Elveszett macska, akvarell szellemvilág: kipróbálható a Seina: a Tale of Spirits
Nincs harc, se halál, se rohanás: a demó pontosan azt a nyugalmat kínálja, amiért az egész játék készül
Megjelent a Seina: a Tale of Spirits ingyenes demója a Steamen, vagyis első alkalommal próbálható ki élesben az a kézzel festett, akvarell stílusú, felfedezős kalandjáték, amelyről tavaly decemberben rántották le a leplet. A bemutató verzió 2026. augusztus 11-én vált elérhetővé, méghozzá jó időzítéssel: a játék hivatalos válogatottja a Tiny Teams Festival nevű Steam-eseménynek, amely augusztus 6. és 13. között fut, és kifejezetten a legkisebb csapatok munkáit gyűjti egy helyre.
Nem csoda, hogy a Seina is rákerült a listájukra, hisz a játék mögött nem is csapat áll, hanem egyetlen ember. A görög Argyro Brotsi egyedül fejleszti a Seinát, a POFUPOFU STUDIOS neve alatt, és az ötlet sem egy tervezőasztalnál született. Brotsi a japán nászútján járta végig az ország hagyományos falvait, és az ott tapasztalt csendet akarta játékba önteni. A fejlesztő szavai szerint a Seina ötlete egy kis japán faluban fogant meg, nem az íróasztalánál: beleszeretett ezeknek a helyeknek a nyugalmába, abba, ahogy a fény átszűrődött a fákon, és ahogy senki sem sietett sehová. Ezért olyan helyet akart adni a játékosoknak, ahová ők is beléphetnek és átélhetik ezt az érzést. Az egész játékot ennek az utazásnak szóló szerelmes levélként emlegeti.
A történet szerint Mika macskája, Seina rejtélyes körülmények között eltűnik, a kislány pedig a keresésére indul. A nyomok egy elfeledett, benőtt világba vezetik, ahol moha lepte szentélyek, ősi romok, ködös erdők és csendes tavak őrzik egy másik kor emlékeit. Az itt élő szellemek és állatkák láthatóan többet tudnak a macska eltűnéséről, mint amennyit elsőre elárulnak, így a keresés fokozatosan egészen máshová vezet, mint amire Mika számított. A hivatalos leírás szerint a kaland a végén nem is annyira a macskáról szól, hanem a kapcsolódásról, a kedvességről és arról, hogy egy keresés milyen furcsa módon szembesíthet minket egészen más felismerésekkel.
A kipróbálható demó pedig egy szeletet vág ki ebből a szellemvilágból: felfedezhető benne néhány terület, megismerhető pár lakója, és a fejlesztő szerint az a lényege, hogy érezhetővé váljon a játék tempója. Ez pedig kifejezetten lassú, és ez tudatos döntés. A Seinában nincs harc és nincs bukási lehetőség, tehát elveszíteni sem lehet, helyette egyszerű környezeti fejtörők, rejtett ösvények és apró mellékfeladatok adják a ritmust. A szellemállatok kisebb kérésekkel fordulnak Mikához: van, amelyik útbaigazít, van, amelyik inkább segítségre szorul, és minden ilyen találkozás egy lépéssel közelebb visz a válaszokhoz. A területek maguk mesélnek a színeikkel, a hangjaikkal és a lakóikkal, a részletekre figyelő játékost pedig eldugott titkokkal jutalmazzák.
Vizuálisan a játék a kézzel festett akvarell hatásra épít, a tájak és a lények tervezése pedig visszahozza azt a meleg, Ghibli-filmekre emlékeztető hangulatot, amit a japán vidék ihletett. A hangulatot lágy, visszafogott zene támogatja, a hangvétel pedig a humoros pillanatoktól a csendes, elgondolkodtató jelenetekig terjed. A Steam-adatlap alapján a játék magyar nyelvű felülettel és felirattal érkezik majd, ami egy egyszemélyes fejlesztéstől kifejezetten szép gesztus. Azonban ez azt is jelentheti, hogy a feliratozás nagy valószínűséggel mesterséges intelligenciával készül.
A teljes verzió még várat magára, de már ismertek a tervek: a Seina: a Tale of Spirits Windowsra, PlayStation 5-re, Xbox Series gépekre és Switch 2-re érkezik, a fejlesztő pedig 2026-ot jelölte meg megjelenési évként. Addig is a demó ingyenesen letölthető a Steamről, és aki jelezni szeretné az érdeklődését, kívánságlistára is teheti a játékot.
A cikk játéka
Olvasd el ezt is
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Írd le a véleményedet a témában!