Az Edna & Harvey: The Breakout - Anniversary Edition amolyan 10. évfordulós remaster kiadás volt, ami még tavaly év végén jelent meg Pc-re, megtartva az eredeti játékmenetet, de mind a grafikát, mind a zenéket, mind a szinkront újra elkészítették a mai színvonalnak megfelelően. A németek úgy gondolták, hogy a konzolosoknak is érdemes megismerkedniük az őrült kiscsajjal és a beszélő plüssnyuszijával, mert pár nappal ezelőtt kiadták a játékot Nintendo Switch-re, Xbox One-ra és Ps4-re is. Mi az utóbbi változathoz kaptunk kulcsot, így arról fogok az alábbiakban regélni, remélhetőleg mindenki nagy örömére.
Az Edna és Harvey első kalandja alapvetően tökegyszerű történettel rendelkezik. Első körben a címadó, tizenéves tinilányt irányítjuk, aki egy nem túl szép napon egy gumiszobában ébred azzal az aprócska problémával, hogy a nevén kívül nem emlékszik semmire. Így fogalma sincs például arról sem, hogy ugyan miért is van bezárva egy diliházba.
Az első dolga természetesen az lesz, hogy valahogy kijusson a párnázott szűk helyiségből, és bejárva a zártosztályt lassacskán kiderítse, mégis mit keres itt. Bár az nem biztos, hogy örülni fog a válasznak. A játékos meg pláne. A nagy szökésben segítségére lesz a beszélő plüssnyula, Harvey, ami/aki nem csinál titkot belőle, hogy valójában nem is létezik, hanem a lány tudatalattijának a kivetülése csupán. Ezért leginkább a tanácsaival és roppant szórakoztató, agyament megjegyzéseivel tud a segítségünkre lenni.
A játékmenet mit sem változott az évtized során, talán ez a remaster kiadás egyetlen pontja, amihez nem nyúltak. Nemcsak hogy nem kapunk például beépített helpet (ami olyan 5-6 éve szinte minden Daedalic programban benne van), de még az előrehaladást gátló bugok is bekerültek (sőt, én még egyszer le is fagyasztottam, amit betudok a megjelenés előtti tesztverziónak). Ami újdonság, az az irányítás. Már a PC-s verzióból is kikerült a SCUMM-szerű igés cselekvésrendszer, és csinos ikonok között váltogatva tudjuk a nézés, a használat, a felvétel, a beszéd és a tárgyhasználat közül a nekünk tetszőt kiválasztani. Konzolon ezt megfejelték azzal, hogy természetesen eltűnt a point and click szisztéma is.
A Daedalic már évek óta hozza ki szép sorban a régebbi játékait konzolokra, így volt elég idejük kísérletezni. Az Edna and Harveyban is a többihez hasonlóan J-RPG-szerűen a bal analóggal irányítjuk a karaktert, a jobbal pedig a képernyőn lévő hotspotok között váltogatunk. Természetesen „nem látjuk be” az egész helyszínt, így folyamatosan sétálgatnunk kell, hogy újabb érdekes tárgyakat vizsgálhassunk meg. Az L1 és R1 az inventoryban lévő tárgyak közötti váltogatásra, az R2 futásra, míg az L2 a tárgylista rendes megnyitására szolgál.
Amúgy ha már vizsgálgatás. Többször is olvastam a játékról, hogy sokan azért adják fel, mert rettentően vontatott tud lenni (bevallom, az eredetinek annó pont ezért nem jutottam a végére). Most, hogy mélyebben bele kellett merülnöm Edna és fura barátja debilkedésébe, rájöttem, hogy kétféleképpen lehet játszani vele. Az egyik módszer szerint mindent, de minden tárgyat megnézünk, megtapogatunk, bemutatunk Harvey-nak (ami kiváló humorforrás), vagy beszélünk hozzájuk (ez meg pláne az, Edna igazi standuposként képes dumálgatni például egy cserepes virággal), és csak utána próbáljuk meg felvenni.
A másik módszer szerint meg szimplán kihagyjuk a fentieket, és mindent rögtön megpróbálunk zsebre vágni. Így kevésbé válik frusztrálóvá a kaland, és meglepően gyorsan is lehet haladni vele, de szerintem ezzel elveszti azt a chilles báját, hogy szép lassan jutunk előre a helyszíneken, és mindenről meghallgatjuk, mit gagyog Edna és az ő szociopata tudatalattija. Konkrétan egy fárasztóbb nap után néha jobban élveztem a sok baromságot, amit Poki, a Daedalic örökös ura beleszőtt ezekbe a dumákba, mintsem a játék konkrét történetét. De természetesen ezzel nem lesz mindenki így.
A játék hangulata a főszereplőhöz hasonlóan eléggé skizofrén. A sztoriból és a helyszínből adódóan viszonylag elég sötét mókában lesz részünk. Elvégre az nem egy cukormázos tündérmesére enged következtetni, hogy egy tizenéves gyereklány mégis mit keres egy ilyen intézetben, és ugyan miért is van szüksége pár naponta elektrosokkos kezelésre. Utóbbira apró lépésekben derül fény. Ugyanis néha (kemény három alkalommal) Edna életének egy fontos múltbéli szakaszába nyerhetünk betekintést, ahol egyrészt a rejtélyt göngyölíthetjük tovább, másrészt valamilyen olyan képességre tehetünk szert, amire a jelenbe visszatérve a továbbjutáshoz lesz szükségünk. Ezt a módszert amúgy kifejezetten ötletesnek tartom. Csak egy csavarokkal ellátott szellőzőnyílás áll köztünk és a szabadság között, és nincs csavarhúzónk? Semmi baj! Teleportáljunk szépen vissza a múltba, és tanítsuk meg Ednát, hogyan tudja a körmeivel kilazítani a csavarokat. Menő.
Természetesen mielőtt felvágnánk az ereinket, a játék tömve van humorral is, amit leginkább a két főszereplő bájos beszélgetései és az intézményben tartózkodó, nem teljesen komplett karakterek (legyenek akár bennlakók, akár dolgozók) szolgáltatnak. Találkozhatunk többek között olyan úriemberrel, aki alufólia sisakban, egy ruhafogassal a kezében az ablakban állva próbálja a levegőből kinyerni a zoxigént a kozmikus energiákat. Vagy például egy paleontológussal, aki fél a dínóktól. Nekem a legnagyobb kedvencem Hoti és Moti, a sziámi ikrek voltak, akik a pulóverüknél fogva nőttek össze…
Hülyeségben tehát nincsen hiány. Ahogy fejtörőkben sem. A feladványok eléggé változatosak, és a játék olyan kétharmadáig józan paraszti ésszel teljesen kitalálható a nagy részük. Ha mindenkivel sokat beszélgetünk, meg ha kérünk tanácsokat a gülüszemű plüssnyuszitól, akkor nem lesz gond. Ha meg mégis, akkor egy 10 éves játékról lévén szó, igen gyorsan találunk netszerte megoldást bármelyik gondunkra. Kis lököttség azért nem árt a játékhoz. Főleg, ha szeretnénk a Trophy-kat/ Achievementeket bezsebelni. Azoknak ugyanis alig 15 %-a jár a végigjátszáshoz szükséges teendők véghezvitelével. Bár mindegyik nevét meg lehet nézni, okosabbak néhány kivételtől eltekintve nem nagyon leszünk attól. Aki segítség nélkül ezért kiplatinázza a játékot, annak emelem a képzeletbeli kalapomat.
A jubileumi kiadás grafikailag kifejezetten kellemes lett. A grafikusok tiszteletben tartva az eredeti hátterek és karakterek stílusát, nagyon szépen újra rajzoltak mindent. Sőt, az egyes helyszíneket sok apró dologgal ki is egészítettek (kár, hogy a játék utolsó néhány órájára elfogyott a lendület, ott szinte csak szolgaian lemásolva az eredetit rajzoltak, és nem nagyon kreatívkodtak már). Ha kíváncsiak vagyunk, mekkora ugrás van az eredetihez képest, a menüben bármikor átválthatunk a régi grafikára. Az animációk kissé felemásabbra sikeredtek. Edna szépen animálva mozog, mászik, kúszik (mikor milyen hangulata van, meg mit kíván a helyzet), de a több animációs cselekvés egyszerűen nincsen megcsinálva. Például, amikor lecsapjuk az egyik őrt az óriási kalapácsunkkal, akkor annyit látunk, hogy a lány előhúzza az eszközt, felemeli, aztán pukkanás hallatszik, és szegény melák már el is van terülve a padlón. Tekintve, hogy ez eredetileg is így volt, valószínűleg az ilyen jelenetek direkt készültek el így az új változatban is.
A zenei és a szinkronrészleg kifejezetten jól sikerült. Az eredeti dallamokat vagy kitisztították, vagy újrarögzítették, de sokkal szebben és tisztában szólnak. Hallhatunk közöttük a nyugis dzsessztől a pörgős dallamokig mindenfélét. A beszédhangok is kellemesebben szólnak, bár tök fura, hogy Edna most olyan kis cukika hanggal van megáldva, míg a régiben naivabbnak érződött a beszédmódja. Pedig ugyanaz a szinkronszínésze most is. A beszédhez persze jár különféle nyelvű feliratozás is (magyar sajnos nincs), a betűméret pedig nem a hangyákéval vetekszik, tökéletesen olvasható a TV-ről is. Hatalmas taps a fejlesztőknek!
A kaland hossza szerintem korrektnek mondható. Ha most látjuk életünkben először, akkor simán tíz óráig is eltart, míg végzünk vele. Ha mindenre saját kútfőből akarunk rájönni, még többe is.
Mindent összevetve az első Edna and Harvey újrakiadása egy meglepően minőségi és kellemes játék. Személy szerint én hatalmasat csalódtam benne. Méghozzá pozitívan. Egy évtizede igen gyorsan uninstalláltam szegényt, és bottal sem lettem volna hajlandó hozzányúlni többé. Most meg azon kaptam magam, hogy már vártam, hogy mikor térhetek vissza a diliházba (fene az ízlésembe), hogy tovább terelgessem ezt a kissé lökött tinilányt meg a fogyatékos játéknyusziját a szabadulás felé vezető úton. Szerintem, akik kedvelték az eredetit, azoknak mindenképpen érdemes akár PC-n, akár konzolokon beszerezniük a jubileumi kiadást. Ahogy az újoncoknak is. Ha találkoztak már valamelyik Daedalic-alkotással, akkor most megnézhetik, honnan indult a csapat egy évtizeddel ezelőtt.
8.5 pont