Manapság már tényleg Dunát lehet rekeszteni a pixelart kalandjátékokkal. Ha fel akarja magára hívni a figyelmet valamelyik, ahhoz hatásos belépő kell. Azt hiszem, jelen cikkünk alanya ezen a téren jól vizsgázott. Először érdemes csak a beharangozót elolvasni. Nem idézem újra, a játék adatlapján minden megtalálható. Így utólag megállapíthattam, hogy amit ígértek, azt be is tartották. A másik, hogy nem sokkal a megjelenés után egy demót is kiadtak, amiben az első fejezetet végigvihetjük. Így biztosan nem zsákbamacskát veszünk.
Nézzük, mit is kapunk, ha belevágunk a kalandba.
Röviden a történetről: nagybácsink, Arthur Flabbington meghalt és a végakaratában nem hagyott ránk semmit. Az örökösök Arthur gyermekkori barátai, akik sajnos eltávolodtak egymástól. Az öreg célja, hogy újra összehozza őket egy mesés kincs ígéretével, amihez csak közös erővel tudnak hozzáférni. Nekik ehhez semmi kedvük, így csóró fiatalként, aki még mindig az anyjával lakik (bár se macskája, se Babettája) égünk a vágytól, hogy megkaparintsuk az örökséget. Erre nagyjából 0% az esélyünk, így végső megoldásként egy médiumhoz fordulunk, hogy idézze meg nekünk nagybácsink szellemét. Ahogy az lenni szokott, a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogy terveztük, de nincs mit tenni, ki kell hozni a szituációból a legtöbbet. (Ez a szellemidézős részt fedi le az első fejezetet.)
A kezdőknek egy rövid használati utasítást is mellékeltek, amelyben bemutatják, hogyan is működik egy point&click kalandjáték (aminek a végignézéséért mindjárt be is zsebelhetünk egy trófeát). Jobban belegondolva, nem mindenki olyan öreg róka, mint én :-), tényleg nem egyértelmű, hogy mindenki ismeri a játékmechanikát. Bár aki nem hülye, azért rá tud jönni. Másik apróság, de külön plusz pont érte, hogy a feliratok eltűnését külön állítani lehet időre, vagy klikkelésre. Nem perfekt nyelvtudás mellett ez hasznos dolog. Valamint más árnyalattal van jelölve az a szöveg, ahol már minden opciót kimerítettünk és nincs már plusz információ a beszélgetésben.
Összesen három fejezetre van bontva a játék. Az első viszonylag rövid, de itt megismerkedhetünk az alapokkal. A második már jóval összetettebb, kb. kétharmadát teszi ki a teljes játékidőnek (ez nekem összesen 16 órát jelentett, de ehhez hozzá kell számolni, hogy szótárazgatnom kellett). Rövid időn belül szinte az összes bejárható helyszínt fel tudjuk fedezni. Ezek között a mozgás gyorsan megy, mivel elég a térképen kiválasztani és már ott is vagyunk. Egy-egy helyszín is több részre tagolódik, méretük változó. Pl. amíg helyi zöldség-gyümölcs kereskedőnél csak az udvaron, illetve a fészerben mászkálhatunk, addig a városközpontban jóval több helyre benézhetünk. Mászkálni elég sokat kell majd (van két ilyen trófea is, az egyiket hamar el lehet érni), mivel egy-egy tárgy bárhol máshol is használatba vehető. Ráadásul van, ami már az elején birtokunkba kerül, de csak a vége felé kerül használatba. A tárgyak mennyisége és használhatósága valahol középúton van. Csak olyat vehetünk fel, amit később használni is fogunk. Ezek általában el is tűnnek feladatuk végeztével, de vannak olyanok, amik még akkor is nálunk lesznek, amikor már semmi szükség rájuk. Sajnos ezek kissé megbonyolítják egy-egy probléma megoldását. Ilyen pedig lesz bőven.
Ha már szóba került, térjünk ki a rejtvényekre, elvégre kalandjátékról van szó. A beharangozóban azt ígérték, hogy nehezek, de logikusak. Ezt majdnem 100%-osan meg tudom erősíteni. Egyhez bizony meg kellet néznem a megoldást... Nem akarok spoilerezni, de hogy hogyan csinálunk „zseblámpát”, az kiakasztott. Bár, végül is logikus, csak nagyon agyamenten. :-) Ezen kívül még kétszer kellet valamilyen fogódzkodó után néznem. Ezeket akár a „mindent kipróbálok mindenhol” módszerrel is meg lehetett volna oldani. Viszont itt köszön vissza az, hogy ha sok tárgyunk van és sok helyen kellene ezeket próbálgatni, akkor elmegy a kedvünk az egésztől. Szerencsére általában nem így van, a néhány kivételtől eltekintve. Sőt, sokszor az a helyzet, hogy ráérzünk a megoldásra. Fejben már meg is van, hogy mit, milyen sorrendben kellene megtenni. De valami hiányzik a lépéssorból. Ekkor veszi kezdetét az oda-vissza rohangálás. Például teljesen egyértelmű volt számomra, hogy az olasz pizzaimádót mivel lehet kiakasztani (Trish a demóról szóló cikkben rá is hibázott), de amíg addig eljutunk, az egy hosszú folyamat.
A fent említett nehézségek ellenére azért ez az egész jól össze van rakva. Azt gondolom, volt itt kalandjátékos múlt, amiből a készítő meríthetett (meg is jegyzi magáról, hogy kalandjáték rajongó).
Mivel a szellemidézést követően Arthur barátunk (aki kedvesen csak „meatbag” néven emleget minket) hozzánk van kötve, ezért mindenhová elkísér bennünket. Át is tudjuk bármikor venni az irányítását. Mivel szellem, fizikailag nem tud semmit tenni, de át tud surranni bezárt ajtókon, el tud olvasni jegyzeteket, ilyesmi. Ezen kívül diskurálhatunk vele, illetve közösen összefoglalhatjuk a teendőinket. Itt azt hittem, majd kapunk egy-két tippet, ha elakadunk, de nem. Felnőtt emberek vagyunk, oldjuk meg önállóan a problémáinkat. :-) Később több szerephez jut, amikor szert tesz a megszállás képességére. Ekkor ideiglenes jelleggel át tudja venni egy élő személy irányítását, ami sok mókás cselekedetre ad lehetőséget.
Mint azt már említettem és látható is, pixelart stílusról van szó. Fergeteges 320x180 felbontásban. Ezzel nincs semmi gond, a célnak megfelel, szépen kidolgozott, részletes, minden felismerhető. Mivel egy személy áll a játék mögött – nevesítsük, Fabio Guggerinek hívják – érthető is a minimalista grafika. Foglalkozását tekintve amúgy szoftverfejlesztő, a játékfejlesztés amolyan hobbi számára.
A grafika kapcsán felötlött bennem, hogy ez a fiatalabb korosztálynak mit jelent? Nekem, aki már 40 felett járok és C64-en kezdtem az ismerkedést a játékok világával, a pixelek látványa megszokott. De hogy viszonyul ehhez egy olyan valaki, aki a „szép” grafikát veszi természetesnek? Aki érintett, kíváncsi lennék a válaszára akár itt kommentben, akár a Discord csatornánkon. Ne legyetek szégyenlősek ;-)
Ami még kiemeli a tucatjátékok közül, az a teljes szinkron. Bizony, minden egyes szereplőnek saját hangja van (bár több karakternek ugyanaz a szinkronszínész adja a hangját, de ez megszokott metódus). Ezt már többször elmondtuk, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez mennyire fel tudja dobni a játékélményt. Itt sincs ez másként. Indie fejlesztőként ez saját erőből nem valósulhatott meg, hanem Kickstarteren indult kampány ennek megvalósítására. Ez el is érte célját, így került bele az angol szinkron, valamint az olasz szöveg is. Nagyobb célok is ki voltak tűzve, mint pl. több nyelvre fordítás, Nintendo Switch port, illetve olasz szinkron.
Itt említeném meg Fabio fekete humorát, amiből a játékban is kaphatunk ízelítőt. A kampány támogatói olyan jutalmakat kaphattak, mint saját sírfelirat, illetve portré a sírköveken. Nagyobb összeg esetén saját kripta is jár, nagy méretű képekkel, személyes tárgyakkal. Nem maradhatott ki az sem, hogy saját NPC-t is kapunk a támogatásért cserébe, amit a delikvens, ha kívánja, saját maga szinkronizálhat. A legnagyobb összeget felajánlónak még ezen felül egy szobor is állt volna a város főterén, de ezt nem vállalta be senki.
Úgy látszik, az akasztófahumor több játékára is jellemző. Itt van többek között a „Kill yourself” címet viselő, amiben számos módon olthatjuk ki életünket. Gyengébbek kedvéért figyelmeztetést is kapunk, hogy otthon ezt ne próbáljuk ki, mert nincs „New game” gomb… Érdemes szemezgetni a produktumok között (én tuti kipróbálok néhányat).
A poénoknál maradva, azért találkozhatunk hagyományos komikus jelenetekkel, de az altesti humor is számos formában van jelen. Elég csak, ha megemlítem az egyik minijátékot, ami a „Farty Party” nevet viseli. Ez egy Flappy Bird klón, csak itt egy feneket kell irányítanunk, ami szellentésekkel tolja magát feljebb a levegőben. Aranyos, nem? Aki ebben a minijátékban elér 30 pontot, az egy trófeát is kap érte. Én 5 pontig jutottam, utána idegrohamot kaptam…
Zenék és hangok terén sincs probléma. Minden egyes helyszínen más-más zene szól, stílusában is passzolva az adott helyhez. Ráadásul, ha váltunk a karakterek között, még ez is változik-olyan, mintha más hangszerekkel szólalna meg. Azt azért le kell szögezni, hogy a grafikához igazodva a zene is olyan szintetizátoros, gépi jellegű.
Populáris utalások is vannak elszórva, hogy szórakoztassanak minket. Van vízvezetékszerelő, aki a város hősének képzeli magát. Turkálhatunk a WC-ben csillogó kulcsok után kutatva. Meghallgathatunk olyan klasszikusokat, mint az „Exit Mudwoman” a Siderurgica-tól, vagy a „Rhapsody of Construction” a Gigalife-tól. Feltűnik még mindenhol egy vörös ruhás nő is, akit viszont nem tudok hová tenni. Biztos műveletlen vagyok (biztos csak hiba a Matrixban :) - Trish).