warg
Nem csak gyerekeknek!
Eddig gyakran a terjedelmes (100+ órás) szerepjátékokba szerettem belevetni magam, az utóbbi években viszont rá kellett jönnöm, hogy már nincs olyan sok időm, és nem valami kielégítő fél éven át egyetlen játékot tolni (ezer rövid adagban), bármilyen remek is legyen. Még mindig szeretem őket, de mostanában elég nehezen veszem rá magam, hogy elkezdjek egyet. Ezért próbáltam ki ezt a rövid kalandot, mert fel akartam töltődni egy újabb epikus megmérettetés előtt.
Bevallom, szkeptikusan kezdtem bele, de körülbelül kettő perc alatt beszippantott. Igazán könnyed és laza a játékmenete, semmi stressz nincs benne. Nagyrészt hiányoznak belőle a nagy játékok komplex dolgai is, aminek igazán örültem. Nem lehet meghalni, amennyire láttam, mindent meg lehet próbálni többször is, így nem marad le semmiről az ember.
Lényegében egy ugrálós játék néhány szerepjáték elemmel megtűzdelve. Az egyetlen dolog, amit szoknom kellett, az az irányítás volt, mert a kamera nagyrészt fix, és ez kicsit megnehezíti néha a dolgokat, de igazán csak minimálisan.
Annyira megszerettem a játékot, hogy hirtelenjében bele is vágtam a lefordításába, hogy a magyar játékos közösség számára is elérhetőbb legyen. Reményeim szerint még ebben a hónapban elkészül. :-)
10-ből 9