
Exkluzív könyv érkezik a Double Fine 20 éves munkásságáról


Eddig csak ritkán vagy soha nem látott érdekességeket gyűjtött csokorba Tim Schafer csapata.
Hogy milyen gyorsan telik az idő arra az is bizonyíték, hogy a Double Fine idén ünnepelte megalapításának 20. évfordulóját. Ennek örömére a csapat úgy döntött, hogy az elmúlt időszakban lehozott fejlesztéseikről és remastered kiadásokról csokorba szedi a legérdekesebb és legszebb anyagaikat. Koncepciós rajzokon és design dokumentum részleteken keresztül fejlesztői kommentárokat is magában foglal a 280 oldalas könyv. Ismerve a cég viszontagságos életútját, biztosan érdekes infókat is megosztanak majd velünk, legyen szó az úttörő Kickstarter kampányukról, vagy a Microsoft általi felvásárlásról. Bár a könyv érkezéséig 2021 közepéig várni kell, a látottak alapján megéri. Kétfajta kiadás is elérhető lesz, az alap verzión kívül a limitált egy valamivel igényesebb borítóval érkezik (rajta aranyozott logóval), 40, illetve 52 fontos árral.

A kiadvány részleteit itt tudjátok megnézni, a könyvet pedig az alábbi linkeken tudjátok előrendelni:
Bónuszként pedig érdemes megnézni Tim Schafer visszaemlékezős videóját a cég kezdeteiről.
A cikk, amit olvasol több játékhoz is kapcsolódik. Az alábbi linkekre klikkelve további infót, leírást, képeket, vagy videót nézhetsz meg róluk:
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A cikk, amit olvasol több játékhoz is kapcsolódik. Az alábbi linkekre klikkelve további infót, leírást, képeket, vagy videót nézhetsz meg róluk:
Írd le a véleményedet a témában!