Ha eddig nem lett volna tiszta, a point'n click játékokról van szó. Nem mondom, hogy mindegyik vállalhatatlan lett volna, de azért tegyük a kezünket a szívünkre: a point'n click játékok közül emlékeinkben jó ha fél tucat megmaradt. A helyzetet súlyosbítja, hogy játékmenetileg nehezen élvezhetőek. A Monkey Island sorozatban a karakterekre és a humoros szituációkra emlékszünk, a Larry sorozatban az örök balfék főhősre és a csöcsös csajokra, a Digben és a Broken Sword első részében a szépen megmunkált és tálalt sztori és a kifogástalan vizualitás ami maradandó. 

Az események tehát amik fontosak ezekben a játékokban, de mindez nem a változatos gameplay eredménye.

Természetes, hogy azok az alkotók akik továbbra is ragaszkodtak a point'n click játékokhoz, elkezdtek gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne élvezhetően tálalni, akár 2017-ben is. A Daedalic jó úton jár a Deponia és mostanában a Pillars of the Earth szériájával, és most úgy tűnik, hogy az élvonalba való csatlakozási szándékát egy új stúdió is benyújtotta. Őket úgy hívják, hogy What Pumpkin Games, és legelső játékuk egy, a fiatalok körében népszerű popkulturális tényezőre (Homestuck) támaszkodó kézzel rajzolt alkotás: a Hiveswap. Ennek első epizódjáról lesz most szó.

Mielőtt azonban rátérnék a játék elemzésére, muszáj vagyok írni egy keveset elkészültének hányattatott sorsáról is. A Hiveswap a 2012-es sikeres kickstarter akciónak köszönheti jelenlétét a piacon, a 700 ezres célösszeg helyett közel 2,5 millió dollárt sikerült összedobni Andrew Hussie alapötletére. Mindez csupán annyi volt, hogy a Homestuck (ami egy iszonyatosan népszerű digitális képregénysorozat) világára épített kalandjátékot szeretnének csinálni, mindezt pedig egy 4 perces zenés videóval reprezentálták, ide a pénzt. Miután a cél többszöröse összejött, az ötlegazda először a The Odd Gentlement szerette volna megkérni a játék fejlesztésével, aztán végül az elsőjátékos és teljesen ismeretlen What Pumpkin Games lett a befutó. Teltek múltak az évek, magyarázkodások mindenhol, játék pedig sehol. Érdekes módon nem tört ki lázadás az emberek pénzének lenyúlására hivatkozva, ugyanis derült égből villámcsapásként a Hiveswap Act 1 szeptember 14-én lényegében a semmiből megjelent. A kiadást követő napokban figyeltem fel én is a hypera és akkor döntöttem úgy, hogy megkeresem a kiadót, hátha megdobnak minket egy tesztpéldánnyal. Megdobtak.

Tudtad-e?

A Homestuck univerzum bár csak lazán kapcsolódik a Hiveswap játékhoz, mégis óriási bázisra tett szert az elmúlt 8 évben. Az eredeti alkotó már több mint 8 ezer oldalnyi képregényt és mozgóképes anyagot rakott össze, a rajongók pedig önerőből eddig több mint 4 órányi videót és kisfilmet kreáltak a Homestuck világához. Bár csak egy bizonyos réteg számára fontos popkulturális tényező a Homestuck a sok közül, a fandom bázisnak köszönhetően kikövetelte magának a figyelmet az elmúlt években. A témáról bővebben a hivatalos oldalon tudtok meg többet: http://www.homestuck.com/

A stílusosan kézzel rajzolt kalandjáték egy idillikus szituációt tör ketté rögtön az első képkockákon azzal, hogy a kertben játszadozó gyerekekre ismeretlen eredetű szörnyek támadnak. Ennek következtében a testvérpár lánytagja (Joey Claire) a közeli házba menekül, míg fiútestvére (Jude Harley) a fára épült faházba fut fel. Szerencsére mindkét félnél van egy walkie-talkie, így a közvetlen kapcsolat megmarad köztük, ezzel együtt Joeyra hárul a feladat, hogy kiderítse mi áll a különös idegenek támadása mögött. Részben ennek folyományaként az események tovább bonyolódnak és hősünk idegen helyeken találja magát...

Az 1994-ben játszódó Hiveswapet nehéz elhelyezni a palettán, mert érdekesen kavarja meg és facsarja ki nem csak a korszakra jellemző utalásokat, de játékmenet szempontjából is vannak finoman szólva is érdekes megoldásai. A point'n click irányítás és az inventory rendszer a speciális képességeknek is hagy helyet. De ahogy a cikk elején is említettem, a játék kizárólag a fontos dolgoknak szentel teret, felesleges tárgyvariálásokra és pixelvadászatra ne számítsunk. Ez nem jelenti azt, hogy a készítők ne borultak volna meg 1-2 alkalommal. Ide hozható példaként a szörnyekkel való hadakozásunk, ami egy street fighterre emlékeztető harcot takar (persze mókásabban megoldva, ahol nem sokat veszíthetünk). Ilyenkor ki kell találnunk, hogy az ellent hogy tudjuk térdre kényszeríteni: hozzá vágunk egy fűszeres rágcsálnivalót, vagy a sztepptánc tudásunkkal iktatjuk ki. Áthidaló megoldásnak tényleg jó ez az eszement hülyeség, egy ilyen jellegű játékban ironikusabban nem lehet rámutatni a játékmenet hiányosságaira.

A Hiveswap egyik legerősebb pontja mégis inkább az, ahogy meg van írva.

Ha valaki szereti, hogy minden részletre kiterjedően szellemes hozzáfűznivalója van az irányított hősnek a körülötte lévő dolgokról, annak a Hiveswap biztosan nem fog csalódást okozni. RENGETEG a duma, még a játékidő rövidségéhez (2-3 óra) képest is, és akkor indul be igazán amikor a játék második felében hősünk megismerkedik egy másik karakterrel, és egy tableten keresztül kénytelenek kommunikálni. 1-1 ilyen beszélgetés hosszú percekig is eltarthat, amiben két fiatal teljesen autentikus társalgása zajlik le, humortól sem mentesen. Én a magam részéről idővel ráuntam egy kicsit a túltolt egyszavas pingpongokra, de az kétségtelen, hogy próbálták a lehető legötletesebben megoldani a szövegezést, amelyek elég sűrűn ötletesen viszik előre a cselekmény fonalát. Ide sorolható még a testvérpár walkie-talkien keresztül lejátszódó beszélgetése: bizonyos szituációkban annyira jellemző dolgok hangzanak el, hogy akinek van testvére, az egyből reflektálni tud majd az elhangzottakra. Üröm az örömben, hogy mindezt szinkron nem egészíti ki a játékban, de a zene a kaland elejétől a legvégéig kellemes, és könnyen megjegyezhető dallamok kísérik az eseményeket.

Az átvezetők bitang jól néznek ki, a gyönyörűen megrajzolt karakterek gazdag színvilágban pompáznak, a helyszínek pedig a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva. Elég csak megnéznetek a képeket, a szemeket a végtelenségig kényezteti az ízlésesen megrajzolt grafika, és érdekes kontrasztot ad az a tény is, hogy a karakterek ebben a világban fekete-fehérben vannak ábrázolva. Amivel viszont nem feltétlenül voltam elégedett az a kamera működése illetve a térábrázolás a különböző, de egy nagy helyszínt magában foglaló helyeken. Nem mindig tudtam eldönteni, hogy a képernyő melyik szeglete közelíthetó meg biztosan, és a helyszínváltásnál sem tudtam egyből beazonosítani, hogy az adott hely melyik részén is vagyok pontosan. Főleg a játék elején a nagy ház alagsorában kerültem ilyen helyzetekbe, hogy úgy éreztem, kicsit elvesztettem a kontrollt a navigálás felett.