Upstairs

Az Upstairs egy rövid, klasszikus point-and-click kalandjáték, amelyben egy különös bérház emeletein felfelé kapaszkodva próbálunk kitörni a fogságból, miközben egyre sötétebb, ősi titok bontakozik ki körülöttünk. A játék a régi LucasArts-kalandok igealapú hangulatát idézi, fekete humorral és kézzel rajzolt pixelgrafikával megbolondítva.

Történet

A játék főhőse egy névtelen kisfiú, akit évekkel korábban rabolt el egy elmeháborodott idős asszony. A nő évtizedek óta csal magához gyerekeket, és zárja őket a lakásában rejtegetett ketrecekbe. Amikor az asszony egy nap hibázik, a fiú váratlanul kiszabadul a ketrecéből, a közelben pedig a nála szerencsétlenebb áldozatok maradványaira bukkan: csontvázakra, valamint egy savval és csontokkal teli fürdőkádra. A rabtartó megszállottan rajong egy Britney nevű popsztárért, a lakását pedig a nem éppen gyilkos jellegű tárgyaktól kezdve minden az énekesnő emlékei lengik körül. A fiúnak egyetlen célja marad: kijutni a házból.

A menekülés útja az egész bérházon keresztül vezet, amelynek lakói legalább annyira nyugtalanítóak, mint a rabtartó. A földszinten egy rejtvényekben beszélő öregember őrzi a szabadságba vezető, lezárt kaput; az egyik lakásban egy ideges összeesküvés-elmélet-hívő retteg a háttérhatalom veszélyeitől; a legfelső szinten pedig egy vörös csuhás kultusz próbál megidézni egy sötét istenséget. Ahogy a fiú emeletről emeletre halad, úgy sötétedik a történet, a végkifejlet pedig egy tetőn rejtőző, baljós titokhoz vezet. Az egészet fekete humor hatja át, amely a rémisztő helyzetet inkább mulatságossá, mintsem nyomasztóvá teszi. Utunk során többek között egy levágott fejre is rábukkanunk, amelyet felvéve a legfurcsább lakókkal is szórakoztató párbeszédeket folytathatunk.

Játékmenet

Az Upstairs oldalnézetes point-and-click kalandjáték, amely a klasszikus SCUMM-motoros LucasArts-játékokat idéző, letisztított igealapú felülettel dolgozik. Mindent az egérrel irányítunk: a képernyő felső fele a játéktér, alul pedig folyamatosan látszik a tárgylistánk és a négy alapvető parancs, a Felvesz, a Használ, a Megnéz és a Beszél. Ha egy interaktív pont fölé visszük a kurzort, a tárgylista felett megjelenik a rövid leírása, jobb egérgombbal pedig az adott ponthoz leginkább illő alapművelet hajtható végre.

A játék nem jelöli külön a használható interaktív pontokat, így a haladás jó része a képernyő végigpásztázásából és a tárgyak kombinálgatásából áll. A fejtörők a megszokott kalandjáték-logikát követik, de van bennük egy adag ravaszság, ami egyéni ízt ad a játéknak: jó példa erre, amikor egy összeesküvés-hívőnek tett ígéret után álruhát kell összeeszkábálni, hogy beépülhessünk a kultuszba. A bérház bejárása közben sokat kell oda-vissza mászkálnunk az emeletek között, mivel a lift eleinte nem működik, és még megjavítva is csak a legfelső és a legalsó szint között közlekedik. A végigjátszás nagyjából egy-két órát vesz igénybe, a nehézség pedig közepes.

Technikai megoldások

A látványvilág gerincét a kézzel készített pixelgrafika adja: a retró hátterek és a karakterek egyaránt aprólékosan kidolgozottak, a szereplők mozgásába pedig apró, egyéni gesztusok szövődnek, amelyektől mindegyik lakó megkülönböztethetővé válik. A helyszínek erős saját arculattal bírnak, a démoni oltárral és vörös gyertyákkal díszített legfelső szinttől a filmes szörnyfigurákkal és polcnyi mozival telezsúfolt lakásig.

A hangzásért egy kiváló chiptune-zene felel, amely a SEGA Mega Drive hangvilágát idézi, néhány effekt pedig egyenesen korabeli Genesis-játékokból származik. A játékban nincs szinkronhang, a záró átvezető és a stáblista alatt viszont teljes, énekelt zeneszám csendül fel. Az Upstairs Unity-ben, az Adventure Creator eszközzel és Aseprite-ban készült, teljes egészében kézi munkával, mesterséges intelligenciával generált tartalom nélkül.