Hitchhiker

Kezdjük a történettel, ami bár rohadt lassan indul be, a játék írói a 3., 4. epizódra egész szépen felkeltették az érdeklődésemet, hogy aztán az utolsó epizód végére úgy csapjanak pofán, ahogy arra csak a mindfuck, elvont, LSD-n repülő művészek képesek. 

A mindössze 4-5 órás játék alapsztorija szerint egy emlékezetkiesésben szenvedő stoppost alakítunk, aki az eltűnt barátnőjét keresi. De igazából nem csak a lány hollétének a felderítése fontos, hanem a főszereplő emlékeinek visszaszerzése is. Egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy az egyes epizódok különféle álmok, és a benne szereplő karakterek a főszereplőnk kisegítése miatt keltek életre. A spoilerek elkerülése végett nem szaporítanám tovább a szót ezügyben, mindössze annyit jegyeznék meg a történettel kapcsolatban, hogy a játék végére érve ugyanolyan hülye voltam belőle, mint az elején.

Nézzétek, sosem tartottam magamat észkombájnnak, de komolyan nem értettem, mi folyik a képernyőn, és nem értem most sem, hogy újranéztem a felvett videókat. Igen, próbáltam keresni a szimbólumokat meg minden, de... nem, ez most valahogy nem jött át sajnos. Persze, ahogy azt az ilyen esetekben mindig mondani szoktam, hogy mit akart a költő mondani nekünk, azt döntse el mindenki önmaga.

A Hitchhikert elég nehéz játékmenetileg bárhová is besorolni. Egész idő alatt az anyósülésen utazva beszélgetünk a mellettünk ülő karakterekkel, akik fejezetenként váltakoznak, és akik mindig valamilyen más helyszínen bóklászkodnak a kocsijukkal. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy meghallgatjuk a filozofálásaikat, illetve történeteiket, és az adott téma alapján válaszolgatunk nekik.

Ezeket a válaszokat érdemes átgondoltan kiválasztani, mert némelyik többet is elárul rólunk, a főszereplőről, aki ugye kicsikét amnéziás. 

A visszaemlékezések általában valamilyen tárgyak segítségével történnek, amiket a szokásos 3D-s forgatós módszerrel tudunk megvizsgálni.

Ezen kívül, hogy ne csak olvasgatással és beszélgetéssel teljen el a rövidke játékidő, a fejlesztők minden fejezetbe beépítettek egynéhány fejtörőt is. De nem tudom érdemes volt-e. Szerintem némelyik nagyon idegesítőre sikeredett, és legtöbbször alig lehet tudni, hogy mit kell csinálnunk. Szerencsére egy-két esetben egy idő tán a játék megpróbál segíteni rajtunk, de néha ez sem nyújt nagy segítséget.

A grafika nagyon egyszerű, letisztult, már-már a low-poly határait súrolja, ezért nagy valószínűséggel a régebbi PC-ket sem fogja nagyon megizzasztani. Az animációk nagyon kezdetlegesek, és a lassú, kicsikét komikus mozgásokat valószínűleg az álomszerű, illetve hallucinogén látványvilág miatt csinálták olyanra, amilyen.

Minden egyes fejezetben lesz egy nagyon szépen megrajzolt átvezető, amely az elbeszélő történetét ülteti át vizuális formába. Ezek az animációk nagyon szépre sikerültek.

A szinkron és a zene is dicséretet érdemelnek. Minden karakternek eltalálták a hangját, egyedül a főszereplőé tűnt egy kicsikét félresikerültnek. A zenékből nincs sok, de ami van, azok andalítók, dallamosak és fülbemászók, aminek köszönhetően egy fokkal biztosan jobban képesek leszünk elmerülni a produktumban.