Eltelt már néhány hónap a Lost Records megjelenése óta – ráadásul még nekünk is sikerült annak idején letesztelni az alkotást –, de a DON’T NOD és a Maximum Entertainment csak most jelentették be, hogy a Lost Records: Bloom & Rage játékuk immár fizikai kiadásban is elérhető PlayStation 5 konzolra: Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten, Afrikában (EMEA) és Ausztráliában.
Azok számára, akik szeretik kézbe venni kedvenc játékaikat, most különleges lehetőség nyílik erre: a dobozos változat exkluzív extrákat kínál, amelyek csak ebben a kiadásban találhatók meg:
- Három kétoldalas képeslap, amelyek a főszereplőket és ikonikus jeleneteket ábrázolnak
- Megfordítható borítólap, alternatív borítóképpel
A Lost Records: Bloom & Rage egy idősíkokon átívelő narratív kaland, amely négy középiskolás lány történetét követi. A nyár során kialakuló mély barátságuk azonban egy titokzatos esemény hatására örökre megváltozik. A játékot a DON’T NOD Montréal fejlesztette, méghozzá azokkal a kreatív emberkékkel, akik korábban a Life is Strange sorozattal írták be magukat a videójáték-történelembe.
A Lost Records fizikai kiadása már most megvásárolható az arra kijelölt boltokban. Érdemes lecsapni rá, főleg, ha a polcodon is látni szeretnéd a játékot.
A cikk játéka
Olvasd el ezt is
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Írd le a véleményedet a témában!