5 érdekesség a 20 éves Still Life-ról

A tavalyi év során podcastünkben mi is jól kibeszéltük a 2005-ös játékot, ám ha valami miatt kihagytad volna a kicsit talán bő lére eresztett adást, elhoztunk nektek írott formában pár érdekességet a játék kapcsán. Persze, a hanganyagot is pótolhatod, ha van kedved:

Bár Európában a játék csak júniusban jelent meg, Amerikába már április 14-én kikerültek az üzletekbe a lemezek egy korabeli jelentés szerint. A pontos megjelenési dátum amúgy vitatott, van, ahol április 14-ét, máshol 15-ét, megint máshol május 3-át írnak; de van komolyabb jelentősége? Nincs. Az a fontos, hogy egy remek kalandjátékot ünnephetünk idén!

Kalandjáték egy újonctól és a „nemzeti válogatottól”

A fő tervező és író Mathieu Lariviere nem tipikus kalandjáték-fejlesztő, tulajdonképpen ez az egyetlen igazi projektje a műfajban (kedvenc kalandjátékának a Still Life megjelenése előtt a Grim Fandangót nevezte meg). Karrierjét a Tennis Masters Seriesben kezdte, de tervezőként dolgozott később a Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent és a Spider-Man: Friend or Foe projekteken is. 2020 decembere óta vezető író a Rogue Factornál, akik szeptemberben készülnek piacra dobni a Hell is Us című akció-kaland játékot.

Ahhoz, hogy a Still Life megszülethessen, szükség volt a Microïds Canada legjobb embererei, ezért a fontosabb résztvevők a csapat eddigi komolyabb projektjeiből lettek összeverbuválva – mint egy hokiválogatott, ahogy Mathieu fogalmazott. Jean-Francois Pelletier a Post Mortem projektmenedzsereként dolgozott, Elspeth Tory a Post Mortem és a Syberia II fő animátora volt, a játék integrációs részlegének élén az a Stephane Cyr állt, aki a játék interfészeivel foglalkozik és akivel már a Tennis Masters Seriesen is együtt munkálkodott, Hubert Corriveau vezető művész pedig korábban modelleken és textúrákon dolgozott a Post Mortemen és a Syberia II-n.

Nem szánt szándékkal készített folytatás

A Still Life eredetileg önálló cím lett volna, ám a Post Mortem vezető fejlesztője, Stéphane Brochu véletlenül betévedt Mathieu Larivière-ék egyik prezentációs előadásába. Mivel a játékba terveztek egy nagypapa karaktert az egyik idősíkba, egész pontosan az 1920-as évek Prágájába, Stéphane javasolta, hogy használják Gus, a Post Mortem főszereplőjének figuráját. Mathieu-nek azonnal megtetszett az ötlet, ráadásul a karakter kidolgozását is megúszták így. A történet ettől függetlenül semmilyen kapcsolatban nincs az első játékkal, önállóan is élvezhető, a készítő is inkább spin-offként szeret hivatkozni a Still Life-ra. További apró érdekesség, hogy eredetileg három idősíkon zajlott volna a cselekmény, de sajnos a kivágott tartalomról nincs bővebb információnk.

Fejlesztési infómorzsák

A játék a két Syberiából már jól ismert Virtools-motort használja, ám annak egy továbbfejlesztett változatát. A Syberia II-höz hasonlóan itt is rengeteg háttéranimációt és effektet láthatunk, de javítottak az útkeresésen (ezt mondjuk nem feltétlenül érezni), létrehoztak egy teljes képernyős tárgylistát és egy külön ablakot is, amiben tárgyakat vizsgálhatunk, a párbeszédrendszert meg teljesen egyedire faragták. Grafikai szempontból talán az árnyékok kapcsán érződik a legnagyobb előrelépés. Ahhoz pedig, hogy Prágát realisztikusan tudják ábrázolni, nagyjából 300 valós fényképre támaszkodtak.

A játék nehézségét valahova a Syberia II szintjére igyekeztek belőni, az első rész túl könnyű és a Post Mortem túlzó nehézsége között ezt érezték az arany középútnak. Talán az önálló fejtörők esetén sikerült néha elvetni a sulykot (például a zárfeltörésnél).

Különböző ihletforrások

A játékot olyan kulturális alkotások inspirálták, mint például az Egy ​gyilkos arcképe Patricia Cornwelltől. Ebben a könyvben a modern tudomány segítségével próbálja kideríteni az írónő Hasfelmetsző Jack titokzatos személyét. Walter Sickert művész azonosítása a gyilkosként nagyon tetszett Mathieu-nek, ezért döntött úgy, hogy nála is egy művész lesz a prágai sorozatgyilkos. További fontos hatás volt John Douglas FBI-os profilozó The Anatomy of Motive című könyve (bár jelentek meg tőle magyarul is kötetek, ez pont nem), valamint a Hetedik című film hangulatát is igyekeztek megfogni. Sikerrel, tegyük hozzá, mert a tetthelyszíneket látva azonnal beugrik az embernek a mozi, ha már látta David Fincher művét.

Bizonyos szempontból a valós életet is ide lehet sorolni, a játék fejlesztésekor ugyanis elég komoly létszámban tevékenykedtek sorozatgyilkosok az Amerikai Egyesült Államokban. Akkoriban az FBI 50 és 500 közé saccolta a számukat, manapság ellenben már 50 alattira datálják a számukat az USA területén.

A Microïds Canada búcsúja

A játék megjelenése előtt Mathieu még azt nyilatkozta, hogy folytatni kívánja ezt a kalandjátékos irányt, és két projekten el is kezdtek már dolgozni, ám a sors közbeszólt, és végül ez lett a stúdió utolsó címe. Ugyanis 2005 márciusában a Microïds Canadát felvásárolta az Ubisoft, és a saját montreal-i stúdiójukba integráltak be 50 munkatársat. Fél évvel a játék megjelenése után Edouard Lussan a Microïdstól azt nyilatkozta, ha lesz is folytatás, más csapat fogja készíteni. Mivel a Still Life vége levegőben hagy bizonyos dolgokat, nem is vehető biztosnak, hogy a végül valóban elkészült folytatás által megválaszolt kérdések az eredeti szerző elképzeléseit tükrözik, mivel egy teljesen más gárda, a Gameco Studios készítette. Annak megjelenéséig amúgy az első részből közel negyedmillió példányt adtak el, tehát a magas korhatár-besorolás ellenére szép sikereket ért el. Az AdventureGamers 2011-es minden idők legjobb kalandjátékai listáján az előkelő 20. helyet csípte el.