Sockpuppet Noir

A Sockpuppet Noir a koppenhágai LizardFactory és a Very Tall Garden Gnomes közös detektíves vizuális regénye, amelyben Frank Sockowski magánnyomozó bőrébe bújva három gyilkossági ügyben nyomozunk New Drawer mocskos utcáin. A játék legfeltűnőbb sajátossága, hogy minden szereplője valódi, mozgó műanyag szemekkel felszerelt zoknibáb, amelyeket a készítők zöld háttér előtt filmeztek le, majd illesztettek be a játékba.

Történet

New Drawer a bűn városa, a társadalom legaljának gyűjtőhelye. Aki még nem színeződött rózsaszínre a korrupció rosszul beállított mosásában, az magányosan bolyong az utcákon, és örökké az elveszett párját keresi. Ebben a mocsokban keresi a kenyerét Frank Sockowski, a kiégett, de éles eszű magánnyomozó, aki a város legkoszosabb sarkaiban szimatol, és bűnügyeket old meg. A történetet a műfaj klasszikusaihoz illően Sockowski rezignált, belső hangja vezeti végig, a szöveg pedig szinte minden mondatában zoknis és mosási szójátékokkal parodizálja a régi amerikai detektívfilmek világát.

A játék három, egymástól független ügyet kínál, mindegyik saját helyszínnel, saját szereplőgárdával és saját gyilkossággal. Az első, a Shot and Directed a Holeywood filmstúdióba kalauzol, ahol egy hős és gonosz közötti csúcsjelenet forgatása közben a díszletpisztolyból éles töltény dördül el. Sockowskinak a produkciós csalások, a színésznők közötti marakodás és a fanatikus filmrajongás világában kell kiderítenie, ki állhat a baleseti látszatú haláleset mögött.

A második ügy, a Puppets of Power a város egyik felhőkarcolójába, New Drawer leggazdagabb és legbefolyásosabb negyedébe vezet, ahol kegyetlen gyilkosság történik. A nyomozás során Sockowski olyan szereplőkkel kerül szembe, mint egy, a társadalom minden rétegébe beágyazódott kerületi ügyész vagy egy frissen milliomossá vált, gyászoló özvegy.

A harmadik ügyben, a Stabbed at Sea című fejezetben a nyomozó végre kiszabadul a sötét városból, és felszáll az S.S. Herringbone nevű hajóra. Itt új szövetségesével, egy igazi végzet asszonyával együtt olyan gyilkosság ügyében kell nyomoznia, amely még meg sem történt.

Játékmenet

A Sockpuppet Noir felépítését tekintve vizuális regény, amelyben a hangsúly a párbeszédeken, a nyomok gyűjtésén és a következtetések levonásán van. Az ügyek során húsznál is több, teljesen szinkronizált zoknibábbal találkozunk, akiktől alapvetően háromféle módon szerezhetünk információt: a gyanúsítottak és tanúk kihallgatásával, a bűntény helyszínének hagyományos, nagyítós átvizsgálásával, valamint a helyi bárban terjengő pletykák összegyűjtésével. A párbeszédekben a felkínált válaszlehetőségek közül választva irányítjuk Sockowskit, akinek gondolatai jórészt belső monológként jelennek meg.

Az új nyomok a történet előrehaladtával fokozatosan nyílnak meg, az ügyek pedig akkor zárulnak le, amikor elég magabiztosnak érezzük magunkat ahhoz, hogy letartóztassuk a fő gyanúsítottat. Hogy ki kerül rács mögé, az tehát a mi következtetéseinken múlik. A nyomozásban egy dinamikus jegyzetfüzet segít, amely automatikusan rögzíti az összes fontos információt, így nem kell minden apróságot fejben tartanunk, emellett saját jegyzeteinket is beleírhatjuk.

A játék legfurcsább és egyben legszórakoztatóbb lehetősége, hogy saját mikrofonunkat csatlakoztatva mi magunk is megszólaltathatjuk a szereplőket, a zoknibábok pedig hangunk ritmusára ugrálnak fel és le. Ez különösen baráti társaságban lehet mulatságos, amikor többen osztozhatnak a szerepeken.

Technikai megoldások

A Sockpuppet Noir a 2021-es Global Game Jam játékfejlesztői maratonján született, majd az évek során kibővítették, átdolgozták, szinkronnal látták el és csiszolgatták. A zoknibábos látványvilág eredetileg kényszermegoldás volt: a csapatban egyetlen grafikus sem akadt, ezért a készítők a kéznél lévő zoknikból és mozgó műanyag szemekből bábokat készítettek, ezeket zöld háttér előtt lefilmezték, majd a felvételeket beépítették a kétdimenziós játékba. A szükségmegoldásból végül a játék legjellegzetesebb vonása lett, hiszen a kézzel készült, kissé esetlen bábok és a komor noir hangulat találkozása egészen egyedi, bábszínházas hatást kelt.

A bábok beszéd közben nem tátognak, hanem a hang ritmusára ütemesen megnyúlnak és összemennek, ami tökéletesen illik a játék önironikus stílusához. A szereplőket a fejlesztők baráti köréből toborzott amatőr szinkronszínészek szólaltatják meg, egyes párbeszédeknél pedig hangtorzító szoftverrel módosították a hangokat. A játék angol nyelvű, szinkronnal, felülettel és feliratokkal.