Sok indie játékhoz hasonlóan a PRIM története is évekre visszamenőleg nyúlik vissza, hisz bejelentése 2018-ban történt, majd ’21-ben futott egy sikeres Kickstarter-kampányt, amit egy demó kísért. Az elmúlt három év csendesebben telt, de azért folyamatosan jöttek az információk, hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, a játék elkészül. Csak azt nem értem, miért nem halloweenre lőtték be a megjelenést – főleg, hogy a bejelentést is október 31-ére időzítették anno –, ami tökéletesen illeszkedett volna a játék túlvilági cselekményéhez és hangulatához.

Bár a PRIM elsőre groteszk marhulásnak tűnik, valójában sokkal nagyobb szíve van, mint amit láttatni sejtet. A történetben persze megvannak a vicceskedő, komikusan túlzó dolgok, mégis ott rejtőzik benne az a fajta drámaiság, ami igazán elmélyíti az átélt eseményeket. Szeretteink elvesztése, a barátság fontossága, a szülővé válás nehézsége, választani a szívünk szava és a kötelességünk között, valamint a helyünk megtalálása egy számunkra idegen világban; ezek mind-mind fontos elemei annak az érzelmi utazásnak, amit a Common Colors alkotása kínál. A klasszikus kalandjátékoktól eltérően ezért néha meglehetősen hosszú, többperces dialógusokat is kapunk, amik kifejezetten növelik a játék színvonalát.

PRIM 1. pillanatkép

Katapultunk, paradox mód kezelés előtt és után egyaránt

És mégsem egy 100%-ig komoly játékról van szó, ugyanis a PRIM olyan is, mint amilyennek első ránézésére gondolnánk: kissé morbid, kissé abszurd vagy épp debil; eszünkbe juthat róla az Addams Family vagy Tim Burton munkássága is, és egyik esetben sem tévednénk nagyot. Kiváló példa a pókszerű lény, aki szemként is funkcionál, de találkozunk zombihóddal, túlvilági csirkével, avagy a játék csupa misztikum és fantasztikum, amelyben szerepet kap a görög mitológia színe-java, kezdve Thanatosztól a moirákon át egészen Perszephonéig, aki egy kis életet próbál lehelni ebbe a halott világba.

A történet Prim anyjának halálával kezdődik, aki az élet és halál közti létsíkon megkéri Thanatoszt, gyermeke apját, hogy a továbbiakban gondoskodjon lányukról. Ahogy a Halálnak fura az apaszerep, úgy a tinédzsernek is előbb anya nélkül, majd új otthonában, az alvilágban, ahová Thanatosz magával viszi, hogy teljesítse szerelme kérését. A lánynak persze hiányzik régi élete, ám barátja még inkább, ezért nagynénjével szövetkezve nekiáll megoldást keresni arra, hogy meglátogathassa. Sajnos a dolgok nem várt módon történő alakulása új kihívás elé állítja, ami gyakorlatilag a játéktörténet gerincét fogja képezni, így erről nem szeretnék részletesebben beszélni. Bár alapvetően egyszerű az elbeszélés veleje, mégis van benne annyi mélység, hogy élvezetes tudjon maradni.

PRIM 2. pillanatkép

A hely, ahol az akasztott ember is lehet természetvédelmi aktivista: maradjon csak minden növény holt!

Az irányítás a műfajhoz illően pofonegyszerű, gyakorlatilag a bal egérgombbal cselekszünk, a tárgylistát pedig a görgővel hívhatjuk elő (juhéj). Apró szépséghiba, hogy a játék bár kiírja, ha valamilyen interakciós ponton állunk a kurzorral, de maga a kurzor nem alakul át, nem szemlélteti ezt a lehetőséget. A szememben nagyobb tüske, hogy dupla klikkel nem lehet gyorsan képernyőt ugrani, bár Prim a legtöbb ilyen esetben azért szaporábban kezdi el szedni a lábát. A mai igényeknek megfelelően komplett súgórendszert is tartalmaz a játék, előbb tippeket, majd a konkrét megoldást kínálva, ha valaki elakadna, bár szerintem sikerült a saját világához mértem logikusan felépíteni minden rejtvényt, így nekem egyszer sem kellett használnom. A programba integráltak amúgy kontrolleres irányítást is, de abban is a kurzort mozgatjuk, nem közvetlen az adott szereplőt.

Igen, a játékban több karakter bőrébe is bújhatunk, ami egy kissé változatossá teszi a kalandozást, bár játékidő tekintetében természetesen Prim viszi a prímet. Vele lehetőségünk lesz kártyákat gyűjteni és kártyázni, ami egy apró, bár szórakoztató minijáték. A casketball, avagy koporsólabda (bocs, kreatívabb fordítás nem ugrott be) egy nagyon egyedi interpretálása az amerikai focinak. A párbajban egy 8 mezőre osztott pályán kell a másik előtt célba érni, haladni pedig az tud, aki az adott körben az ütést viszi. Minden kártyának van négy jellemzője, amiből kettő esetén a magas, kettő esetén az alacsony érték a jó. Az aktív, vagyis az előző kört nyerő játékos felcsapja a húzópaklija felső lapját, majd kiválasztja, melyik értékkel kíván versenyezni. Ezután a másik játékos is felcsapja a paklija tetején lévő kártyát, hogy lássuk, ki nyert. A győztes ráadásul az ellenfél lapját is elnyeri, amit a saját laphoz hasonlóan szintén a pakli aljára helyez, így hosszabb, szorosabb küzdelemben tervezhetővé válik a játszma. Egyszerű, ám szórakoztató. És ahogy fedezzük fel a környezetet, vagy győzünk le ellenfeleket, úgy bővül a paklink egyre jobb lapokkal.

PRIM 3. pillanatkép

Lehet, hogy Cody elbír két és fél mázsát, de lassúsága most a vesztét okozta

A grafika monokróm színvilága némileg stílusidegen a point-and-clickektől, de nagyon erős kisugárzása van és remek hangulatot teremt. A karakterek kidolgozása nem egységes, vannak kifejezetten részletesen megálmodott szereplők, de akadnak rajzfilmesen elnagyoltak is. A különbség bár szembeötlő, mégsem válik zavaróvá a koncepció egészét tekintve. Természetesen a valós ábrázolás nem volt szempont a készítők részéről, főhősünk például 16 éves kora ellenére kifejezetten mélynövésű, ugyanakkor feje meglehetősen nehezen férne be szűkösebb helyekre. Háttéranimációkkal sem fukarkodtak az egyes helyszíneken, és olyan figurák is akadnak, akik folyamatosan csipkelődnek egymással, tőlünk függetlenül, biztosítva ezzel a kellő szórakozást. A játék zenéje is remek, van benne egy kis túlvilági hangulat, plusz jópofára sikeredtek a létező zenék paródiái is. Ami viszont nálam kicsapta a biztosítékot, az Prim affektáló angol szinkronhangja, amitől kb. 2 perc után a falat kapartam; én megértem, hogy egyszerűbb felnőttekkel dolgozni gyerekszerepekben is, de ez annyira mesterkélt és nyervákolós lett, hogy konkrétan erőszakot követett el a fülem ellen. Nagy szerencsére a német szinkron egészen más koncepcióban készült és teljesen idilli élményt nyújtott. Ha rám hallgattok, azt állítjátok be.

PRIM 4. pillanatkép

Kínos pillanatok Trish múltjából… Ja, bocs, ez egy másik Tristan

Hogy kicsit a sötét oldalról is beszéljek: Valahol félúton beleütközben egy olyan programhibába, hogy a mentés lehetősége inaktívvá vált, de szerencsére egy idő után megjavult, emellett egy logikátlan cselekvésnél sikerült egy olyan szegmensismétlődést kisajtolnom a játékból, ami nem vett figyelembe már megtörtént dolgokat, de a haladást amúgy nem rontotta el. Sajnos a PRIM legnagyobb problémája az összecsapott vég, amiben nem maga a megoldás a rossz, hanem hogy kicsit hirtelen jön, ha az egyes fejezetek méretét hasonlítom össze. A zárómondat amúgy csillagos ötös, a hiányérzeten viszont nem segít, hogy kissé kiaknázatlannak érződik a világban rejlő potenciál. Félreértés ne essék, a játék tartalmilag kielégítő hosszúságú (ha rágyúrunk a kártyagyűjtésre, 10 órát is kitehet segítség nélkül), dacára annak, hogy azért nincsenek tucatszámra helyszínek és szereplők benne, csak jó lett volna még kalandozni a holtak között. Talán egy folytatásban lehetőség lenne a háttérmitológiát kibővíteni, és találkozni olyan helyszínekkel, lényekkel, istenekkel, amik/akik csak említés szintjén kerültek a történetbe.