Confidential Killings - A Detective Game teszt

A történet alapfelütése szerint a 70-es évek végén járunk, a drogok és az alkohol mámorában elázó Los Angelesben – ezen belül is Hollywoodban –, amikor is egy sor borzalmas, látszólag összefüggő gyilkosság és baleset történik meg egymás után. A helyiek szerint egy bűnszervezet vagy egy titokzatos szekta állhat a gyilkosságok mögött…

A Confidential Killings bejelentésekor megjelent videó

A nyitójelenetben, – amibe ráadásul direkt beleszőtték az oktatómódot is –, a játékos egy nyomozó bőrébe bújik, akit egy egyszerű baleset helyszínére hívnak, hogy próbálja meg kideríteni, mi történhetett az áldozattal, és mi állhat a tragikus baleset hátterében. A helyszínen egy rendőr vár bennünket, akit a játék nem kicsit gyanúsnak állít be a képi ábrázolásán és mellé írt monológon keresztül. Az arca félhomályba vész, a főszereplő detektív sem ismeri, mert még új a kötelékben. A zsaru nekünk szegezi a kérdést: Drogos vagy ittas volt-e a járművet vezető áldozat? És rögvest felmerül a kérdés, honnan tudja ezt ilyen tűpontosan? Megvizsgálva az autó belsejét, találunk drogot és italt is. Ilyen véletlen egybeesések egy mesében sincsenek... Lehetséges, hogy ő a gyilkos, és csak úgy állítja be a dolgot, mintha idetévedt volna?

Már a kezdéstől szinte azonnal leesik a játékos számára, hogy a játék története szövevényes és tele van útvesztőkkel, és talán egy enyhe Colombós beütése is van. Szinte semmi és senki sem az, aminek mutatja magát a világ felé, valamilyen bűne, takargatnivalója szinte az összes megforduló szereplőnek akad. Az ilyen és az ehhez hasonló történetek szinte mindig komorak és mellőzik a humort, de a közegből fakadóan – mivel ez egy játék, amiben főként olvasni kell –, azért ráláthatunk az emberi sorsokra, a tettek mögött álló motivációkra vagy momentán a felesleges tragédiákra. Ellenben, pár megmosolyogtató sor azért akad, mégpedig egy szeleburdi lánytól, aki cetliket hagy az ő "nagy szerelmének". Sajnos ezeken felül bővebb mondanivaló nincs a játéknak, egy sima thriller, se több, se kevesebb. Ja, és a drog rossz, értem? Ahogy Doktor Zacher Gábor mondaná...

Játékmenet tekintetében inkább egy szöveges kalandjátékra hasonlít az egész cucc, ami mellé vizuálisan is reprezentálásra kerülnek az adott szituációk. A hangulathoz remekül passzolnak a kissé melankolikus, kontrasztos és főként fekete színnel átitatott hátterek és az egy-egy mondatos monológok, amik a karakterekhez vannak írva. Ezek a monológok akkor jelennek meg (a karakterek mellett), amikor a megoldáshoz szükséges nyomokat keressük. A fejlesztő itt-ott próbálta feldobni a kissé unalmas szókeresést, példának okáért kihallgatásokkal vagy széfnyitással; utóbbinál nekünk kell kikövetkeztetni a kombinációt a rendelkezésre álló infók alapján, de összességében a szókeresés és az azok illesztésén kívül nincs más teendőnk a játékban, tehát ezen felül nincs kiemelhető, pozitív játékmechanikai elem, amely kiemelhetné a szürke tömegből, pláne, hogy így is egy "koppintása" egy már létező játéknak.

A játék talán legnagyobb hibája abban gyökerezik, hogy az ügyek kontextus nélkül, azaz bármiféle felvezetés nélkül kezdődnek; ezért mindent el kell olvasni és egyetlen infómorzsát sem szabad hátrahagyni, mert viszonylag nehéz lesz összeállítani a végső következtetést, hogy éppenséggel mi történt, ki követhette el a bűncselekményt, stb, stb... Ám ezután jön a másik probléma: az összegyűjtött szavakkal elég derekasan megvezethetjük magunkat, majd malmozhatunk a megoldáson... mert bizony, a játék szeret megvezetni ilyen téren, ráadásul a mondatok egy része meglehetősen kacifántosra sikerült, így elsőre nem is biztos, hogy megérti a játékos miről van szó. Bár nem a játék hibája, de a kalandjátékokból megszokott pixel- és tárgyvadászat miatt az ember hajlamos minden apró részletet végigvizslatni, "hátha" alapon talál az ember valami plusz segítséget. Viszont egy hasznos mankót biztosít a játék: begépelhetünk magunknak különféle jegyzeteket, melyek később segíthetnek. A hibák számlájára még azt lehetne felvésni, hogy bizonyosok karakterek többször is felbukkannak a végigjátszás során, akiknek szükségtelenül újból ki kell rakni a neveiket.

Még úgy is, hogy nem igazán ismerem a Golden Idol játékokat, azért erősen szembe ötlik a tény, hogy ezt a programot is e dedukciós játékok ihlették. Bár unfairnek érzem az összehasonlítást egy nagyon más játékkal – mivel jobb nem jut az eszembe élmény szinten és annálfogva, hogy sose játszottam a Golden Idollal, azért mégis legyen egy kis kapaszkodó; a Confidential Killings cselekménye a Sherlock Holmes: Crimes and Punishments-hez hasonlóan, epizodikus formában épül fel és a következtetési rendszerben csak egyetlen megoldás lehetséges, tehát e tekintetben nem tud többet a játék, hogy ártatlanokat küldjünk börtönbe egy elhibázott döntés miatt, de érdekes lett volna látni egy ilyen lehetőséget is.

Talán az ízlés dolga ez is, de a grafikát nem mondanám kimagaslónak, mert hát az efféle hangulatú és jellegű játékoknál tipikusnak mondható ez a stílus; de ez nyilván nem azt jelenti, hogy rossz lenne. Mindamellett, animációk nem sűrűn akadnak, csak részleteket animált meg a készítő egy-egy háttérben; például: a szélben forog egy tábla vagy esik az eső, esetleg villog egy kapcsoló. Ilyenformán, ha a zenét kellene értékelnem, akkor szintúgy azt sem találtam kimagaslónak. Pont olyan, amilyenre az ember számíthat egy ilyen típusú játék alatt; sötét és titokzatos, mellette melankolikus hangulatot kölcsönöz, kissé thrilleres vagy baljóslatú beütéssel, viszont ezen felül semmi pluszt nem ad... mi több, nem igazán éreztem a hiányát, de szinkronja nincs a játéknak – valószínűleg a kis költségvetés miatt.

Érdemes megemlíteni, hogy a programot a GodotEngine hajtja és valamilyen szinten Steam Apin keresztül létezik kontrolleres támogatás, amivel az egérmutatót lehet helyettesíteni, ennek ellenére nem ajánlom, mert pontatlan a mutatókövetés.