The Darkest Files teszt

A The Darkest Files játékmenetileg igazából nem hoz túl sok újdonságot. Az alapját az Ace Attorney-sorozatból megismert bizonyítékgyűjtések, a helyes dedukció és a bírósági tárgyalások adják. De amíg az AA-sorozatot az ember csak ritkán veszi komolyan, addig a The Darkest Filest nagyon is komolyan kell vennünk. A történet ugyanis valós, megtörtént eseményeket idéz fel, élükön Hessen főügyészével, Fritz Bauerrel, aki az ötvenes években egy különleges egységet hoz létre fiatal, független ügyészekből, hogy felkutassák és kivizsgálják a náci bűnöket, valamint bíróság elé állítsák az elkövetőket. Mert bár a második világháború véget ért, ám Németország-szerte még mindig magas rangú pozíciókban találhatók náci tisztviselők.

1956-ban tehát, a múlt árnyai még mindig ott ólálkodnak Németország felett, de valahogy már senkinek sem akaródzik felhánytorgatni a múltat, a német társadalom nem igazán akar szembenézni a szörnyűséges tetteivel. Aki pedig mégis belekezdett a vizsgálódásokba, arra az akkori újságok, politikusok és az emberek nagy része, alaposan „rászállt”. Azonban Fritz Bauer képes volt szembeszállni velük, és sorra zárta börtönbe az „egyszerű embereket”, akik állításuk szerint sosem akartak bajt, csak parancsra cselekedtek. Fritz viszont nem bosszúból cselekedett, egyszerűen csak meg akarta mutatni, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és a bűn mindig bűn marad.

A kutatómunka érdekes is lehet

Kicsit talán meglepő, de a The Darkest Files főszereplője nem Fritz Bauer lett, hanem egy kitalált ügyésznő, Esther Katz, aki éppen most csatlakozott Bauer új különleges egységéhez. A feladata elsőre szinte lehetetlennek tűnik: olyan bűncselekményeket kell kivizsgálnia, amelyeket évekkel ezelőtt követtek el, miközben a bizonyítékokat megsemmisítették, a tanúkat elhallgattatták, az elkövetők pedig a társadalom legfelső köreiben foglalnak helyet. A játékbeli eseteket, amikből mindössze kettő van, valódiak, tehát nem kitalált bírósági perek. De nézzük, hogyan is működik ez egy videójátékban.

A nyomozás nem csupán néhány kattintásból áll: komoly, aprólékos kutatómunkát igényel. Az egész az ügyiratok átböngészésével indul, amelyek alapján kiderül, kiket érdemes tanúként meghallgatni.

A kihallgatások során bontakozik ki a játék egyik legérdekesebb megoldása: a frankfurti irodából, ahol Katz és csapata dolgozik, virtuálisan a bűntett helyszínére kerülünk. Itt a múlt eseményei elevenednek meg előttünk, ám minden tanú kicsit másképp idézi fel a történteket, így soha nem ugyanazt az eseménysort látjuk kétszer. A helyszínen található tárgyak új kérdéseket vethetnek fel, amelyek friss nyomokhoz és további bizonyítékokhoz vezethetnek.

Ahogy telik az idő, úgy bővül az ügy aktája is: jegyzőkönyvek, fotók, iratok és más tárgyi bizonyítékok kerülnek bele. A helyszín alaprajza segítségével végül saját elméletet állíthatunk össze arról, hogyan is zajlott valójában a bűncselekmény.

Amikor eljön a tárgyalás ideje, Esther Katz bemutatja az elképzelésünket a bíróság előtt. Az ellenoldal érveit a megfelelő dokumentumokkal és tanúvallomásokkal kell megcáfolnunk, hogy a bűnösök ne menekülhessenek a felelősségre vonás elől. Ezek a peres részek a téma súlyossága ellenére is kifejezetten izgalmasak. A nehézségi szinttől függően – amit az új játék indításakor tudunk kiválasztani – elég lehet a helyes dokumentumokat kiválasztani, de a nehezebb fokozaton már konkrét bekezdéseket is be kell jelölnünk a döntő pillanatokban, hogy meggyőzzük az esküdtszéket és a bírót.

A játék nem adja könnyen magát

Mindehhez persze alapos odafigyelés és gondolkodás igényeltetik a játékos részéről. Bár minden dokumentum a kezünkben van, a tanúk és a gyanúsítottak kihallgatásakor elhangzott mondatok alaposan bele tudnak keverni a döntéseinkbe. A dokumentumok száma szintén nem könnyíti meg a helyzetünket, de szerencsére könyvjelzők segítségével ki tudjuk szortírozni a számunkra fontos részleteket.

Végül, hogy mennyire voltunk ügyesek, azt a tárgyalás után egy átvezető jelenetben Fritz Bauer értékeli ki. Ezután a játékos megtudhatja, mi is történt valójában – hiszen, ahogy korábban is írtam, a játék minden esete valódi történeten alapul.

De a The Darkest Files nemcsak az ügyekről és a perekről szól, hanem arról is, hogy milyen körülmények között kellett Bauernek és csapatának dolgoznia, és milyen ellenállással szembesültek. Esther Katz fenyegető leveleket kap, az újságok sértő cikkeket írnak róla, és egy nap egy kő repül be az iroda ablakán. Fiatal nőként gyakran nem veszik komolyan, sőt, olykor nyíltan szexista megjegyzésekkel is illetik.

Nehéz egyébként megmondani, hogy a nehézsége miatt most rövid vagy „okés” a játék hosszúsága. Szerintem még minimum egy darab ügy elfért volna benne, de másrészről, ha belegondolok, hogy az ügyek önmagukban is komoly kihívást jelentenek – hiszen rengeteg apró részletre kell figyelni, és gyakran csak több próbálkozás után sikerül feltárni az igazságot –, ezért egyesek akár 8-10 órát is eltölthetnek az ügyekkel bajlódva.

Stilizált és tompa hatások

A játék képregényes, noir stílusú grafikát használ, ami szerintem remekül visszaadja a sötét, nyomasztó hangulatot. A színek tompák, szürkések, néhol sárgásak és kékesek. A helyszínek, ahol mozgunk egyszerűek, visszafogottak és realisztikusak.

A hangok is visszafogottak, mégis hatásosak. Finom, hangsúlyos háttérzene kísér végig az ügyeken – zongora, vonósok, melyek sötét atmoszférájú összképet teremtenek. Ha gonoszkodni szeretnék, akkor talán a kevés számú háttérzenébe tudnék belekötni. Ha jól emlékszem, mindig ugyanaz forog körbe-körbe.

A szinkronszínészek munkája szintén nagyon jó lett. Hallani rajtuk, hogy bár angolul olvassák fel a szövegeket, valójában németek.