Nemsokára Steamen is fejest ugorhatunk Tchia nyílt világú trópusi kalandjaiba, aki édesapját próbálja megmenteni a kegyetlen zsarnoktól, Meavorától, a szigetvilág uralkodójától. A költői felnövéstörténet helyszínét Új-Kaledónia, a fejlesztő Awaceb társalapítóniak szülőföldje ihlette.

Egy előzetessel egybekötve nemrégiben jelentette be a játékot fejlesztő Awaceb és a kiadó Kepler Interactive, hogy a közel egy éve megjelent játék 2024 márciusától Steamen is elérhető lesz, amit egyben ingyenes játékbeli frissítésekkel is ünnepelnek, amik természetesen a Playstation 4-es és 5-ös, valamint az Epic Games Store-os verziót birtokló játékosoknak is járnak. Ezek az izgalmas, új funkciót még nagyobb élménnyé teszik majd utazásunkat a gyönyörű szigetvilágban; például a világban talált felszerelések immáron különböző előnyöket is fognak biztosítani a játékosoknak, de lesznek új öltözékek - még bohócjelmez is - és új lélekdallamokat is játszhatunk majd az ukulelénken.

A nagy sikert aratott, megjelenése óta több mint egymillió játékossal rendelkező Tchia tulajdonképpen egy napsütötte homokozó, amely arra invitálja a játékosokat, hogy másszanak, ússzanak, vitorlázzanak vagy épp siklási szenvedélyüket éljék ki egy gyönyörű nyitott világban. A veleszületett úgynevezett lélekugrás képességnek köszönhetően Tchia szinte bármilyen tárgy vagy állat felett átveheti az irányítást, hogy előnyhöz jusson a harcban és a mozgásban. Madárként képes elérni a hegycsúcsokat, halként akár az óceán mélyére is merülhet, kutyaként kincseket áshat ki a földből, lámpásként pedig felgyújthatja Meavora agyatlan, fából és szövetből készült csatlósait, a maanókat.

A szabad mozgást és felfedezést biztosító játékmenet további érdekes aspektusa a már említett ukulelénk használata, amivel nem csak szólóban muzsikálhat a játékos, hanem akár a szigetvilág lakóival közösen is. A zene egyrészt kulcsfontosságú lesz a történet ritmusjátékra épülő részeinél, másrészt olyan dallamokat is megtanulhatunk, amikkel különleges eseményeket idézhetünk elő, például állatokat hívhatunk magunkhoz vagy esőzést válthatunk ki.

Ti is várjátok már, hogy (szó szerint) a húrok közé csapjatok?