Akkor miről is van szó?
A stílusára vonatkozóan az „idle game” kifejezést aggatták rá. Ezt én „nyugodt játék”-ként fordítanám. Korábban már írtam a „The Stillness of the Wind”-ről, amire jellemző a lassú, öreges játékmenet, mivel egy öreg néne életét éljük egy tanyán. Nos, cikkünk tárgya még rátesz erre egy lapáttal. Nehéz ezt szavakban leírni, de megpróbálom érzékeltetni.
Először is az alapszituáció: egy barlangrendszer mélyén él egy király (aki maga is olyan, mint egy sziklából faragott szobor), aki létrehoz minket. A nevünk egyszerűen Shade (Árnyék). Szénből gyúrt, fekete kis manóforma lény vagyunk, aki nekem elsőre belopta magát a szívembe. Aranyos, barátságos figura, aki ránézésre azért kicsit rémisztő a feketeségével, borzas hajával nagy hegyes orrával és kerek sárga szemeivel (még plüsst is készítettek róla, csak elég borsos áron adták). Királyunk és teremtőnk ereje fogytán van, ezért álomba szenderül. Minket arra kér, hogy ne hagyjuk el a barlangrendszert és 400 nap múlva ébresszük fel, hogy minden félelem és vágyakozás véget érjen (már ezen el lehet gondolkodni, mit is érthet alatta). Innentől kezdve megkapjuk az irányítást.
Vegyük először az időt. A 400 napból visszamaradó időt folyamatosan látjuk a képernyő felső részén. Ez a visszaszámlálás nem csak játék közben megy, hanem gyakorlatilag folyamatosan. Tehát ha a való életben eltelik egy hét, akkor a játékban is ugyanannyi idő ment el. (Most ötlött csak fel bennem a kérdés, vajon az időt honnan nézi a program? Nem, mintha csalni akarnék…) Ez által egy igen rövid végigjátszást is össze lehet hozni. Elkezdjük, majd 400 nap múlva újra belépünk, felébresztjük a királyt és pont. Megoldható, de mi élményt szeretnénk kapni. Szóval ha nem akarunk tétlenül ülni, nincs más hátra, nekivágunk és felfedezzük otthonunkat.
Az időről még annyit megemlítenék, hogy nem mindig valós tempóban múlik. Mint ahogy magunk is tapasztaljuk, van, mikor csak úgy repül, de akár meg is állíthatjuk, vagy visszafelé is folyhat. Ezt mindenki tapasztalja ki maga, hogy hogyan.
Lakásunk is van, ami kezdetben egy kicsi barlangból áll, puritán berendezéssel. Van egy karosszékünk, szőnyegünk, homokóránk (ami csak pereg, pereg), könyvespolcunk pár könyvvel, asztalunk egy széndarabbal és pár papírlappal, egy hiányos hangszerünk, valamint egy kandalló szerű kis sziklába vájt tűzrakóhelyünk. A széndarabbal rajzolhatunk is a papírokra, először csak ugye feketével, de később bővíthetjük a színpalettát, egyre szebb alkotásokat készítve (ezek fixek, nem mi rajzoljuk őket, de a színek kombinálásával sokféle lehetőséget kapunk). Ezeket aztán bárhová fellógathatjuk dekorációként otthonunkba. Kandallónkba is szénnel tudunk begyújtani, ezeket pedig mászkálás közben tudjuk begyűjteni, mivel folyamatosan hullanak lefelé a sziklaplafonról. Hogy ne legyen egyszerű a dolgunk, elporladnak, ha nem vesszük fel őket időben. Illetve a begyújtáshoz nem lenne rossz valami tűzszerszám. Nehéz a barlanglakók élete…
Karosszékünkbe felpattanva lehetőségünk lesz olvasásra. Van egy naplónk, amibe a gondolatainkat örökíthetjük meg, de a többi mind olvasnivaló. Itt valós könyvekre kell gondolni, mint pl. a Moby Dick, Im-ígyen szóla Zarathustra, de vannak népmesék is. Ha kedvünk tartja, együtt olvashatjuk ezeket Árnyékkal. A készítő egy kiegészítővel is kedveskedett, aminek segítségével bármilyen könyvet betehetünk a játékba (valamelyik meglévő cseréjével) a Steam Workshopon keresztül. Sajnos csak egy magyar nyelvűt találtam (Anyegin), de a vállalkozó kedvűeknek adott a lehetőség.
A későbbiekben lehetőségünk lesz bővíteni lakóhelyünket, illetve a barlangrendszer sem üres, így a berendezési tárgyak is sokasodni fognak.
Most már induljunk neki felfedezőutunknak, eddig csak álldogáltunk! Itt az ideje a sétának. Ezt vegyük komolyan, mivel tényleg csak sétálni tudunk. Lassan. Például a barlangunk bejáratától a következő helyszínig 75 másodpercet baktatunk. Eközben gyakorlatilag nem történik semmi, maximum egy széndarabka hullik a lábunk elé. Ha ezt felvesszük, ez az idő még hozzáadódik. A barlangrendszer pedig nagy, tehát sok „üresjáratunk” lesz. Aki ezt nem bírja, az hamar rájön, hogy nem neki készült ez a mű. Én személy szerint izgalommal indultam neki az utamnak. A későbbiekben is lesznek olyan szituációk, amik a türelmünket teszik próbára. Már ebből is kapunk ízelítőt az elején: a kivezető kőajtónak beletelik pár percbe, amíg kinyílik, elvégre nem mostanában volt használva. De van, ahol heteket kell várnunk, hogy a csepegő víz megtöltsön egy gödröt, így átkelhetünk rajta, vagy hogy egy sziklameredély alatt kinőjön a moha, hogy puhára landolhassunk. Árnyék meg is jegyzi egyszer, hogy „Life is slow.” Egyetértünk :-)
Még az elején lenne egy jó tanácsom: érdemes kézzel rajzolni térképet, nekem sokat segített. Egyrészt láttam, merre nem jártam még, illetve bejelöltem rajta azokat a helyeket, ahol valami tennivaló akad a későbbiekben. Utunk során kapunk egy térképet olyan formában, hogy a „kamera” eltávolodva tőlünk szinte az egész földalatti királyságot mutatva. Ez alapnak jó lesz, mert amúgy bekavarodhatunk, hogy melyik folyosó hogyan csatlakozik a többihez. Pár dolog még segítségünkre lesz, ha valahová vissza szeretnénk térni. Elmenthetünk helyszíneket, ahol éppen vagyunk (15 ilyen lehetőségünk van). Ezekre kattintva bárhonnan odagyalogol hősünk. Otthonunk fixen be van jelölve, így bármikor bárhonnan hazatérhetünk.
A mozgást vagy a billentyűk segítségével oldhatjuk meg, vagy az egérrel kattintunk duplán arra a helyre, ahová menni szeretnénk. Ha felvehető dologra bukkanunk, vagy interakcióba léphetünk valamivel, akkor erre külön is ikon hívja fel a figyelmünket. Illetve választható a random séta, ilyenkor Árnyék elindul és megy valameddig. Ideális, ha nem 100%-ban akarunk a játékra koncentrálni, hanem csak a háttérben figyeljük, jön-e valami érdekes (kis ablakra is állítható a méret, így akár dolgozatunk is közben). Én nem használtam ezt az opciót. Az egyik fontos eleme a játéknak a felfedezés élménye. Persze ez önmagában kevés, de mást is kapunk.
Sokszor akadályokba ütközünk. Látjuk a továbbjutás lehetőségét, de nem tudjuk, mi a teendő. Megtaláljuk a könyvtárat, de az ajtó belülről el van torlaszolva. Biztosan van másik bejárat. Vagy fel kellene kapaszkodni egy sziklára, de túl magasan van. Csak van ere is megoldás. Néhol mézesmadzagot lógat elénk a játék. Bemegyünk egy kis barlangba és onnan látjuk, hogy mellettünk egy nagy ékkő leledzik. De jó lenne megszerezni! Egy elhagyatott bányában ott áll ránk várva egy csákány, de sehogy sem tudunk bejutni. Jó pár helyen találkozhatunk ilyen kalandjátékos elemmel, ahol valamilyen feladatot kell megoldanunk. Pontosabban nem kell, de az emberi természet már csak ilyen (jobb esetben)-ha felmerül egy probléma, szeretnénk arra megoldást találni.
Kiruccanásaink során találkozhatunk egy kőarccal is, aki amolyan delphoi jósként működik. Feltehetünk neki kérdéseket, amikre nem egyértelmű válaszokat kapunk. Persze ezeket nem adja ingyen, valamit kér érte cserébe. Ezeket be kell valahogy gyűjtenünk. Újabb motiváció, újabb megoldandó rejtvény.
Néha dilemmában vagyunk, hogy megtegyünk-e valamit. Csákányunkkal belevágnánk a kristályfalba, de a játék közli velünk, hogy kemény, lehet, meg is sérül a szerszám. Mit tegyünk? Ha megpróbáljuk, lehet, nem lesz csákányunk-pedig az fontos, sok dologra használhatjuk. Nincs mentés és töltés, maximum kezdhetem elölről a 400 napomat, a nulláról. Megéri? De ha nem teszem meg, akkor valamiről lemaradok.
Az sem marad élmény nélkül, aki gyűjtögetni szeret. Úton-útfélen találhatunk, vagy kitermelhetünk tárgyakat, amik utána megjelennek barlanglakásunkban. Így idővel nagyon szép és otthonos kis hellyé varázsolhatjuk az eleinte barátságtalan kinézetű lyukat.
Egy másik erős aspektusa a játéknak, hogy a tempójából adódóan van időnk elgondolkodni. Árnyék nem túl beszédes, de néha-néha megosztja velünk gondolatait. Csak egy megjegyzés, vagy egy kérdés, esetleg egy álom. Ezek is sokszor továbbgondolásra késztetnek, elfilozofálhatunk rajtuk. Ezt leginkább a népmesei kőleveshez tudnám hasonlítani. A játék ad nekünk pár egyszerű kijelentést, gondolatot, amiből mi akár egy egész filozófiai irányzatot is létrehozhatunk.
Árnyék is egyre szimpatikusabbá vált számomra, ahogy haladtunk előre az időben. Vannak néha depresszív megjegyzései (kinek nincs), de alapvetően pozitívan áll a dolgokhoz, mindennek tud örülni. Sőt, egyre inkább beleéreztem magam a helyzetébe, ami játékélmény szempontjából nem egy utolsó dolog.
Az időre még visszatérve: érdekes, de a való életben is jelen lévő dolgot tapasztalhatunk meg. Elsőre azt gondolnánk, a 400 nap milyen sok idő. Oké, hogy tudjuk gyorsítani is, de amíg próbáltam a felszínre vezető utat megtalálni (nekem ez volt a célom), addig szépen fogyott az idő. Közben napokig nem tudtam játszani, de az idő akkor is telik. Sajnos ez miatt le is maradtam Árnyék szülinapjáról :-( Aztán azon veszem észre magam, hogy már csak 7 napom van vissza! Talán ezért is, talán türelmetlenségből megpróbáltam valamit, hátha az tovább lendíti az események fonalát, de végül a legszomorúbb befejezést kaptam helyette. És ennyi, nincs visszatöltés, lehet elölről kezdeni.
Én a számláló szerint 85 órát töltöttem a játékban. Ebbe persze bele kell számolni azt is, mikor mondjuk belépek, megcsinálok valamit és várom az eredményt. Ekkor leviszem a játékot tálcára, hogy 3-4 óra múlva rápillantsak, hol tart a dolog. Eközben ez is a játékidőhöz csapódik.
Vacillálok rajta, hogy újrakezdjem-e. Térképem már van, a fontos helyekre el tudok navigálni. De annyi minden van, amivel még ezen kívül foglalkozni szeretnék, de időből van mindig a legkevesebb. Azért Árnyék szülinapját szeretném megtartani, ennyi időt biztosan szánok rá. Plusz akkor már kivárhatom a 400 napot is, nem kerül semmibe. A többi befejezésnek pedig lehet, utánanézek, mert izgatja a fantáziám. Bár türelmes ember vagyok, a Fahrenheitben is volt olyan választás, amit nem próbáltam ki, vagy néztem meg Youtube-on, gondolván, egyszer majd újra végigviszem más opciókkal. Ennek már van vagy 10 éve… Itt az idő nekiállni :-)
Ahogy az sokszor lenni szokott, az egyszerű, de jól sikerült játékok egy emberes projektek, itt is erről van szó. (Érdemes ilyen esetekben rákeresni a fejlesztőre, mert sokszor meglepődve tapasztalom, hogy vannak más játékai, produktumai, amik érdekesek és eddig nem is hallottam róluk.) Szerencsére nem esik abba a hibába sem, hogy túl művészi, vagy elvont akar lenni. A grafika sem egetrengető. Kézzel rajzolt, szép, dominál benne a barnásvörös, de egyszerű. A hangok is olyanok, mint egy barlangban: vízcsepegés, morajlás, kavicszörgés, vagy épp Árnyék talpainak csattogása a márványpadlón. Zene csak néhány helyen csendül fel, kicsit szintetikus hangzású, de nem rossz.