Tomasz Ostafin, azaz „Petums”, létrehozott valamit, amit személy szerint én egy kisebb csodának tartok. Jó, persze, nem ez az első teljesen kézműves kalandjáték, és biztosan lesz még hasonló a jövőben. De az ilyesmit általában csapatok készítik, és nem egyetlen egy ember. Ráadásul azt se feledjük, hogy a több mint ötezer darabnyi szétnyírt papír összerakása mellett ő volt a felelős a játék leprogramozásáért is. És valljuk be, az ilyesmi azért igencsak ritka dolog a játékiparban.
A cselekmény főhőse Pape, egy pergamenszerű figura, aki kagyló alakú börtönében tengeti sanyarú mindennapjait. Egy nap viszont rámosolyog a szerencse, és sikerül kiszabadulnia a fogságból. Azonban hamar rádöbben, hogy az elnyert szabadsága még nem jelent jólétet. A világát a sötét, gonosz karakterek úgymond tüzeskedése veszélyezteti. Hiszen mi is lenne félelmetesebb egy papírvilág számára, mint maga a lángoló tűz? Ezért főhősünk úgy dönt, hogy megpróbálja megakadályozni a tűz kialakulását.
Körülbelül ez adja a történet magvát, és őszintén szólva túl sokat azért nem kell várni tőle. A jó és a rossz tipikus egymás elleni harcáról szól ez is, mint megannyi más történet a nagyvilágban. A karakterek hozzák az Amanita Design-ból megszokott stílusukat, és a játék végére, még ez a darabka kis papírfecni, és újdonsült barátja, Tura, is képesek voltak a szívemhez nőni. És bár a játékidő csupán 2-3 óra, ennél a játéknál ezt nem lehet negatívumként felróni.
Az előbb említettem az Amanita Design-t, de azt tudni kell, hogy ez nem az ő játékuk. Az viszont tagadhatatlan, hogy az alkotás a stílusa miatt simán elférne a cseh stúdió játékpalettáján. Sugárzik belőle az a tipikus Amanita fíling, amit csak az ilyen apró, aranyos kis játékok képesek előhozni magukból. Emellé jön még a Floex (valódi nevén Tomáš Dvořák) által komponált éteri zene, és a gurgulázó hangok, amiket a karakterek adnak ki magukból beszéd helyett.
Már rögtön az első helyszín lélegzetelállítóan van össze rakva, és ez a minőség csak fokozódik, ahogy újabb és újabb térségek nyílnak meg előttünk. Nem csak az aprólékosan kidolgozott monumentális hátterek lenyűgözőek, de a legapróbb tárgyak is, melyek elkészítéséhez nem kis kézügyesség szükségeltetett.
Önmagukban persze a papírmodellek kevesek lennének, ezért a hangulat megteremtéséhez leginkább az ügyesen beállított fények járulnak hozzá. Maga a játék Unity motorban lett összerakva, és néhány apróbb hibától eltekintve a játék simán, bármiféle frusztráció nélkül végigjátszható.
A Papetura hagyományos point-and-click kalandjátékként működik. A készítő elmondása szerint, alkotását leginkább a The Neverhood inspirálta. Ezért nem meglepő, hogy a játékbeli logikai feladatok némelyike képes arra, hogy megizzasszon bennünket. Szerencsére azonban, ha esetleg elakadnánk, létezik egy súgórendszer, aminek köszönhetően könnyedén átlendíthetjük magunkat a logikai akadályokon. Azt még kiemelném, hogy ezek a feladatok, ahogy a játék is, viszonylag kreatívak lettek.
Egyes játékosoknak a karakterünk picikét álmos mozgása okozhat gondot. Futásra nem képes szegényke, de mivel a helyszínek viszonylag kis méretűek, ezért csak ritkán fordul elő olyasmi, hogy túl sokat kellene várni rá. Ami még feltűnt és talán hiányozhat egyeseknek, az a hotspotok láthatatlansága. Néhol nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy mivel tudunk interakcióba lépni, és sajnos hotspot segítség nincs a játékban.