A Vampyre Story: A Bat's Tale

Az A Vampyre Story: A Bat's Tale a 2008-as A Vampyre Story régóta várt folytatása, amelyben a vámpírrá változtatott párizsi operaénekesnő, Mona De Lafitte és csípős nyelvű denevértársa, Froderick pontosan ott folytatják kalandjaikat, ahol az első rész elköszönt tőlünk. A klasszikus LucasArts-kalandok szellemében készült point-and-click játék a The Curse of Monkey Island háttérgrafikáit jegyző Bill Tiller stúdiója, az Autumn Moon Entertainment és a Crowns and Pawns: Kingdom of Deceit litván alkotói, a Tag of Joy közös munkája.

Történet

Az első részből ismert alaphelyzet szerint Mona a 19. század végén ígéretes párizsi operanövendék volt, amikor egy megszállott vámpír, Shrowdy von Kieffer báró elrabolta, Draxsylvaniába, a Warg-kastélyba hurcolta, majd vámpírrá változtatta. Az A Vampyre Story végén Monának és Frodericknak sikerült megszökniük fogvatartójuk elől, ám a történet nyitva hagyta a kérdést, hogy a szellemként tovább kísértő Shrowdy valóban elengedi-e őket.

Az A Bat's Tale nagyjából huszonnégy órával később, a rákövetkező éjszakán veszi fel a fonalat. A beteges önimádatáról ismert Shrowdy képtelen elviselni, hogy Mona faképnél hagyta, ezért csellel Dr. Mortus rejtekhelyére, a Mortus Labs laboratóriumába csalja a lányt. Pontosan tudja ugyanis, hogy a szörnyeket gyűjtő és azok működését boncolgató „jó” doktor nem tud ellenállni egy új kísérleti alanynak. Monának így választania kell: vagy visszatér a Warg-kastélyba, hogy Shrowdy kiszabadítsa, vagy ismét dacol vele, és a kísérletek során elpusztul. A játék első felében ezért elsősorban Froderick vállára nehezedik a feladat, hogy keresztülhúzza a doktor gonosz terveit, és kiszabadítsa Monát, valamint a laboratórium néhány másik, nem éppen önkéntes „vendégét”.

A szökés után sem lesz könnyebb a páros dolga, hiszen Monának nappali őrzőt kell találnia, aki vigyáz rá, amíg ő a koporsójában pihen, és közben folytatnia kell hazafelé vezető útját Párizs és a félbeszakadt operakarrierje felé. Útjuk során olyan bizarr helyszíneket keresnek fel, mint Dr. Legume elmegyógyintézete (Dr. Legume's Home for the Sanity Challenged), a hóhérok gyakorlótere (Executioner's Practice Grounds) vagy maga a Mortus Labs.

A történet Bill Tiller elmondása szerint nagy tisztelgés az 1940-es és 1950-es évek Universal-szörnyfilmjei előtt, amelyeket gyerekkorában szombat délutánonként falt a televízióban. Ennek megfelelően kapunk vízerővel hajtott őrült tudós laboratóriumot, púpos szolgát, hatalmas, emberkéz alkotta szörnyet és vérfarkast is. Visszatér az első részből ismert Madame Strigoi jósnő, felbukkan egy Hasfelmetsző Jackre emlékeztető éjszakai rém, és megismerkedünk a kevésbé nagy bűvésszel, a Not-so-great Fauxdinivel is. Az alkotók célja az volt, hogy a gótikus horror minél több jellegzetes kellékét belezsúfolják a játékba, természetesen a humor szemüvegén keresztül.

A sorozat minden része önálló, lezárt történetet mesél el, ugyanakkor mindegyik egy-egy lépés Mona végső célja, a normális élethez való visszatérés felé. Az első rész arról szólt, hogyan szabadul ki börtönéből és hogyan barátkozik meg új „állapotával”, az A Bat's Tale pedig arról, hogyan segíthet másokon Froderickkal közösen, és hogyan ismeri fel, hogy neki is szüksége van segítségre. Bill Tiller ígérete szerint ezúttal nem lesz cliffhanger, bár néhány szálat szándékosan elvarratlanul hagy egy esetleges további folytatáshoz. A játékba az első részt nem ismerő játékosok is gond nélkül bekapcsolódhatnak.

Játékmenet

Az A Vampyre Story: A Bat's Tale hagyományos, 2.5D-s point-and-click kalandjáték, amelyben ezúttal két irányítható szereplővel, Monával és Froderickkel járjuk be a világot. A két főhős folyamatosan beszélget egymással és a környezetükkel, a rejtvényeket pedig gyakran közösen, egymás képességeit kihasználva kell megoldaniuk. A játék első felében a hangsúly a denevérre, Froderickre kerül, aki a cím névadójaként a fogságba esett Monát próbálja kiszabadítani.

A feladványok a klasszikus műfaji hagyományokat követik: tárgyakat gyűjtünk, kombinálunk és használunk, beszélgetünk a különc mellékszereplőkkel, és a megszokott logikai fejtörőket oldjuk meg. Az alkotók ugyanakkor csavartak egyet a tárgylista használatán, ugyanis visszatérnek az első részben bevezetett „ötlettárgyak” (idea items) is, amelyek a fejlesztők szerint ma is egyedi színfoltnak számítanak a műfajban.

A kezelőfelület jelentősen leegyszerűsödött az első részhez képest. A 2008-as játék Monkey Island-szerű, ikonokból álló kör alakú cselekvésmenüje helyett ezúttal kétgombos rendszert kapunk, amelyben az egyik gomb általában a vizsgálódásra, a másik pedig a használatra, beszélgetésre vagy felvételre szolgál. A Tag of Joy a Crowns and Pawns fejlesztésekor alaposan feltérképezte, mit szoktak meg a mai kalandjátékosok, és az újabb műfaji darabok többségéhez hasonlóan ők is a bal és jobb egérgombos megoldás mellett döntöttek. Bill Tiller tréfásan meg is jegyezte, hogy így kevesebb helye marad a fárasztó favicceknek és a fájdalmas szójátékoknak, mivel kevesebb járulékos szöveget kell megírni. Az irányítást az egérhez és a gamepadhez egyaránt hozzáigazították.

Technikai megoldások

A játék a Tag of Joy előző kalandjához hasonlóan 2.5D-s megjelenítést használ, vagyis kézzel festett kétdimenziós hátterek előtt mozognak a stilizált háromdimenziós szereplők, modern vizuális effektusokkal kiegészítve. A háttereket Bill Tiller vezető háttérgrafikusként festi, aki a korábbi, évekkel ezelőtt elkészült anyagokat is újrarajzolja és újrafesti, emellett új helyszíneket is készít. Az első részhez képest jóval kidolgozottabbak a festményekből újraalkotott háromdimenziós jelenetek, így a képeken parallaxis mélységhatás és valós idejű árnyékok is megjelennek.

A szereplők animálásához a Tag of Joy a nagyobb költségvetésű játékokban megszokott, rétegzett animációs rendszert használ: a testtartásokat, az arckifejezéseket és a szájmozgást külön rétegekben kezelik, és ezeket valós időben keverik, ami rengeteg változatos kombinációt tesz lehetővé, és még életszerűbbé teszi a figurákat. Az alkotók filmszerű élményre törekednek, rengeteg közeli kameraállással, animációval és átvezető jelenettel.

A szereplők teljes angol szinkront kapnak, a hangokat olyan színészek kölcsönzik, akik korábban többek között a Return to Monkey Island, a Sam & Max, a The Walking Dead, a Layers of Fear és az Assassin's Creed játékokban is dolgoztak.

Egyéb infók

Az A Bat's Tale története jóval régebbre nyúlik vissza, mint a mostani bejelentés. Az Autumn Moon már az első rész megjelenése előtt nekilátott a folytatásnak, amelyet 2009-ben hivatalosan is bejelentett, és amely a tervek szerint jóval gyorsabban készült volna el, mint az elődje. Az első részt kiadó hamburgi Crimson Cow és a stúdió közötti finanszírozási nézeteltérések, valamint a 2008-as gazdasági válság miatt azonban a fejlesztés hosszú évekre megrekedt. Bill Tiller közben egy előzményjátékkal, az A Vampyre Story: Year One című epizodikus kalanddal próbálkozott, ám ennek 2013-as Kickstarter-kampánya sikertelenül zárult.

Fordulatot az hozott, hogy Tiller visszavásárolta a sorozat jogait a Crimson Cow-tól, az eredeti játékot pedig a Jordan Freeman Group és a ZOOM Platform segítségével modern gépekre is alkalmassá tették, és 2023-ban újra elérhetővé vált Steamen. Tiller egy nyílt hangvételű bejegyzésben jelezte, hogy szívesen kezdene valami újat a sorozattal, amire a Tag of Joy alapítói, a Ledas testvérek azonnal jelentkeztek. Šarūnas és Žilvinas Ledas a The Curse of Monkey Islandon nőttek fel, a csapat és Tiller pedig a vilniusi GameOn rendezvényen személyesen is találkozott. Az együttműködést 2024. október 29-én jelentették be hivatalosan.

Különösen kedves háttérsztori, hogy a Tag of Joy éppen az első A Vampyre Story láttán győződött meg arról, hogy a festett 2D-s hátterek és a 3D-s szereplők keveréke jól mutathat egy kalandjátékban. Ennek nyomán készült 2,5D-ben a Crowns and Pawns, és ennek a technológiának köszönhetően jött létre az együttműködés is, így a kör szépen bezárult.

A fejlesztés munkamegosztása a két fél szerint nagyjából fele-fele arányú. Az Autumn Moon a kreatív oldalra összpontosít: a vezető írók és tervezők Bill Tiller és Dave Harris, aki az első rész szövegeinek mintegy nyolcvan százalékát írta, Tiller emellett vázlatokat és képes forgatókönyveket készít. A Tag of Joy adja a technológiát és a keretrendszert, ők állítják össze a jeleneteket, programozzák a játéklogikát, és ők készítik a szereplők 3D-s modelljeit és animációit is. A tervezésbe Tiller több egykori LucasArts-kollégáját is bevonta, és egy további, név szerint egyelőre meg nem nevezett, a műfaj rajongói által jól ismert író is közreműködik. A játék finanszírozásához részben az Európai Unió Kreatív Európa MÉDIA programja járult hozzá, a fennmaradó részt a két stúdió saját idejéből és korábbi játékaik bevételeiből fedezi.

Érdekesség, hogy a sorozat címében szereplő különleges, y-os „Vampyre” írásmód John Polidori klasszikus, A vámpír (The Vampyre) című elbeszéléséből ered, amely a nyugati vámpírirodalom egyik alapműve.