Ahogy a mű címe is sugallja, a Pine: A Story of Loss a gyász megélését, feldolgozását igyekszik a játékosok elé tárni, mindezt egy szívmelengető, másfél órás történet keretében, ami a világtól elzárva játszódik, valahol az erdő peremén, ahol immár egyedül tengeti mindennapjait a szeretett feleségét elvesztő famegmunkáló. Élete monotonná és valamennyire gépiessé vált, ahogy teszi, amit tennie kell. Boldog pillanatokat csak a múlt felidézése hoz számára, amik azonnal tovaszállnak, amint arcul csapja a szomorú valóság. Egy év négy évszakán keresztül kísérhetjük végig történetét egy szinte teljesen interaktív mesén keresztül.
A kissé elnagyolt, de amúgy a szemnek kellemes rajzfilmszerű figurák egy festői környezetben jelennek meg, miközben nekünk pusztán annyi a dolgunk, hogy néha klikkelünk egyet, vagy a megfelelő irányba húzzuk az egeret, és bizony a fel-feltűnő minijátékok esetén sincs szükségünk ennél nagyobb interakcióra. Ezek általában aranyos, a történetbe jól illeszkedő dolgok, de érdekes mód pont a legtöbbször felbukkanó fafaragás a legszórakoztatóbb közülük, mert talán az a legautentikusabb reakció a gyászra főhősünktől. A prezentáció kapcsán dicsérnem kell a zenét is, igazán jól elcsípték egy-egy jelenet hangulatát, attól függően, éppen boldog vagy szomorú pillanatoknak vagyunk szemtanúi. Az animáció azonban darabos (bár ez annyira nem zavaró), és a helyszínek száma is túlságosan minimális, az egész cselekmény rendkívül szűk körbe van passzírozva.
A legfőbb gond azonban a játékmenettel és a történettel van véleményem szerint. Bár értem, hogy a játék a monotonitás érzetét próbálja átadni, ezt sikerült annyira jól megvalósítani, hogy a mű első fele kifejezetten unalmas. Összeszedjük a veteményest, öntözünk, fát vágunk… újra meg újra, nap nap után. Nyáron hasonlóan „változatosan” telnek a napjaink, puszán máshova kerülnek a fókuszpontok. Az egyhangúságot próbálják feloldani a visszaemlékezős közjátékok, amikhez társulnak a már említett minijátékok, de azokban sincs annyi inger, hogy az ember érdeklődését fenntartsa, holott maga a sztori nem hosszú. Ilyen szempontból az ősz és a tél mindenképp izgalmasabb, csak a végét meg igazából a történet semmilyensége rontja le. Persze, vannak nagyon szép pillanatok, és sokszor sajnáltam is főhősünket némaságba burkolva, de valahogy nem csak az átütő erő hiányzik az egészből, hanem a történet igazi lezárása is, mert ami van, azt kielégítőnek nem igazán tudom nevezni. Összességében sajnos ugyanezt éreztem a játék kapcsán, a 10€-s alapár pedig indokolatlanul magas egy interaktív rajzfilmért, amiben tényleg rengeteg szegmens ismétlődik.