
Úgy tűnik, megérte a Harold Halibutra várni, de azért nem mindenki lelkes
A tegnap megjelent Harold Halibut kapcsán érkezett egy friss előzetes, ami a mű kritikai sikerére fókuszál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne csúszott volna be pár közepes vagy épp negatív vélemény.


A tegnap megjelent Harold Halibut kapcsán érkezett egy friss előzetes, ami a mű kritikai sikerére fókuszál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne csúszott volna be pár közepes vagy épp negatív vélemény.
Az előzetesben látható véleményeket kiegészítve: Steamen e sorok írásakor 45 felhasználói értékelésből 91% pozitív, a Metacriticen a kritikusok azért szigorúbbak, PC-n 73, Playstationön mindössze 66, Xboxon viszont 79 ponton áll!
A játékot ráadásul már mi is nagyban teszteljük, de ami talán még ennél is fontosabb hír, hogy azonnal bekerült a Game Pass kínálatába, így relatíve olcsón ki lehet próbálni. A Wes Anderson stílusát idéző gyurmamozi nagyon ígéretes alkotás az eddig látottak alapján, de leginkább azoknak javallott próbát tenni vele, akik a történetmesélést kedvelik, semmint az agyzsibbasztó logikai feladványokat.
A Harold Halibut című játékot a Slow Bros. fejlesztőcsapat készítette, és a Slow Bros. kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Harold Halibut adatlapja.
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A Harold Halibut című játékot a Slow Bros. fejlesztőcsapat készítette, és a Slow Bros. kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Harold Halibut adatlapja.
Írd le a véleményedet a témában!