A játék egy trilógia első darabja (a későbbiek a Downfall és
a Lorelai). A részek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz néhány utalás és szereplő
révén, így önállóan is élvezhetőek. A stílus viszont mindháromnál ugyanolyan.
Rögtön a főszereplő, Susan öngyilkosságával indul a játék,
ami sejthető, hogy nem fog a halálához vezetni. Egy lehetőséget kapunk az
újrakezdésre, természetesen nem ingyen. Nem is akárhogy, mert gyakorlatilag nem
tudunk meghalni. Ez egyrészt ez valaki másnak az életébe kerül, másrészt
feladatot is kapunk. Néhány „parazitának” nevezett egyént, akik nem tisztelik
mások életét, egyszerűen likvidálnunk kell. Mindeközben lassan kibontakozik
Susan életének története is, valamint a későbbiekben belép egy újabb szereplő
is Mitzi személyében.
Már a kezdetekben érezhető, hogy nem egy vidám történettel
van dolgunk. Ez a későbbiekben sem nagyon változik, a játék egészét végigkíséri
a halál és a veszteség jelenléte. Ellenpontnak azért vannak vidám, vagy akár
szívmelengető helyzetek és dialógusok. Vagy ott van a paraziták eltakarítása,
akikért nem fogunk könnyeket hullatni, mert annyira egyértelműen negatív
karakterek.
Egyértelműen a történeten van a hangsúly, amit a komor
hangulata ellenére nagyon jól tálaltak. Talán azért, mert sok szituáció a való
életből való. Így sokkal jobban tudunk azonosulni a szereplőkkel és az ő
problémáikkal, valamint hogy ezekkel együtt kell élnünk és fel kell dolgoznunk
őket. Ez a játék erőssége.
Ettől függetlenül nem sétaszimulátor, mert sok interakciót
igényel a játékos részéről. Pont annyit, hogy a történet résztvevőének érezzük
magunkat, de nem fordul át klasszikus kalandjátékba, ahol egy nehéz feladat
esetleg megakasztaná a cselekmény folytonosságát.
A vizuális megjelenítés is a hangulathoz igazodik. Az alap a
fekete-fehér, borús megjelenés, amit csak bizonyos helyeken tör meg egy-egy
szín.
Összességében tehát nem egy vidám hangulatú játék és nehéz
témákat boncolgat, de a segítségével úgymond kockázatmentesen átélhetjük ezeket
a szituációkat.
