Az eredetileg Apple Arcade exkluzív narratív kalandjáték vélhetőleg még idén megjelenik Windows, PS4/PS5, Switch és Xbox One/X/S platformokra.
A South of the Circle egy érzelmes narratív kalandjáték, mély, többrétegű filmes történettel. A fő cselekmény az életre vonatkozó döntések következményeiről, a karrier vagy az igaz szerelem követéséről, a jelen és a múlt között manőverezve tesz fel kérdéseket. A játékos Petert, egy cambridge-i tanárt alakít, akinek a gépe a hidegháború idején az Antarktiszon zuhan le. Miközben segítséget keres, kibontakozik előtte a múltja, és kiderül belőle, hogy a hatalom nyomása és saját törekvései hogyan vezették őt ebbe a válságba, amelyből valahogyan ki kell szabadulnia. Mindemellett egy szerelmi történet is kibontakozóban van közte és akadémikustársa, Clara között, és Peter megtapasztalja mindannak a súlyát, amire ígéretet tett. Mert mint a gyermekkori emlékek, úgy néhány ígéret is örökre velünk marad.
A készítők szerint a hidegháborús időkben játszódó játékot a múlt és a jelen között feszülő történet, a minimalista esztétika, valamint a kivételes írás és hangjáték határozza meg, amely csúcsminőségű mozira emlékeztető élményt nyújt. A képernyőnkön olyan tehetségek hallhatók majd, mint Gwilym Lee (Bohemian Rhapsody), Olivia Vinall (The Woman in White), Richard Goulding (The Crown), Anton Lesser (Game of Thrones), Adrian Rawlins (Chernobyl) és Michael Fox (Downton Abbey).
A South of the Circle egyike azoknak a szerelem az első látásra dolgoknak – mondta Marek Ziemak, a 11 bit stúdió külső fejlesztési igazgatója – A játék narratívája és művészi érzékenysége azonnal magával ragadott minket. A South of the Circle a világszínvonalú mozi által inspirált történetmesélésre koncentrál, ami egy kicsit mássá teszi, mint a korábbi címeinket. Amint a játékosok megtapasztalják az azonnal magával ragadó, érzelmekkel teli narratívát, meggyőződésünk, hogy meg fogják érteni, miért akartuk a kiadói portfóliónkban tudni. És nagyon örülünk, hogy elkezdhetjük a munkát a State of Play-vel, mivel ez a stúdió már régóta a radarunkon van.
Maguk a fejlesztők, a State of Play Games, nem ma kezdték a pályát. A 2014-ben megjelent Lumino City című, kézzel-készített point and clickjükkel egy BAFTA-díjat is bezsebeltek. Mivel a South of the Circle már két éve megjelent Apple Arcade platformra, ezért nagy valószínűséggel még idén, 2022-ben sikerül átportolniuk a többi platformra.