A Brainwash Gang csapat nem éppen a kalandjátékairól híres, hisz eddig inkább a rouge-like és akció stílusú játékokkal próbálkoztak. Nem igazán fognak letérni erről az útjukról, mert a The Longest Road on Earth csak egy amolyan mellék projekt náluk, mégpedig a művésziesebb fajtából.

A játék ötlete 2019-ben pattant ki az egyik csapattag fejéből, és 2020-ban sikerült is összegyűjteni rá a pénzt egy Kickstarter kampányon keresztül. A Future Games Show keretén belül kiadott videó alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy idén végre már mi is teljes hosszában élvezni tudjuk majd. 

A The Longest Road on Earth egy mély, személyes, emberi történeteket bemutató, narratív, és szinte teljesen lecsupaszított játékmechanikával rendelkező kalandjáték. A párbeszédek és a szövegek ugyanis teljesen hiányoznak belőle. A készítők szerint a játék e tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a játékos teljesen elmerüljön a négy karakter egy-egy szívfájdalmas történetében.

Emellett a játék több mint 20 eredeti, nagyon szép dalt is tartalmaz majd, és a most kiadott videóban meg is hallgathattok egy rövidke részletet az egyikből.