetően az ötödik rész végére biztosan nem fogunk felállni érzelmek nélkül a játéktól.

The Walking Dead: Season 1

A Telltale Games a Walking Deaddel tehát teljesen lecsupaszította a kalandjátékokra olyannyira jellemző tulajdonságokat, és ezeket a kukába dobva, a lényegre fókuszált: a történetmesélésre. Tele van ugyanakkor a játék az interaktív lehetőségek illúziójával, például rögtön az elején a traktoros résznél teljesen mindegy, hogy kit akarunk megmenteni. A lényeg ugyanaz marad, nincs beleszólásunk a döntésbe hiába tálalja úgy a helyzetet a játék, hogy van. Ezzel szemben viszont a második epizódban például hozhatunk egy olyan döntést amellyel kapcsolatban majd jóval később fogunk számot vetni. A játékmechanikát illetően tehát kötözködhetünk, rámutathatunk a hiányosságokra, de a lényeg nem is csak ez. Ugyanis a Walking Dead nem önti le a gameplay elemek szükségességét a használhatatlanság mázával. Ahogy azt említettem, a klasszikus elemek elhagyásával az interakció éppen annyira van csak jelen a játékban, amennyire a történetmesélés azt megkívánja. Ahogy a Dark Soulsban sem követeljük az alkotóktól az epikus történetet, hiszen a kvintesszencia az általa szolgáltatott szinte kikezdhetetlen gameplayben van. Szóval így tessék hozzáállni.