Az ember lab mondjuk kisebb előnnyel indult, mert elképesztően tehetséges animációs és grafikus munkákat prezentált a múltban, kisebb-nagyobb projektekben. Csak idő kérdése volt, hogy a játékpiacra is beteszik a lábukat, a Kenaval pedig mindez elég nagy hype ölelésében történt meg. Kevesebbre számítottam, de végül 11 óra alatt sikerült a játék végére érnem, és így sem fedeztem fel benne mindent. De most lássuk, képesek-e nyomot hagyni az alkotók maguk után, debütáló játékukkal!

A Kena mindenképp egy különleges miliőt tár elénk már az első képkockákban is. Mesebeli világ, mesebeli főhőssel, karakterekkel, és történettel. Stílusát tekintve egy akció-kalandjátékkal van dolgunk, amiben a korrupt gonosz erők térhódítását kell visszafordítanunk a hősnővel. A cselekmény papírvékonyan indul egy bohókás testvérpárral való találkozást követően, akiknek a bátyja keresésére vállalkozunk. Az első komolyabb feladat szépen kinyitja a játékmenet szirmait, azt sejtetve hogy a maradék 8-10 órában egyre feljebb strófolja majd az izgalmakat. És ezzel együtt megismertet a világban történt katasztrófa rejtelmeivel, személyes tragédiáival, miközben minden rontást helyrehozunk.

Amikor a végére értem a játéknak és elrendeztem a gondolataimat, az jutott eszembe, hogy a Kena egy olyan animációs film, ami alá végül betoltak egy játékot is. Az első pár óra ráadásul eléggé csalódást keltő volt: az egyszerűség jegyében telt el minden perc, legyen szó a harcokról, a mászkálásról, vagy bármiről ami tennivaló akadt a kalandozásban. Minden túlságosan ismerősnek hatott: a gombnyomkodós harc, a kirakatfejlesztések, a raymanből is jól ismert megmentendő rot figurák és azok felhasználásaik, tényleg minden. És ez egyébként a végére sem nagyon változik meg, valóban a legtöbb dolgot itt, már láttuk (sok esetben jobban kivitelezve) más, jobb játékokban. Aztán a harc kissé csalókás modorral de egyre többet és jobbat igér, majd hoz ki belőlünk is. A dodge és counter mechanikákat ügyesen keveri a méltó kihívást nyújtó ellenfelekkel, és a megállás nélkül elénk pakolt bossfightokkal is. A bossfightok a mintázatok kiismerésére és a gyenge pontok kiaknázására alapulnak. Ezek akár nehezebb fokozaton sem okoznak különösebb problémát, kivéve a játék utolsó harmadában ahol képes a nehézségi tüskét kénye kedve szerint állítani. Ott azért már rendesen fárasztó volt 1-1 összecsapás, kicsit feleslegesen túl is tolták néhol a kihívást. De az egyik legjobban működő aspektusa a Kenanak az ütemezés, a semi open world (vagy inkább egyes area hub) talpalatnyi unalmat sem ismerve dob elénk egy összecsapást, megszerzendő titkot, elvégzendő puzzleöket. Igaz, ezt kellő változatosság hiányában teszi, és itt kezdheti el igazán szortírozni a közönségét az alkotás.

A világ azonban csodálatos műgonddal kezelt, olyan szinten amit sok nagyköltségvetésű játék megirigyelhetne. A grafikai megvalósítás hibátlan közeli, minden szegmense a környezetnek hihető, élő-lélegző, kézzelfogható. Látszik, hogy az ember lab istenadta tehetséggel rendelkezik az ízléses vizualitás lehozásában, mert amit itt műveltek az lélegzetelállító. Elképesztő, hogy egy kis csapat erre képes volt, és ennek a játéknak egyértelműen ez a legerősebb pontja, ez az a dolog ami miatt rengetegen várták, és joggal.

A játékmenet azonban nem tud kellően elmélyülni, de az látszik, hogy a készítők végig próbálták fenntartani az érdeklődést. Erre kíváló példa a játék második felében a fizikázós puzzle feladványok garmadája, amiket én úgy általában nagyon kedvelek, és itt is gyermeki vigyorral az arcomon csináltam meg őket. Ráadásul a fokozatossága is figyelemreméltó, olyan faktorokkal mint a rendelkezésre álló idő, vagy a sziklák mintákra való alakíthatósága. És ez a relatív rétegelt megoldás, hogy minden terület egy bizonyos settingre van felhúzva, nagyon jót tett a játék összképének. És ezzel együtt néha annak az élét is tompítani tudja, hogy a rendre bespawnoló harcok annyira arcpirítóan kiszámoltak, hogy pengeélen táncol az unalom és a kiszámíthatóság mezején. És emellé a jutalmazás sem túl erős: Kena fejleszthető képességei vannak ugyan, de 1-2 kivételtől eltekintve, egyik sem létfontosságú. A kis rot figurákkal való feladatok elvégzése is elég együgyü és sablonos. A fénycsillámokkal megvásárolható dolgok is kimerülnek a rájuk aggatható sityakoknál... itt azért nem kicsit éreztem egy hatalmas luftot amiatt, hogy például a főhősünk teljesen kimaradt legalább a ruházatot illetően a testreszabhatóságból. Kimunkáltsága révén elég nehéz hibákba botlani, de nekem egyszer azért sikerült kresseltetnem a játékot amikor nem megfelelő sorrendben csináltam meg egy puzzlet. Technikai szempontból pedig elég lenyűgöző, hogy csupán pár másodperc alatt tölti be bármelyik állást a program, mindenféle textúra popup nélkül.

Ez a szépséges világ azért sokszor kommunikálja csodásan megalkotott miliőjében, hogy kicsit vegyünk vissza a tempóból. Nem véletlen, hogy az életerőnk növelése például a meditációs pontokhoz van kötve. Hogy a területeken nincs megkötve a kezünk csak amennyire a továbbjutáshoz kell. A zenei anyag pedig annyira fantasztikus lett, hogy külön ki kell emelnem. Minden dallama balzsam a léleknek, érdemes önállóan is hallgatni ha végigjátszottátok ezt a kalandot.