Feline Forensics and the Meowseum Mystery teszt

A hivatalos kedvcsináló

A történet szerint a nagyvárosi múzeumban egy félresiklott bankrablás során életét veszti egy ismeretlen személy, akinél egyetlen iratot sem találtak a helyszínelők, ráadásul az ábrázatán végig sasszézva egyből lesüt róla, hogy az áldozat bizony nem tartozik a felső tízezerhez. Feline pedig épp az irodájában ücsörög amikor a hívást kapja, miszerint ki kellene mennie egy helyszínre és alaposan körbekérdezősködni, hátha talál valamit, amin elindulhatna a nyomozás.

Mint minden dedukciós kalandban, úgy itt is össze kell gyűjtenünk minden apró infómorzsát, majd a végén ezekből újraalkotni, hogy mi történhetett igazából. Játékmechanikai szempontból egy úgyszólván összetett kalandjáték, melynek a középpontjában a helyszínelés, a bizonyítékok összekapcsolása és a gyanúsítottak kihallgatása áll. Végül az összegyűlt bűnjelek alapján, a gyanúsítottak alibijét kell igazolni vagy megdönteni, és mellé további bizonyítékokat kell gyűjteni. Egyetlen dolgon azonban elcsúszhatunk: mocskosul alaposnak kell lennie a játékosnak, mert ha csak egyetlen egy nyomot is figyelmen kívül hagyunk, azonnal malmozhatunk a múzeumban. És nagy kár, de a nyomozásunk csak a múzeum területére terjed ki, ezáltal nem látogathatjuk meg a bűnügyi labort vagy a rendőrőrsöt sem, maximum a telefonfülkéből érdeklődhetünk egy-egy bizonyíték feldolgozása felől.

Az első pálya az irodánk lesz, amely egyben az oktatómódot is tartalmazza - és nem mellesleg a store-ba fellőtt demó itt veszi kezdetét. A bevezető teljesítése úgy 30 percbe kerül, és az elsajátítandó, alapvető "játékmechanikai eszközeink" a következők szerint alakulnak:

• Lesz egy dedukciós naplónk, ami folyamatosan követi a körülmények változásait;

• a kapcsolati naplóban a szereplők neveit láthatjuk, és a hozzájuk köthetők bűntényi motivációik az alibikkel együtt;

• a bizonyítékleltárunk, amiben megtekinthetjük a különféle tárgyakat, akár azok beforgatásával is,

• és végül egy esemény-rekonstrukciós füzetet kell használni, amiben az összegyűjtött szavakat kell beilleszteni mondatokba.

Az esemény-rekonstrukció önmagában elég nehézkes a súgórendszer bekapcsolása nélkül; ráadásul ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre nehezebb összeállítani a mondatokat a begyűjtött szavakból. Éppen ezért is jön kapóra súgórendszer, ugyanis a program szándékosan megvezeti a játékost. Eleve az angol nyelv szórendi kötöttsége miatt frusztrálóvá válhat a behelyettesítés, merthogy akadnak olyan helyzetek, amikor simán fel lehetne pár szót cserélni egy mondaton belül. A segédletet háromféleképpen állíthatjuk be: sárga, piros és zöld aláhúzásokkal segítheti a haladásunkat, a második opcióval láthatóvá válnak, hogy hová kell igéket, tárgyak és szereplők neveit, vagy a helyszíneket helyettesíteni. A harmadik beállítás a legdrasztikusabb, ugyanis a már megszerzett kifejezéseket egyetlen billentyűleütéssel be lehet helyettesíteni a megfelelő helyre.

Egyébiránt a segédlet aktiválása nélkül olyan 5-8 órába telik végig játszani a programot. Akik hanyagolnák a segédletet, azoknak annyit tudnék mondani, hogy masszív angol tudásra lesz szükség a szókirakóshoz, nem elég csak tippelgetni.

Összehasonlítási alapként - a Confidential Killings esetében nem igazán éreztem meg az élőszó hiányát, viszont a Feline Forensics alatt nagyon is elviseltem volna a szinkron jelenlétét, mert minden szereplő a maga fura módján, de igazi egyéniségnek mondható. Itt kiemelném a maréknyi karakter közül a rendkívül készséges rendőrjárőrt, mivelhogy a szövegei egyszerűen fenomenálisak - aki nem mellesleg egy gúnár -, és olyan érzés olvasni a monológjait, mintha ő maga lenne az élet. Ezek mellett pedig megmosolyogtató, hogy a beszélgetések alatt a szereplők másképpen néznek ki (szinte mindenki egy-egy jóképű chad-fazon), mint a múzeumban látható verziójuk. Erre a legkézenfekvőbb magyarázat talán az lenne, hogy eredetileg egy diplomamunkának szánhatta a készítő ezt a játékszoftvert és a tervezésnél poénosra akarta venni a figurát. A programban egyébkén is felsejlenek a klasszikus játékfejlesztési paradigmák, azaz egy kurzus keretein belül készülhetett vagy egy tankönyv leírásai alapján.

Szóval, ennek megfelelően adott a történet és a környezet, melyet le kell csupaszítanunk, majd a végén, a fennmaradó logikához kell igazítani az úgynevezett "felsőbb rétegeket", azaz a grafikát és az interfészt, mivel a háromdimenziós tér mindig csak a kivetítése a játék alatt meghúzódó logikának. Ez tetten érhető a grafikus motor vonatkozásában is, mivel bárki számára elérhető a Unity 6 - és első fejlesztésnél általában ezt a motort választják -, mi több, alapesetben kompatibilis az FMOD-dal (nyilván a licencdíjakért cserébe). Ezzel azt próbálom érzékeltetni, hogy körültekintően, egyetlen főbb vízión keresztül, a lehető leggyorsabban és a legkézenfekvőbb technológiai megoldásokhoz nyúlva építették fel a Feline Forensics and the Meowseum Mystery-t - persze a fejlesztés előrehaladtával minimális változtatásokkal -, és ennek a gyümölcse egy szórakoztató és legfőképp egy bug-mentes játék lett. Úgyszólván, a készítő amit bevállalt, azt maradéktalanul teljesítette.

A játék azzal emelkedik ki a mezőnyből, hogy a klasszikus bűnügyi történetekből képes volt a játék fejlesztője valami újat és csavarosat letenni az asztalra. A grafikát úgy általában nem érheti panasz, mert a steril fekete-fehér képi világot egy-egy főszínnel dobta fel a készítő, ezen színek ráadásul remekül passzolnak a könnyed stílusú hangvételhez. Egyedül azzal nem voltam kibékülve, hogy a grafika alapvetően a cellshaded mivoltából kifolyólag olyan hatást kelt, mint a 2003-as XIII. Túl vastagok a 3D-s objektumok határolóélei, és emellett az animációk is túl egyszerűre sikerültek.

Ha tömören akarnám jellemezni a látottakat: technikailag elavultnak hat. Erre még rákontrázik a viszonylag lazán kezelt időbeli elhelyezkedés is. Ugyanis a floppy-meghajtós számítógépek, az utcai telefonok és a képcsöves tévékkel teletömött játékban minimum 2000 előttre saccolnám azt az időpontot, amikor is a cselekmény játszódik; de ezek ellenére a viccesnek szánt mondatokkal arra utalgatnak, hogy mégis csak az okoseszközök világába járunk. A zene egyébiránt a szokványos 40-es, 50-es évekbeli jazzre, esetleg bluesra hasonlít, és mondhatni, nem sikerült valami kiemelkedőre, ám kísérőnek így is megfelel.

A Feline Forensics and the Meowseum Mysteryről tagadhatatlanul - akarva és akaratlanul is -, egy olcsóbbított Duck Detective jut az ember eszébe. Bár szinkronja nincs, de nagyon hasonló a narratívája, mi több, legalább annyira túltoltak benne a dedukciós részek is. Ami ordítóan hiányzik a Feline Forensics-ből: az a bohókás hangulat. A játék ezen része túlságosan is visszafogott lett, pedig a játékban szereplő állatfelhozatallal sokkal többet is ki lehetett volna hozni az egészből.