A Telltale… izé LCG Entertainment egy szerda esti live streamben mutatta be nekünk az egyik legjobban várt játékukat, a The Wolf Among Us 2-t.
A folytatást hivatalosan még 2017-ben jelentették be, de a Telltale Games 2018-ban sutba vágta a projektet, gyakorlatilag törölve azt, és igazából majdnem önmagát is, mert ugye az egész cég csődöt jelentett. Az LCG Entertainment azonban újjáélesztette a Telltale Games-t, és megszerezte a The Wolf Among Us és a többi Telltale játékok jogait, ezzel megnyitva az utat a folytatás előtt.
A folytatást végül 2019-ben a The Game Awards-on jelentették be újra, és az első játék eseményei után 6 hónappal játszódik majd. Sajnos a játék történetéről ezen kívül nem sok mindent lehet tudni, sőt igazából szinte semmit. Mindössze a bemutatott trailer alapján tippelhetünk arra, hogy milyen szereplők tűnnek majd fel az első epizódban. A mi tippünk az Óz, a csodák csodájából Bádogember és Madárijesztő.
Az LCG visszatér az epizodikus megjelenéshez, viszont ezúttal már nem kell majd hónapokat várnunk egy-egy részre. A játékot ugyanis egy az egyben elkészítik, feldarabolják, és körülbelül 1-2 hetente dobnak majd ki belőle epizódokat. Bár a videó alapján úgy tűnhet, hogy technikailag nem sok minden változott a játékon, azért a szemfülesebbek észrevehetik, hogy az egyes animációk jóval gördülékenyebbek, a karakterek mozgása sokkal élethűbb az első évadhoz képest. Ez annak köszönhető, hogy a csapat lecserélte a saját készítésű motorját és helyette az Unrealra váltott.
Jó hír az is, hogy visszatérnek az eredeti szinkronhangok, és Bigby szerepében ismét Adam Harringtont és Snow Whitéban pedig Erin Yvettet köszönthetjük majd. Számomra az is óriási pozitívum, hogy ahogy az első évadot, úgy a másodikat is Nick Herman rendezi majd, aki a TWAU mellett szinte az összes jobban sikerült Telltale játékot igazgatta. Egy másik pozitív adalék, hogy a Telltale összeállt a Deck 9-nal (Life is Strange: True Colors), szóval két világhírű narratív játékokkal foglalkozó fejlesztőcsapat is dolgozik a játékon.
Egyedüli negatívum, hogy a játékra még bő egy évet minimum várnunk kell, ugyanis a hivatalos dátum egyelőre a 2023-as év.