Az alapvetés amennyire sablonosnak tűnik, annál izgalmasabb: 1926-ban járunk, az esős Skóciában. David Gordon éppen hazafelé tart indiából, aki életében először látogatja meg az ódon kastélyt amely családjának értékes hagyatéka. A helyzetet beárnyékolja David apjának furcsa halála, és néhány olyan gyanús esemény a família hátteréről amelyek arra utalnak, hogy korántsem volt békés és nyugodt a Gordon ház élete. Úgy általában elég régóta nem.

Látszólag nem könnyíti meg a dolgunkat a kastély személyzete sem: lesz itt a házsártos öreganyótól kezdve a rosszmodorú komornyikon át a gyanúsan furcsán viselkedő okostojáson keresztül mindenki aki számít. Bár a szembejövő karakterek száma a féltucatot is alig haladja meg, a cselekmény a viszonylag kis helyszínhez képest azért szépen terebélyesedik az idő előrehaladtával.

Mivel a kontrollt nagyon hamar megkapjuk, gyorsan szembesülünk az irányítással. Nos, nem kerülöm a forró kását: sajnos már az első másodpercekben kiderül, hogy a játék kezelése finoman szólva is bajos lett. A billentyű+egér kombináció adja magát, azonban a karakter mozgása olyan érzést kelt mintha egy keljfeljancsit kellene irányítania az embernek. A kamera pedig az egérre van kötve, szóval ha nézelődni akarunk, mindenképp arra kell hagyatkoznunk. A KING Art próbálkozott egy újfajta megközelítéssel is, a helyszíneken kizárólag azokat a dolgokat highlightolták amelyekkel feltétlenül interakcióba kell kerülnünk. A körülményes irányítás miatt azonban folyamatosan küzdöttem azzal, hogy egy fontos részlet se kerülje el a figyelmemet, mert egy szekrény tetejére helyezett fénykép highlightjának elmaradása akár a továbbjutás végét is jelentheti. A nyitott tereken kicsit nagyobb a szabadság ebből a szempontból és az irányítás nehézkessége elhalványul. A belső tereken azonban meg kell küzdeni a kezeléssel. Szerencsére joypaddal sokkal jobb a helyzet, és mindenkinek azt javaslom, hogy ha játszani akartok a játékkal, azzal tegyétek. Érezhetően arra van kalibrálva a játék (valószínűleg a multiplatformos megjelenés miatt), sokkal kellemesebbé válik a kezelés a billentyűzetes szenvedéssel összevetve.

Black Mirror - 2017

Egyik erős pontja szerintem a Black Mirrornak, hogy a puzzleök és feladványok ötletesre sikeredtek. Kár, hogy egy kezemen meg tudom számolni őket. Rögtön az első fejezetben látottak után lelkesen meséltem a srácoknak, hogy az adott puzzle nem csak arra szorítkozik, hogy meg kell húzni két kart a megfelelő sorrendben. Sokkal inkább egy rétegelt, a feladványnak helyet adó környezetet átvizsgálva tudjuk majd a megfejtést kicsiholni a játékból. Nagyon jó megoldásnak tartom, és bízom benne, hogy más kalandjáték is merít ebből a megoldásból! 

A Black Mirror viszont inkább a történetmesélésre helyezi a hangsúlyt amiben kevés helyet ad a feladványoknak.

A sztori alakulásával azonban mindennek a helyét a Vanishing of Ethan Carterből is ismerős metódus veszi át: egy történés újbóli lejátszódását szemlélhetjük miközben néhány dologgal interakcióba lépve tudhatunk meg többet (pl. éppen megütnek valakit valamivel, mi pedig gyorsan megvizsgálhatjuk, hogy mi is volt az). Érdemes tudni viszont, hogy erre nincs sok időnk, mert a kép gyorsan kezd elsötétülni és ha sokat tökölünk, magával ragad... A hagyományos feladványok megfejtései helyett tehát a történetmesélés ilyetén való közbeavatkozásával tárhatjuk fel a titkokat.

Black Mirror - 2017

A játék az előzetesek által sugalltakkal ellentétben kevésbé horror játék mint inkább misztikummal átitatott thriller. Mindezt a begyűjthető tárgyak mivolta is alátámasztja, rengeteg elhagyott vagy éppen eldugott levelet, képet, információt kell felkutatnunk. Az inventory rendszer (szegényes, de) kellemes lett, a már szokásos tárgynézegetős és vizsgálgatós megoldással. Minden a helyén van tehát egy klasszikus, és még 2017-ben is érvényes kalandjáték számára. Csakhogy.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy egyben van a Black Mirror, sajnos az a helyzet, hogy olyan sok sebből vérzik, hogy az óhatatlanul is negatív irányba formálja az összképet. Az irányítás nehézségei akadályokat emelnek a környezet kiismerése felé, ami ráadásul előre meghatározott limitációkkal van felvértezve. A highlight megoldás elsőre jónak tűnik, sokadjára azonban már nem is foglalkozunk az amúgy szépen megmunkált kastély felkutatásával, csak arra fogunk figyelni, hogy mikor villan fel a fehér karika. Másik nagy problémám az, hogy sokkal kevésbé interaktív a társaihoz képest az alkotás. Vannak bizonyos szituációk ahol tárgyak vagy információk birtokában lehetőségünk lenne a párbeszédekben alakítani az eseményeken. Lenne, ha nem lenne ez a dolog is lekorlátozva, mert amint nekiállnánk "rendetlenkedni" (értsd: élni a lehetőségünkkel) a játék azonnal kirakja a stop táblát. Ilyenkor David rendszerint magában motyogva közli a játékossal, hogy most felesleges lenne ezt vagy azt mondania/csinálnia mert hát nem az van megírva a forgatókönyvben, úgyhogy most inkább az lesz ami előre ki lett találva. Nagyszerű. Ha filmet néznék semmi bajom nem lenne ezzel, de egy videojátékban az én szememben ez a fő bűnök egyike. Sajnálatos az is, hogy lényegében az összes mellékszereplő teljesen sablonos. A sztori alakulása ehhez képest érdekes kontrasztot állít, viszont a karakterek indítékai nem jelennek meg teljesen a képernyőn, egyszerűen csak megtörténnek dolgok velük és általuk.  Nem tudok eltekinteni a dolog felett főleg úgy, hogy a játék erősen a narratív történetmesélésre épít.

További huszárvágások áldozatául estek a használható tárgyak és a feladványok: előbbiekből kerek 1 egészre emlékszem aminek értelme és valamennyi élvezeti értéke is volt a játékban (az a bizonyos kulcs), utóbbiak túlságosan egy sémára épülnek és folyton ismétlődnek.

A játék közepétől pedig a cikk elején említett metódust teljesen elvetik, sőt sajnos meg is csúfolják azt a sztori végén egy teljesen hagyományos kirakós-puzzle feladvánnyal. Na ne már. Sikerült belefutnom egy pár bugba is, amelyek főként a grafikai megvalósításokat érintik, de ezek közül volt pár ami szándékos (a bizonyos helyszíneket elválasztó fekete fal elég ízléstelenül néz ki például). A párbeszédekben megjelenő hibákat valószínűleg hamar orvosolni fogják a készítők, szóval komolyabb gondokba nem fogtok ütközni. A sok helyszínváltás miatt előforduló töltögetések miatt nem árt egy jobb gép a játék alá, de a program összességében azért hibamentesen futott.

Black Mirror - 2017

A Black Mirror teljesítése nekem 5 óra 37 percbe került, szóval nem nevezném egy hosszú játéknak, és bár az ára jelenleg 30 euro alatt van, én nem merem nyugodt szívvel ajánlani nektek. A KING Art védjegye a karakterdizájnon, és az összességében egész korrekt grafikán és stabil programfutáson kívül most sajnos csak egy sebtiben elvégzett iparosmunkát takar. Pedig jelen korunk egyik legjobb zsánercsapata (a Daedalic mellett) ennél jóval többre képes. Hogy egy esetleges Black Mirror folytatásban villantják majd meg, abban nem vagyok biztos mert jelenleg a Shakes&Fidget és az Iron Harvest veszi el az idejüket. Kár, mert a Black Mirror misztikumára kíválóan lehetne a hibák javításával egy izgalmas 2. részt kreálni.