A mese elkezdődik...

Kyrandia mesés földjére az utóbbi időben kifejezetten rájár a rúd! Nem elég, hogy nemrégiben az ország jóságos uralkodópárját a gonosz udvaribohóc-varázsló Malcolm elvetemült módon meggyilkolta, és csak a trónörökös Brandon királyfi hősiességének köszönhető, hogy nem fulladt anarchiába a királyság: hosszú és kalandos úton módot talált arra, hogyan is  bosszulja meg szülei halálát; és végezzen a trónbitorlóval: egy ősi mágia segítségével rideg kővé változtatta a rút bohócot! Nem sok idő maradt a pezsgőbontásra, mivel valami különös, rejtélyes módon elkezdett a mágia felszívódni a világból. Ez csak azért kifejezetten kellemetlen, mert Kyrandia földjén a varázserő olyannyira az Élet alap-építőköve, mint mifelénk holmi oxigén és egyéb szénhidrátok... 

A nap, és a világ megmentése most egy dekoratív, de annál ügyetlenebb kezdő varázslóleány, Zanthia feladata lesz, kinek a történet elején az a legnagyobb gondja, hogy milyen göncöt is varázsoljon magára a nagy kalandhoz. Persze a játék végére nem csak a varázstudományokba sikerül teljes mértékben belemerülnie, hanem még Kyrandia-t is megmenti a Sors Keze által kifundált csúf végtől. Az meg már csak a ráadás, hogy összejön a jóképű Brandon herceggel. Zajlik is ám a dínom-dánom hét határon át, nem is veszik észre a nagy mulatozásban, hogy milyen szörnyűségek is készülődnek az évek óta nem látott erősségű égzengés kíséretében.(erről momentán egy favicc jut eszembe: Kivénhedt vadász meséli: "fiatalabb éveimben elejtettem egy T-rexet és Hamletet. Volt is nagy dínóm-dánom." hehe). A sötét éj szövetét egy fényes villám hasítja ketté, egy erős átok megtörik, egy kőujj lassan megmozdul, aztán egy alapból is vigyori arc bosszúra éhes mosolyra húzódik: Malcolm visszatért, hogy romlást, sosem látott pusztulást és dögvészt hozzon a már amúgyis sokat szenvedett világra!

Vagy talán mégsem? A Command and Conquer és  a Dune stratégiákról ismert Westwood szakít a kor begyöpösödött hagyományaival, és kalandsorozatuk befejező epizódjában az antiszociális, pszichopata és a csontja velejéig romlott antihőst teszi a történet középpontjába, és helyezi a gonoszkodást kedvelő kalandorok kezeibe ( a Dungeon Keeper ekkor még talán csak halványan derengő kósza gondolat szintjén létezett Molyneux mester koponyájában ). Bohócunk momentán roppantul dühös, mivel annak idején ő nem is a királyi pár legyilkolásán, hanem a megmentésén ügyködött a maga sajátos módján, csak ugyebár a zseniket sosem érti meg a hétköznapi pórnép... Választás elé kerül, hogy a róla kialakult közképhez illően káoszba és vérbe borítsa Kyrandia madárcsicsergéstől hangos dimbjeit-dombjait, vagy körmeszakadtáig harcoljon az igazáért, ártatlansága bizonyításáért (és mimóza lelkének tisztaságának bizonyításáért). A játék során az erre hajlamos kalandorok egyik legfontosabb feladata lesz az erkölcsön való filozofálgatás, mivel a felmerülő problémákat megoldhatjuk kisangyal és kisördög verzióban is (utóbbi persze sokkal több humoros szituációt eredményez). A sok hezitálást megkönnyíti Malcolm lelkiismerete is, ami néha a jó, de legtöbbször persze a rossz oldalon száll harcba, mókás megjegyzések formájában. A cselekmény folyását az is befolyásolja, hogy milyen hangszínben szólítjuk meg a mesevilág nagydumájú, ámbár változatos faunáját: lehetünk kedvesek, közömbösek, de hazudósak is, sőt még a frászt is rá hozhatjuk egyesekre a bohócbotunkkal.

"A bohóc körvonalai"

Hopp, a cselekmény! Itt illene megemlítenem, hogy ámbár a  Kyrandia trilógia első két felvonása is eléggé szabadjára engedte a kalandorok fantáziáját és mancsát a játékmenet tekintetében, de amit a harmadik rész művel non-linearitás címszó alatt műveltek, az valami félelmetes! Az még hagyján, hogy teljesen szabadjára vagyunk engedve a szigeten való bóklászásban, de igen könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy halvány lila ötletfoszlányunk sincsen, hogy mi a francot is kéne tenni a továbbjutás érdekében. Legjobb példa erre talán maga a fővárosi sziget elhagyása, amit nem kevesebben, mint 6, egymástól teljes mértékben eltérő módon tehetünk meg: például  Malcolm régi játékgyárát beüzemelve készíthetünk 3 labdacsot, amelyekkel mindenféle mókás produkciót produkálva beállhatunk a kikötőben dokkoló vándorcirkuszba szórakoztatóipari jómunkásembernek. Vagy régi ismeretségünkre hivatkozva kérhetünk egy fuvart Zanthiától, aki az új szárnyas paripáját tesztelgeti. De megfújhatjuk az imént emlegetett társaság vezetőjének a gönceit is, és kiadhatjuk magunkat fő-pantominesnek, satöbbi, satöbbi...

Az előrejutást nehezíti, hogy a tárgylistánk erősen korlátozott hellyel rendelkezik, minek köszönhetően nincs is annál örömtelibb, mint amikor a túlburjánzó kacatok miatt nem tudunk magunkhoz szólítani valamely fontos cuccot. Velem például előfordult, hogy elölről kellett kezdenem a kalandozást, mert megpakoltam az inventory-t a szeméttelepen turkált törött lombikokkal (mi van abban? Ingyé vót!)! Ha véglegesen elakadtunk kalandjainkban, akkor sajna csak angol nyelvű walk-ra támaszkodhatunk, mivel honosított nem nagyon található a neten. (és a fellelhető english változatok nagy része sem használható tökéletesen a fertelmesen szerteágazó cselekménynek köszönhetően!). Ha túltettük magunkat a várható nehézségeken, és elindítjuk a játékot kedvenc ScummVm-ünk segítségével, akkor két véglettel találhatjuk magunkat szembe, a szerint, hogy egy perszonál kompjúter 19 colos képernyője, vagy egy hordozható masina kijelzője előtt talál minket Kyrandia nem mindig mesés világa. PC-n egy nagy monitorral szemezve rögtön feltűnhet, hogy a jó 14 éves, pre-renderelt hátterű, 320x240-es pixelmennyiségben pompázó grafika szépen szólva is nagyon nem szép. Naturalista módon: randa, mint sKáj éjfélkor egy sikátorban egy jó kis duhajkodás után hazafelé menet. Ezen minimálisan segíthetünk a Scummi filterezésével, de abban a szépségében, amellyel annak idején elrabolta a kalandorok szívét az aktuális Lucas- vagy Sierra alkotásoktól CSAK 1 féle módon tekinthetjük meg: hasonló felbontású kijelzővel rendelkező masinán kell játszanunk, amellyel a játék is rendelkezik: egy okosabb telefonon, PDA-n, PSP-n, Ps2-n nDS-en, DC-n, stb., igazi vizuális orgazmust képesek okozni a Westwood grafikus mesterei! A zenei részleg persze mindenhol egyforma, ámbár semmi jót nem mondhatok el róla, amolyan "prüntyög valami a háttérben" típus. A szinkronhangok ellenben jó minőségűek, és a színészek is próbálják hozni az adott karakterhez illő hangszínt (amit a kéttípusú lelkiismeretnek hangot szolgáltató úr művel, az félelmetes!). A játszhatóságot, és az ebből fakadó kaland hosszúságát már fentebb ecseteltem, így már csak  egy kis végső ajánlás van hátra!

Outro

A mára már nem létező szoftverház (danke EA) utolsó előtti point and click kalandját (volt még nekik egy Blade Runner hattyúdaluk, bár inkább azt "sci-fi space operának" lehetne mondani) szíves örömest ajánlom mindazoknak, akik szeretik kissé elvont módon megmozgatni a kicsi szürke celláikat, és fogékonyak a humor kissé britesebb fajtájára. Meg amúgy is, a Kyrandia sorozat összes epizódja élvezi az Abandondware létből fakadó kétes előnyöket.