Keresés

CTRL (vagy CMD) + K lenyomásával is megnyithatod.

Befutottak az első képek a Wolf Among Us 2-ből

Befutottak az első képek a Wolf Among Us 2-ből

The Wolf Among Us 2 | Befutottak az első képek a Wolf Among Us 2-ből
Marczali Tamás - az AdventureGames.hu szerkesztője
Publikálva: 2024. április 19. (10 hónapja 3 hete)
Olvasási idő: 1 perc

Bigby legendás kalandjainak folytatásának készültét már több mint két éve bejelentette az újraalakult Telltale egyik ága, de azóta sajnos síri csend leledzett a projekt körül. Egészen mostanáig, ugyanis Geoff Keighley, a videójátékipar amolyan pápája, bemutatott belőle négy teljes képet.

Ahogyan a bejelentő videóban is láthattuk 2022 tavaszán (aki még nem látta, az mindenképpen sasolja meg, pláne, hogy magyar feliratot is készítettünk hozzá annó), a folytatás továbbra is a Telltale védjegyeként szolgáló cel shader-szerű képregényes ábrázolást használja, csak persze azért történt egy bő évtizednyi technikai fejlődés, ami meglátszik majd a játékon.

Sajnos új infót nem kaptunk a kalanddal kapcsolatban, ahogyan a megjelenéséről sem (tavaly aszonták, hogy tavaly jön, idén év elején azt, hogy idén, jövőre meg majd azt, hogy jövőre érkezik… ), így csitítsuk egy kicsit a várakozás fájdalmát a képekkel, és reménykedjünk közben, hogy minél hamarabb visszatérhetünk Fabletownba, hogy megregulázzunk néhány rosszul viselkedő mesehőst:

Wolf Among Us 2 - screenshot 1
Wolf Among Us 2 - screenshot 2
Wolf Among Us 2 - screenshot 3
Wolf Among Us 2 - screenshot 4


Adatlap

A The Wolf Among Us 2 című játékot a Telltale Games fejlesztőcsapat készítette, és a Telltale Games kiadó adta ki.

Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a The Wolf Among Us 2 adatlapja.

Hozzászólások

Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.

Írd le a véleményedet a témában!