The Eventide

A The Eventide egy egyjátékos, természetfeletti nyomozós kalandjáték, amelyben egy titkos ügynökség élén állva egy neonfényes kanadai nagyváros megmagyarázhatatlan eseteit kell felderíteni. A játékban nem önmagában a bizonyíték dönti el az igazságot, hanem az, hogy ki és milyen szemmel nézi meg.

Történet

A hétköznapi valóságunk mellett további létsíkok húzódnak, amelyekről a legtöbb ember soha nem szerez tudomást. Az Eventide Ügynökség azonban tud róluk. Ők egy titkos nyomozócsoport, amelynek feladata a természetfeletti események megfigyelése, tanulmányozása, és ha muszáj, a beavatkozás.

A történet egy névtelen bejelentéssel indul. Az ügynökök egy rutinnak tűnő kísértetjárás ügyében nyitnak aktát, csakhogy ez az egyetlen ügy nem sokára teljesen szétágazik, szanaszét szórva a további eseteket a városban. Mindegyik mögött más történet, és mindegyik mögött más igazság áll. A játékos az ügynökség láthatatlan irányítójaként ül a szálak végén, és a városra zúduló megmagyarázhatatlan incidensek egyre hosszabb listáját próbálja rendbe szedni.

A helyszín egy stilizált, neon-noir kanadai nagyváros, amely a maga módján éppúgy nyugtalan, mint az ügyek, amelyeket rejt. A fények alatt bérházak, hátsó szobák, irodák, sikátorok, földalatti bárok és elfeledett zugok sorakoznak, és mindegyikben ott lapul valami, ami odaátról próbál átjutni. Egy tárgyhoz kötött szellem, egy jelenés, amely maga sem érti, mi lett belőle, egy folklórból előlépett lény vagy csak egy rejtett jel a város zajában: az ügynökség dolga pontosan az, hogy a láthatatlant láthatóvá tegye.

A történet felnőtt témákkal dolgozik: a veszteség, a betegség, a gyász és a trauma ugyanúgy részei az aktáknak, mint a természetfeletti jelenségek vagy az erőszak utóképe. A játék ezeket következetesen a nyomozás és az utólagos rekonstrukció szűrőjén keresztül mutatja meg, nem közvetlen játékmeneti cselekvésként. A keretet adó gondolat pedig végig ott visszhangzik a háttérben: az igazság sosem vész el, csak lehet, hogy nem ebben a világban van.

Játékmenet

Minden ügy ugyanazzal a kérdéssel kezdődik: kit küldjünk ki? A játékos naponta egyetlen esetet választ ki a felgyülemlett listáról, és két ügynököt rendel hozzá a folyamatosan bővülő csapatból. Ez a döntés nem formalitás, hanem a játék legfontosabb mozzanata, mert minden ügynök máshogy látja a világot, és ez a különbség határozza meg, hogy egy adott helyszín mit hajlandó elárulni.

A fejlesztők Parallax Deduction néven hivatkoznak erre a rendszerre, ami lényegében nézőpontalapú nyomozást jelent: a kiküldött ügynökök személye dönti el, milyen nyomok kerülnek elő, hogyan értelmeződnek, és végül hogyan áll össze a zárójelentés. Az egyik nyomozó a tudomány és a biológia felől olvassa a helyszínt, a másik a tanúvallomás mögötti emberi ellentmondásokat érti meg, a harmadik pedig olyan érzelmi vagy pszichikai lenyomatokat érzékel, amelyekről a többiek nem is tudnak.

A terepmunka rögzített kameraállású, háromdimenziós helyszíneken zajlik, az esőáztatta sikátoroktól a poros könyvtárakon át az elhagyatott rádióállomásokig. Az ügynökök egyedi képességeik mentén, egymástól eltérő módon járják be ugyanazt a helyszínt: mást vesznek észre, és más kérdéseket tesznek fel. Minden előkerült nyom egy közös aktafüzetbe kerül, így olyan kép áll össze, amelyet egyik ügynök sem tudott volna egyedül összerakni.

A nyomozás lezárása egy külön szakasza a játékmenetnek. A bizonyíték ekkor már megvan, a jelentésének megértése azonban továbbra is a játékosra vár: az ügynökök történésfoszlányokkal térnek vissza, és a szavakkal operáló következtetési rendszerben a játékos tölti ki a hiányzó helyeket a zárójelentésben. A játék a tényleges dedukcióra épít, nem a találgatásra: a megoldás a nézőpontok összevetéséből, a szövegkörnyezet olvasásából és a terepről hozott bizonyítékok értelmezéséből áll össze, önkényes, nyakatekert logikai ugrások nélkül. Minden lezárt ügy újabb szálakat, újabb helyszíneket és újabb kérdéseket nyit meg.

Technikai megoldások

A játék Unreal Engine 5 segítségével készül, és erősen stilizált látványvilágot használ: a neon-noir város a hangulatra és a szűk, alaposan megkomponált helyszínekre épít, nem a nyers technikai látványosságra. A rögzített kameraállás klasszikus kalandjátékos érzetet ad a háromdimenziós környezetnek, és lehetővé teszi, hogy minden képkocka tudatosan legyen elrendezve.

A hangulat másik pillére a saját, ambient jellegű zenei alapanyag, amely a nyugtalanító, lassan építkező atmoszférát erősíti.