Escape Simulator 2 teszt

Ráadásul egyből belevághatunk mindennek a közepébe, nincsenek hatalmas átvezetők vagy egy „ez történt idáig blokk”, méregdrága szinkrongárda, akik átéléssel felolvasnák mi történt az előző évadban felvezetett szerelmi szálban (bocsánat, ezt nem hagyhattam ki). Szóval, csak és kizárólag, színtisztán a mókára fektette a fejlesztő a hangsúlyt. Három fő téma köré építettek négy-négy szabadulószobát, összesen tizenkettőt.

A játék receptje végtelenül egyszerű: valahogy meg kell szökni az adott helyiségből. A (kötelező jellegű) oktatómód után a program bedob egy lobbiba, ahonnan a pályákat érhetjük el. Jelenleg három téma áll a játékosok rendelkezésére: Drakula kastélya, az űrhajó és a kalózok szigete. Azt sem szabad elfeledni, hogy nem szolgálna rá a címére a játék, ha könnyű lenne meglógni a szobákból 2 perc leforgása alatt; mert bizony érdemes benézni a legutolsó szegletbe is, hátha akad valamiféle kis kapaszkodó, vagy akár egy tárgy ami később segítheti a játékost a szökésben. Mondjuk úgy, hogy a játék úgy próbál meg nehezíteni a dolgunkon (vagy ellenünk dolgozni), hogy az adott helyszínen ledobált tárgyakkal és eszközökkel próbál kissé félrevezetni; például egy ásóval, amivel nem lehet ásni, merthogy kőpadló van, így okafogyottá válik az ásás; vagy egy kancsóval, amit nem lehet összetörni, de feltölteni sem lehet, vagy a leltárba rakni. És bizony, ezekkel a hátráltató dolgokkal kicsúszhatunk a teljesítésre kiszabott 45 percnyi időből. Ezek ellenére van egy tipp-rendszer, ami kissé (ironikusan) felemásan működik... Ha pedig ezt a dolgot tovább ízlelgetjük, bizony ráeszmélünk arra, hogy a legnagyobb segítségünk egy megbízható társ formájában lesz. Mert hát egy emberi játékos kiszúrhat vagy emlékezhet a csapatot segítő részletekre. Ezenfelül, az újrajátszhatóság vitathatatlanul a hátrányok tárgyát képezi, onnantól kezdve ha tudjuk mi egy adott szoba megoldása, már nem is mókás az egész hóbelevanc.

Nyilván nem ez az egyetlen escape room játék a piacon; ám az emeli ki a szürke tömegből, hogy akár nyolcan is játszhatunk egyszerre, helyileg és online is. Remélhetőleg hamarosan VR-ban is – az ugyanis megjelenéskor még nem került bele a játékba, de tervben van lehetőségként. Az utazóbetegséggel küszködőkre viszont már most gondoltak, a fejmozgás szimulálása tetszőlegesen ki- és bekapcsolható, hogy enyhítse az ezzel járó hányingert és szédülést. A pályaszerkesztő (a Room Editor 2.0) akkor lesz különösen érdekes, ha szeretne valaki kreatív lenni és saját szobákat készíteni. Egyébiránt, az egyedi pályákat megoszthatjuk Workshop modként a Steames keretrendszeren belül. Az újításokhoz még hozzá lehet csapni a legnagyobb változást, mely a grafikán érhető tetten. Egy teljesen új vizuális megközelítéssel éltek a fejlesztők és inkább a realizmus irányába tolták el a művészi megvalósítást. Az idő eldönti mi lesz a játék sorsa; de a legkézenfekvőbb a DLC-s és támogatás lesz fejlesztői oldalról, és az is örvendetes dolog, hogy az első rész sem marad magára. Legalábbis egyelőre ezt ígérték a készítők.

Technikai oldalról közelítve a dolgot: a játék a legújabb Unity 6 variánsra épül, akárcsak a Hollow Knight: Silksong. A gépigény barátinak, a grafika pedig szépnek mondható, ráadásul nem igényel egy hamisképkocka-gyártó RTX5090 Ti Super modellt. Teljes és natív kontrollertámogatás is van, viszont nincs szimultán-input. A szimultán-input annyit jelent, hogy egyszerre több eszközzel irányítható egy adott program, példának okáért: egér és kontrollerrel, billentyűzettel és kontrollerrel egyidejűleg.

Okvetlenül adja magát a kérdés, e játékot mennyire hatja át a kalandjátékok szelleme? Inkább csak kalandos? Mondjuk úgy, hogyha kizárólag a hangulatából indulunk ki, ez egy narratíva nélküli, kicsit kalandos játék, melyben az összetett helyiségek egy-egy jelenetet kiragadnak.