Tyucsev
Hey, Joe!
A játék egy trilógia része (a továbbiak a The Cat Lady és a Lorelai). A részek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz néhány utalás és szereplő révén, így önállóan is élvezhetőek. A stílus viszont mindháromnál ugyanolyan.
Intrónak kapunk egy rövid kis történetet, ahol a főszereplők gyerekkorának tragikus eseményébe kapunk betekintést. Ez után váltunk át a jelenbe, ahol már felnőttként Joe Davis a feleségével ellátogat egy kis hotelbe, ahol is a tervek szerint elkezdenék új alapokra tenni a romló házasságukat. (Aki már játszott a The Cat Lady-vel, annak ismerős lesz Joe és párja, mivel a házunk egyik lakásában ők laktak, ahová el is jutunk a játék során és ott egy érdekes tripben lesz részünk.)
Persze rögtön az elején feleségünk, Ivy eltűnik. Mi pedig a keresésére indulunk az egyre furcsábbá váló hotelben, ahol bizarabbnál bizarabb események követik egymást. Utunk során nagyrészt nőkkel fogunk találkozni, nem véletlen. (Erről a Silent Hill második része ugrott be: James és felesége, Mary kapcsolata.)
Az elején érthetetlen események és személyek fokozatosan, a végére nyernek értelmet. Hozzáállásunknak függvényében többféle befejezést kaphatunk, ami inkább árnyalja, de radikálisan nem változtatja meg az eseményeket. Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy Joe nem éppen makulátlan fickó és Ivyvel együtt komoly pszichés problémákkal küzdenek. Ezért ugyan megértjük Joe motivációit, de azonosulni nem hiszem, hogy szeretnénk vele. Így beleélni sem tudjuk annyira magunkat a helyzetbe, de ez annyira nem probléma, én így is élveztem a játékot.
A The Cat Lady-hez hasonlóan itt is a fekete-fehér árnyalatok a döntő többségűek és emlékeim szerint még kevesebb színnel találkozunk (jellemzően a vörössel), mint a korábbi részben. Ugyanúgy a történeten van a hangsúly, de a hagyományos kalandjáték elemek végig megtalálhatóak benne, így nem egy sétaszimulátor.
10-ből 7.5