A mai nappal kezdődően bárki adakozhat egy keveset a Frogwares régi-új játékának létrejöttéért.

Ahogy azt már a múlt héten megírtuk, az ukrán csapat tagjai a háború okozta nehéz helyzetük miatt nem kezdenek új projektbe, és ehelyett úgy döntöttek, hogy a 2006-ban megjelent The Awakened című Sherlock játékukra húznak rá egy jóval modernebb köntöst.

A teljesen az alapoktól újraírt játékuk az Unreal 4-es motort fogja használni, és teljesen újratervezett animációkkal, újravágott jelenetekkel, új nyomozós mechanikákkal, módosított történetrészletekkel, valamint új mellékküldetésekkel, új angol szinkronnal, újratervezett kezelőfelülettel, kamera mozgással és számos egyéb fejlesztéssel rendelkezik majd.

Ehhez azonban megfelelő anyagi háttér is szükségeltetik, és mivel kiadó nélkül vannak, ezért a játékosoktól, illetve a rajongóiktól kérnek segítséget. Ha támogatni szeretnétek őket, akkor ezen a KS linken keresztül ti is megtehetitek. A minimum összeg, amiért a játékot is megkapjátok 35 euró.

Mivel U4-es motort fog használni, ezért a The Awakened 2023-ban nem csak az új generációs konzolokra, de az előzőkre is megjelenik majd: PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, Switch, Windows.