
Októberben érkezik a Simon the Sorcerer Origins
A 90-es évek humora visszatér – most nagyobb költségvetéssel és kevesebb pixellel.


Több mint harminc évvel az első rész után visszatér minden idők egyik legkedveltebb kalandjátéka – vagyis annak előzménye. A Simon the Sorcerer Origins október 28-án jelenik meg, méghozzá minden főbb platformon egyszerre.
Az ININ Games és a Smallthing Studios összefogásából született játék a legendás 1993-as Simon the Sorcerer előzménytörténete. A fejlesztők célja nem kevesebb volt, mint visszahozni azt a varázslatos, szarkazmussal átitatott hangulatot, amit az első játék nyújtott, de mindezt egy teljesen új történetbe ágyazva, modern technikai háttérrel és érzelmi mélységgel kiegészítve.
A történetben a fiatal Simon még épp csak ismerkedik a varázslat világával, miután egy különös portálon átkerül egy másik dimenzióba. A játék új megvilágításba helyezi a karakter múltját, és bemutatja, hogyan vált a jól ismert, kissé arrogáns, de szerethető mágussá, akit már annyian megszerettek.



A klasszikus point-and-click mechanikák természetesen megmaradtak: a logikai feladványok, tárgykombinációk, interaktív párbeszédek mind-mind ismerősek lesznek a veterán kalandorok számára. A grafika teljes egészében kézzel rajzolt, a zenei aláfestést pedig Mason Fischer komponálta. Ráadásként a játékban vendégszerepel Rick Astley is, akinek karaktere és zenéje egyedi színt visz a mágikus kalandba.
A nosztalgia mellett a fejlesztők a hangok terén is komoly húzónévvel rukkoltak elő: az eredeti, angol Simon hangját ismét Chris Barrie adja, a német verzióban pedig Erik Borner tér vissza. A különleges kiadások már előrendelhetők a Nintendo Switch, PS5 és PC platformokra az ININ Games hivatalos oldalán, a digitális verziók pedig hamarosan bejelentésre kerülnek.
A Simon the Sorcerer Origins október 28-án érkezik Nintendo Switch, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, PC, Mac és Linux platformokra – sőt, egyből Steam Deck kompatibilitást is kap.
A Simon the Sorcerer: Origins című játékot a Smallthing Studios fejlesztőcsapat készítette, és a ININ Games kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Simon the Sorcerer: Origins adatlapja.
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A Simon the Sorcerer: Origins című játékot a Smallthing Studios fejlesztőcsapat készítette, és a ININ Games kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Simon the Sorcerer: Origins adatlapja.
Írd le a véleményedet a témában!