Kooperatív narratív játékokból – főleg kalandjátékos körökben – elég kevés van. Hirtelen mindössze kettő jut eszembe az elmúlt évekből. Az egyik a Starbreeze Studios Brothers - A Tale of Two Sons játéka, a másik pedig a Hazelight Studios boszorkánykonyhájában készült A Way Out. Utóbbi egyébként már dolgozik egy újabb kooperatív megoldású játékon is, névszerint az It Takes Twon. Az előzmények ismeretében tehát mondhatni, hogy nem igazán vagyunk ilyen módon elkényeztetve, éppen ezért mindig örömteli hír, ha valamelyik stúdió ilyen módszerekkel próbálkozik.

A My Father My Son a lengyel Blinkclick Games csapat stúdiójában készül, akik egy érzelmekkel teli, narratív történetvezetésen alapuló játékot ígérnek, rengeteg fejtörővel és némi platformer-elemekkel megspékelve. A játék két főszereplője egy apa és a fia, akik egy közös hajókázásra indulnak annak érdekében, hogy egy kicsit összefoltozzák a kettejük között kialakult viszonyt, amit a fiú anyjának halála után csak jó akarattal lehetne normálisnak nevezni.

A kirándulás során azonban vihar kerekedik, és hajótörést szenvednek, aminek köszönhetően egy elhagyatott, még a térképeken sem jelzett szigetre tévednek. Ahogy egyre beljebb jutnak a szigeten, úgy egyre több veszély és feladat állja útjukat, amiken persze csak közös együttműködéssel tudnak felülkerekedni.

A co-op móka legfőbb érdekessége a low-poly grafika mellett az, hogy a játékos egyetlen gamepad/billentyűzet segítségével irányítani tudja a két főszereplőt. Érdekes lesz ezt élőben is kipróbálni, mert őszintén szólva nekem ez elég nyakatekert megoldásnak tűnik, főleg egy rohanós, platformer résznél, ahol mindkét főszereplőt a megfelelő pillanatokban kell majd a megfelelő pontra tessékelnünk. Persze ez a probléma csak akkor jön elő, ha egymagunk játszunk, ezért arra tippelek, hogy ez inkább kényszermegoldás lehet a fejlesztők részéről, hogy az egyik karakter mesterséges intelligenciájának leprogramozását kispórolják.

Mindkét főszereplőnek meglesznek a saját különleges képességei. Az apa az erejét és a magasságát tudja majd kihasználni, a gyerek pedig szintén a méretét, aminek köszönhetően kisebb réseken is átbújik majd.

Sajnos azonban még messze a fejlesztés vége. Az eddigi tervek szerint a játékot csak maximum jövőre, azaz 2022 közepe táján tudjuk majd végigjátszani, mégpedig Windows, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, illetve Nintendo Switch platformokon.