Tuned In

A Tuned In egy elátkozott televízió köré épülő pszichológiai horror kalandjáték, amelyben egy sötét entitás fogságába esve, kizárólag egy régi képcsöves készülék gombjait és tárcsáit használva kell átvészelnünk a képernyőn futó műsorokat. A csatornák között bolyongva rémálmok folyamatosan alakuló antológiája bontakozik ki, ahol a valóság és az adás jele lassan összemosódik egymással.

Történet

Öt év telt el a vér, a sikolyok és az összeomlás óta, amikor June C. Zann visszatér Blackwood Manorba, mostohaapja otthonába. A lány éppen a tizennyolcadik születésnapját ünnepli, csakhogy egyedül van: bátyjának, Joshnak az eset óta nyoma veszett, mostohaapja, Arthur pedig már nem él. A ház azonban nem olyan, amilyennek June az emlékeiben őrzi. A nappaliban, ahol a tragédia nyomainak kellene a falakon és a padlón virítaniuk, minden makulátlanul tiszta, mintha soha semmi nem történt volna. A szoba sarkában pedig egy vadonatúj televízió áll, amelyre June egyáltalán nem emlékszik.

Jobb belátása ellenére bekapcsolja a készüléket, és ezzel megpecsételi a sorsát. Attól a pillanattól kezdve odaragad a képernyő elé, képtelen pislogni, megszólalni vagy bármi mást tenni, mint nézni. A statikus zaj mögül sorra bukkannak elő a sötét adások, amelyek June múltjának eltorzított emlékeit sugározzák vissza, egy csak The Showman néven emlegetett gonosz jelenlét pedig a képernyőn keresztül kezdi vadászni a lányt, majd egy életre-halálra menő, saját rémálmaiból összegyúrt kvízjátékba kényszeríti őt. Innentől June-nak vagy sikerül kiszabadulnia a démoni erők szorításából, vagy örökre ott ragad, és újra meg újra végig kell néznie élete legfájdalmasabb pillanatait.

Az egyes műsorok mind egyetlen, átfogó rejtélyre vezetnek vissza, közben azonban új szereplők, helyszínek és titkok kapcsolódnak össze, és egy mélyebb, elrejtett történet rajzolódik ki a képernyő mögött.

Játékmenet

A Tuned In játékmenetének gerincét a képcsöves televízió kezelése adja. A billentyűzetet, az egeret vagy a kontrollert nem a képernyőn látható szereplők közvetlen irányítására használjuk, hanem a készülék virtuális gombjainak és forgatható tárcsáinak működtetésére, vagyis végig a nappaliban ülő June nézőpontjában maradunk. A csatornák között lépkedve, a frekvenciákat hangolgatva kell eloszlatnunk a képernyőt elborító statikus zajt, hogy egyáltalán megtaláljuk a folyamatosan változó adásokat, a hangerő állítgatásával pedig olyan zörejekre és információkra bukkanhatunk rá, amelyek egyébként rejtve maradnának előlünk.

Maguk az adások meglepően sokféle játékstílust vonultatnak fel. Az egyik műsorban rejtjeles nyomokat keresgélünk, hogy kinyissunk egy húsból formált széfet, a másikban egy üldözőnk elől menekülünk az erdőn keresztül, a harmadikban pedig lopakodva, fedezékből fedezékbe húzódva kell kijutnunk a házból anélkül, hogy észrevennének. Előfordul, hogy egy makabrikus vetélkedőn kell helytállnunk, ahol mások élete a tét, máskor egyszerűen csak döntenünk kell, méghozzá gyorsan. A televízió gombjai minden szituációban mást jelentenek, a játék pedig folyamatosan új értelmet ad ugyanannak a néhány kezelőszervnek.

June mellett más túlélők irányítását is átvesszük az adások során, és a sorsuk teljes egészében a mi kezünkben van. A választásaink elágazó ösvényeket vájnak a történetbe, amely többféle befejezés felé kanyarodhat el, így két végigjátszás sosem alakul egyformán. A visszatérés a korábban látott műsorokhoz külön is megéri, mert így kimaradt találkozások, új útvonalak és korábban fel nem fedezett frekvenciák nyílnak meg. A New Game+ mód ráadásul újabb szereplők nézőpontjával egészíti ki az élményt, és további rétegeket ad a történethez.

Technikai megoldások

A játék látványvilága kézzel rajzolt, cel-shaded képregényes stílust követ, amely állóképeket és animált jeleneteket vegyít egymással. A megoldás nemcsak esztétikai döntés, hanem dramaturgiai eszköz is, mert minden egyes adás a saját horror-alműfajának megfelelő vizuális kezelést kap. A slasher epizódok durva, vastagon tussozott árnyékokkal dolgoznak, a folk horror felé kacsintó részek ezzel szemben tompított, szemcsés textúrákkal idézik meg a hetvenes évek nyugtalanító hangulatát, a nyers és zsigeri képregényes összhatás pedig végig megmarad.

Az angol szinkron mögött Scott Cleverdon, Gillian Apter, Robert Giordano és Beth Cohen áll, a zenét és a hangeffekteket pedig a Blanktone Studios jegyzi.