Megint visszatér, de még hogy! Az már részletkérdés, hogy úgy néz ki, mint egy feminista punk zenekar leszbikus énekesnője (lett neki egy barátnője is, aki tényleg egy feminista punkzenekar leszbikus énekesnője!), de legalább visszatért. Bár a direkte nem Syberia 4-nek nevezett új kaland csak jövőre jelenik meg, szerencsére a történet prológusába már most belenézhetünk egy ingyenes demo formájában.

A Syberia: The World Before – Prologue-ban rögtön két főszereplő sorsának egy apró kis szeletébe tekinthetünk bele. Az egyik egy eddig ismeretlen 17 éves leány, Dana Rose (akiről aszittem minimum 21, ahogy kinéz, és ahogy viselkedik), aki egy olyan városban él 1937-ben, ami úgy néz ki, mintha az utolsó kockakőig egy híres művész, Benoit Sokal tervezte volna. Danának a családjával menekültként kell szembenéznie a kirobbanó háború és a nácik okozta veszedelemmel. Plusz még meg kell valósítania az álmát, miszerint híres zongoraművész szeretne lenni.

A másik hősnőnk a legendás Kate Walker, aki 2004-ben már egy éve egy orosz sóbányában raboskodik. A kövek fejtése pedig beesett arcú, karikás szemű, tüsihajú cinikus nővé érlelte, akinek még az akcentusa is egy texasi ténsasszonyévá változott (francér kell mindig cserélni a szinkronszínészt). Egyetlen öröme a fogságban Oscar szíve, amit depresszívebb pillanataiban szokott nézegetni meg a rabtársnője, Katyusa, akivel tartják egymásban a lelket a tajgai zord tél során (közös takarót használnak, meg punk dalokat énekelnek, ilyesmi).

Syberia 4

Aztán egy nem túl szép napon Kate levelet kap otthonról, hogy elhunyt az édesanyja (mondjuk, ha a családja tudja, hogy börtönben van, akkor legalább egy ráspolyt, vagy ügyvédek felmentő seregét küldhették volna az üzenet helyett), amitől a nő begőzöl és szépen szökésnek is indul a barátnője társaságában.

A The World Before annak ellenére, hogy még mindig Unity engineben készül (éljen a 15- től 60 FPS-ig tartó ingadozás!), kifejezetten szépen néz ki, köszönhetően a gyönyörűen megrajzolt textúráknak, és a kifejezetten jól sikerült fény-árnyék rendszernek. A demo elején lévő városka láttán minden Sokal-bácsi rajongó megnyalhatja az ujját, végre úgy néznek ki az alkotásai a monitoron, ahogy már a Syberia 3-nál is kellett volna. Nem hiszitek? Próbáljátok ki a jó egy órás kalandot biztosító demót (aztán irány a legközelebbi PC bolt a teljes verzió megjelenésekor némi hardver beszerzésére, mert kábé másfélszeres a gépigény, mintha Unreal 4-el ketyegne alatta).