Főszereplőnk már az első részből megismert Zipp H. Murphy. Ő egy kiugrott gengszter, aki szeretné a régi életét maga mögött hagyni. Ezért is nyitott egy kávézót Clawville-i peremvidéken, a Kaptár (Hive) szomszédságában (a Kaptár a rovarok gettója, mivel fajukat ide száműzték a városból). Elhelyezkedéséből és tulajdonosából kifolyólag a kávézó gyűjtőhelye mindenféle fajú, rangú és foglalkozású egyednek. A korábban Hop Dognak (szójáték, ami egyrészt a hot dogra, másrészt a “hop”-ra utal, ami a szlengben kábítószert jelent) nevezett vendéglátó egységet átkeresztelte Zipp's Caféra, ami a névváltoztatáson kívül minősége előrelépést is jelentett. Igényesen elkészített (már ha ügyes a játékos) harapnivalók és italok várják az ide betérőket.
Ez is lesz a játékban az egyik feladatunk. De ez inkább a másodlagos, a lényeg a “körítésen” van. Vagyis hogy a vendégekkel elbeszélgetünk, meghallgatjuk gondjukat, bajukat és pletykálgatunk kicsit. (Ezt a játékstílust a “VA-11 Hall-A: Cyberpunk Bartender Action”, illetve a “Coffee Talk” két részében láthattuk korábban.)
No de lássuk részletesebben, mit is takar ez!
Ha betér hozzánk egy vendég, először mindig elbeszélgetünk vele. Ha kedvünk tartja, akkor meghallgathatjuk Zipp gondolatait is a jövevényről. Van egy jegyzetfüzetünk, ahol többek között a szereplők adatlapját láthatjuk. Ebben megismerhetjük személyiségjegyeit, illetve ha művelődni akarunk, fajának latin nevét is megtudhatjuk (és még azt mondják a játékokra, hogy butítanak…). Ha valami olyan fogalommal, névvel, helyszínnel találkozunk, ami a Vadvidékhez kapcsolódik, az külön jelölve van a szövegben, illetve olvashatunk róla plusz információt a noteszünkben. Receptkönyvünket is itt találjuk. Külön kiemelném az ételek és italok neveit, amik – mint azt az egyik betérő is megjegyzi – elég fantáziadúsra sikeredtek. Pl. az egyik mézes kávéspecialitás neve “A méhember hányása” :-) Ami, ha belegondolunk, nem is hülyeség, mert hát hogyan készül a méz?
Némi akcióra még lehetőségünk van a pult mögül. Egyrészt elolvashatjuk a napi sajtót, plusz információhoz jutva ezzel Clawville életéről. Nyomogathatjuk a pénztárgépet, illetve a zenegépet, de ezek csak pittyennek-prüntyögnek párat. Lehet, valami rejtett trófea van mögötte, de erre én nem tudtam rájönni. Persze az is lehet, ez olyan, mint hajdanán a Diablóban a tehenes pálya :-).
Kuncsaftjaink, ha már betértek hozzánk, akkor már kérnek is valamit. Ekkor jön el a kávézómenedzsment rész. Ebből kétféle variáció létezik, attól függően, hogy ételt, vagy italt kell-e felszolgálnunk. Kávékészítésnél vizet forralunk, kávét őrlünk, kiválasztjuk a lefőzendő típust. Ez után jönnek a speciális hozzávalók. Itt a hagyományos ízesítők mellet az állatfajok ízlésének megfelelően találhatunk példának okáért macskagyökeret, vagy zabszalmaport. Fontos az is, hogy miben szolgáljuk fel a kész költeményt (bögre, pohár, csésze), illetve lehetnek még a látogatóknak külön kívánságai is, mint a több cukor, vagy pár csepp whiskey. Elveszni nagyon így sem lehet, mert menet közben bármikor egy kattintással előhozható az adott recept, amire még az extra kívánalmak is fel vannak jegyezve. Lehet, ezt a részt kicsit megnehezítettem volna azzal, hogy mondjuk a receptkönyvünkben kellett volna keresgélni a hozzávalókat. Érdekes módon az idő sem számít, a vendégek képesek bármeddig várni a megrendelésükre. Ideális ügyfelek! Bár ha beszélgetni próbálunk velük, azért sürgetnek.
Ételkészítésnél hasonló a metódus, de kicsit jobban oda kell figyelni. Itt akár egyszerre négy serpenyőben is sütögethetünk. Ha pedig nem figyelünk, bizony odakozmálhat a kaja.
Ha felszolgáltuk a kész remekművet, kapunk egy értékelést. Ez teljesen ugyanúgy működik, mint hajdanán a Csirkekopókban: 1-től 5-ig csillagozzák a teljesítményünket. Ha nem vagyunk megelégedve, akárhányszor újrakezdhetjük a folyamatot. Az eredmény egyáltalán nem befolyásolja a történetet, csak hőseink reagálnak pár mondattal másként teljesítményünkről (hmm, azt mondjuk áthozhatták volna a Coffe Talkból, hogy ha többször is elcseszerintjük egy-egy vendég ételét/italát, akkor lelép és megszakad a története… – Trish ). Sőt, aki csak a sztori miatt vágott bele a játékba, annak megadatik a könnyített mód, amikor is jóval egyszerűbb a konyhai munka, pár kattintással végezhetünk. Azért rontani itt is lehet, de nincs értékelés, így a minijátékok helyett az eseményekre koncentrálhatunk.
A történet három napot ölel fel. Mindegyik végén mosogatás címén kapunk egy harmadik minijátékot is, de ezt én nem nevezném annak. Igazából csak ki-be pakoljuk az edényeket, miközben mosómedvénk a nap történéseit vitatja meg magával gondolatban (amúgy ilyet én is szoktam mosogatás közben). Szerintem ebbe is lehetne vinni kis játékosságot. Ha több mosószert teszünk a vízbe, behabosodik a képernyő, ha keveset, koszos marad az edény, ilyesmi.
Kitérve a történetre: ebben a három napban azért elég sok minden történik. Nem spoilerezem el, de lesz itt szerelem, kísértő múlt, árulás, barátság, bosszú, önfeláldozás. Az események érthetőek az előzmények ismerete nélkül is, de szerintem zömében úgy is azok fognak játszani, akiket már beszippantott a Vadvidék.
Az események fonala elég lineáris, de a végén kapunk egy lehetőséget, ahol választhatunk, hogy önző, vagy önzetlen személyiségünk szerint cselekszünk-e. Mindenki döntsön saját belátása szerint, utána meg számoljon el a lelkiismeretével. ;-) Újrajátszani nagyon nem fogjuk, hacsak nem a másik befejezésre vagyunk kíváncsiak, vagy éppen meg szeretnénk szerezni minden trófeát. Az első kör nagyjából 2 óra alatt végigvihető.
Áttérnék a külcsínre. Itt a Csirkekopóktól eltérően nem noir megjelenést kapunk alapból, hanem egy erőteljes színekkel operáló, képregényekre hajazó stílust. Akinek még is jobban bejön a fekete-fehér, átválthat noir módba. Ízlés dolga; a korábbi játékot el sem tudom képzelni máshogy, mint noir stílusban, de itt inkább a színes-szagos jön be, illik a presszó hangulathoz (aki még nem tudná, az Into the Hive-ban is lesz lehetőségünk majd színesre váltani).
Hangok terén az elvárt szintet hozza. Szinkront csak Zipp kapott, ezt is kizárólag az átvezető jeleneteknél. A zene stílszerű, de sajnos minden nap ugyanazt a számot kapjuk. Ez is elég, megbújik a háttérben, nem idegesítő. De ha már van zenegép, egy-két plusz számot igazán elindíthatnánk róla, mint azt már a korábbi részben is megtehettük.
Mivel a fejlesztő csapat zömében magyarokból áll, feliratot is kapunk hozzá kis hazánk nyelvén. Illetve jó szokás szerint belecsempésztek hungarikumokat is, személy szerint Sándor, a szürkemarha képében.
A végigjátszás során kedveskedtek nekünk néhány extrával is, ahol koncepciórajzokat, vázlatokat, vagy kész képeket tekinthetünk meg.
Ugyan nem szorosan a játékhoz kapcsolódik, de szerintem elég nyilvánvaló, hogy a Wild Gentlemen csapata hosszabb távon gondolkodik és Vadvidék Világa néven egy univerzumot szeretnének életre hívni. Ennek személy szerint örülök, nekem nagyon bejött ez az antropomorf állatokkal benépesített világ. Úgyhogy én drukkolok nekik, legyen elég erőforrás anyagi és emberi téren egyaránt, hogy akár más játékmechanikával lássunk tőlük még új dolgokat.
A másik, ami már korábban is felötlött bennem, hogy ez az emberi állatokkal (vagy fordítva) kitöltött társadalom alkalmas arra, hogy ebben a ló másik oldalára átesett polkorrekt világban meg tud fogalmazni például olyan társadalomkritikát, ami talán nem veri ki a biztosítékot, azoknál, akik erre ugranak (hasonlót tapasztaltam a Vaják könyvekben is, ott ugyanígy a fajok sokszínűsége adott lehetőséget erre). Azért csak óvatosan azokkal a gendersemleges WC-kel! Bár a szegény csiga hová menjen? (ő tuti mindig otthon végzi a dolgát :) – Trish)