Idegen bolygó, idegen lények és egy nagyon furcsa, már-már intelligensnek tűnő anyag. Mi rossz történhetne egy ilyen helyen?

A svéd Image & Form – azaz manapság már Thunderful Development – bejelentette, hogy legújabb sci-fi játékuk, a 3D-s, külső-nézetes The Gunk, decemberben érkezik Windowsra és Xbox konzolokra, mégpedig a “Smart Delivery”-n keresztül, ami azt jelenti, hogy ugyanattól a pillanattól kezdve lesz elérhető az Xbox One és az Xbox Series X/S konzolokon is. Úgy tűnik, hogy nem hanyagolták el a játék optimalizálását sem, mert az előző generációs konzolokon 30fps-sel, az új generációsokon pedig 60fps-sel fut majd 4K felbontásban.

Az akció-kalandjátékos elemekkel és rengeteg fejtörővel teletűzdelt játékban egy Rani nevezetű hölgyeményt irányítunk, aki egy űrszállító pár egyik tagja, akik bármit megkeresnek és kibányásznak, ha jól megfizetik őket. Amikor Rani és társa, Becks eljutnak egy látszólag ártalmatlannak tűnő bolygóra, egy furcsa anyagot találnak, amelyből sejtésük szerint nagy hasznot húzhatnának. A probléma csak az, hogy a trutymónak (gunk) nevezett anyag, valahogyan károsítja – vagy inkább megrontja – a körülöttük lévő környezetet. A két társban pedig felmerül a kérdés, hogy vajon érdemes-e beleavatkozniuk a hely ökoszisztémájába? 

A készítők leginkább annak köszönhetően voltak képesek egy ilyen, hát valljuk be, egész pofásnak tűnő játékot összehozni, hogy összeálltak a Microsofttal, akik valószínűleg nem kevés anyagi támogatást (is) nyújtottak nekik hozzá. Ami persze nekünk, játékosok számára semmi rosszat nem jelent, sőt, ahhoz képest, hogy ez a csapat első 3D-s játéka, egyáltalán nem tűnik rossznak.